Az első átfogó szerzői jogi törvényt Nagy-Britanniában adták ki 1710-ben, amikor felvetődött, hogy a különféle műalkotások nemcsak fizikai formájukban birtokolhatók, hanem - az azokat létrehozó művész tulajdonaként - szellemi értéket is képviselnek. Franciaországban erre a forradalom idején, 1791-ben került sor. Igaz, ott addigra az írók - Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais-val az élen - már bő egy évtizede megalakították érdekvédelmi szervezetüket Drámaírók Társasága néven (HVG, 2001. április 28.). Míg azelőtt a színészek nagyjából hússzor annyit kereshettek egy előadással, mint a darab írója, s még Voltaire-rel is előfordult, hogy le kellett mondania a díjazásról, hogy valamely darabját színpadra vigyék, a szervezet hatékony lobbizásának eredményeként a szerzői jogdíjakat a királyi tanács rögzítette. Így aztán 1780-tól a nagy hírű párizsi színház, a Comédie Francaise is köteles volt a bevétel hetedét a szerzőknek kifizetni. Az alkudozásnál jól jött, hogy a Mozart által világhírű operává alakított Figaro házassága című színdarab eredeti szerzője, Beaumarchais "másodállásban" nagykereskedő volt - hangsúlyozza PhD-dolgozatában Fábri Péter író, költő, műfordító, a magyar Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Vezetőségének tagja.

A szellemi tulajdon elismertetése egyébként világszerte évszázadokon át tartott: Magyarországon 1884-ben alkották meg az első szerzői jogi törvényt a Kisfaludy Társaság kezdeményezésére. Akkor ez még elsősorban az írók és költők érdekeit védte - derül ki Géra Eleonóra és Csatári Bence történészek Az Artisjus és jogelődjeinek 100 éve című tanulmányából -, nem tiltotta viszont, hogy a zenés művek egyes részeit a szerző, illetve jogtulajdonos engedélye nélkül előadják. E szerzői jogi szabályozásból - igaz, ekkortájt még a világon mindenütt - hiányzott a nemzetköziség elve is: védelem csupán az adott ország területén született műveket illette meg. Csak 1886-ban - nem kis részben a francia írófejedelem, Victor Hugo szervezőmunkája nyomán - született meg a szerzői jogi védelemről szóló nemzetközi szerződés, a berni egyezmény. Az ebben foglaltak szerint az alkotások jogvédelme - automatikusan, minden aláíró országban egyidejűleg - érvényesül, mihelyt a mű "fizikailag megtestesül": papírra vetik vagy kőbe vésik.

Addigra egyébként már jó néhány jogdíjbehajtó társaság - elegánsabb néven: közös jogkezelő egyesület - működött világszerte, az első 1850-ben jött létre Franciaországban. Magyarországon az Artisjus jogelődje 1907-ben alakult meg, az intézmény a napokban ünnepelte fennállásának századik évfordulóját.

Pedig az Osztrák-Magyar Monarchia első zenei jogvédelemre szakosodott szervezete már 1897 decemberében, az osztrák szerzői jogi törvény kibocsátása után két évvel megalakult. A bökkenő csak az volt, hogy a magyar kávéházak, varieték üzemeltetői az osztrák törvényeket nem tartották magukra nézve kötelezőnek. A 20. század első éveiben az osztrák szövetség váltakozó sikerrel próbálta elérni, hogy tagjai megkapják az őket törvény szerint megillető díjakat. Az első siker a már idézett Géra-Csatári-tanulmány szerint az volt, amikor a közös birodalmi hadügyminisztérium szerződésben vállalta, hogy a Monarchia egész területén megfizeti a szerzői jogdíjakat a katonazenekarok által előadott, védett zeneművek után. A bécsi székhelyű jogvédő társaság 1901 végén Budapesten is állandó képviseletet létesített, mely a magyar bíróságokon immár sikerrel képviselte a főképp osztrák zeneszerzőket. 1905-ben egy cigányzenekar elleni próbaperben a Budapesti Királyi Ítélőtábla elvi jelentőségű döntést hozott: a zenészeknek akkor is meg kell fizetniük a jogdíjat, ha a művet nem kottából, hanem hallás után játsszák.

A díjbeszedési sikerszéria azonban megszakadt, amikor 1905 nyarán, a magyar parlament ellenében, az uralkodó báró Fejérváry Gézát nevezte ki magyar miniszterelnöknek: az országban osztrákellenes hangulat alakult ki, s a magyar "zenéltetők" megtagadták a fizetést a bécsi társaságnak. Az osztrák jogvédők ekkor úgy döntöttek, a legjobb megoldás, ha önálló magyar egyesületet hoznak létre az osztrákból kiváló magyarok; az Írók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete 1907. május 21-én tartotta alakuló ülését a Zeneakadémia nagytermében. Három évvel később az osztrák szövetség átadta a magyar társszervezetnek az osztrák, a német, a spanyol és a francia szerzők magyarországi képviseletét. Emez pedig olyannyira beváltotta az alapításához fűzött reményeket, hogy az ország területén háromszor annyi jogdíjat szedett be, mint amennyit az osztrák testvérszervezet a Lajtán túl.

SCHWEITZER ANDRÁS