Vajon mi váltotta ki a sajtó általános krízisét: az újságírói értékdeficit vagy inkább a demokráciák hiányos működése? - teszi fel a kérdést John Horgan és Paschal Preston, a dublini egyetem kommunikációs tanszékének két professzora a HVG birtokába került, még publikálatlan tanulmányuk zárófejezetében. A Nemzeti szerkesztőségi kultúrák összehasonlító elemzése című helyzetértékelés vezető európai sajtómunkások szakmai hitvallásait, szerkesztési elveit, újságírói értékrendjét gyűjtötte csokorba - országonként tucatnyi tévés, rádiós, illetve újságszerkesztőt kérdezve az általuk vallottakról. A brit, francia, ír, olasz, holland, szerb, szlovén, spanyol és magyar sajtóról tíz európai egyetem által készített látleletből kiderül, hogy bár a lózungok szintjén egységesnek tűnik az európai média, a zsurnalisztikai hozzáállás igencsak különböző.

Hiába beszélnek a szerkesztők Szerbiától Németországon át Írországig mindenütt a véleménynyilvánítás szabadságáról, a tényközpontú objektív tájékoztatásról és a függetlenségről, e fogalmak korántsem ugyanazt jelentik a különböző országokban. "A keleti és a nyugati újságírók öntudata lényegesen eltér egymástól. Míg a posztszocialista blokkban, így Magyarországon is egy szerkesztő a tulajdonoshoz vagy a politikához igazodva jelöli ki szakmai értékrendjét, addig nyugat-európai kollégája a társadalom autonóm szereplőjeként határozza meg önmagát" - vázolja a különbségeket Kovács András szociológiaprofesszor, a Közép-európai Egyetem (CEU) tanára, aki a magyar helyzetjelentést készítő csoportot vezette.

Ha egy orgánum vállalja a pártpolitikától független ideológiai hovatartozását, s ez az értékválasztás nem csupán a fejlécen, de a mindennapi újságkészítői gyakorlatban is megjelenik, az még egyáltalán nem baj - citálja a tanulmány az egyik nagy példányszámúként aposztrofált (név nélkül szereplő) magyarországi politikai napilap munkatársának szakmai önvallomását. (Az interjúk alapján készült elemzés többnyire anonimizálva idézi a véleményeket.) Ezzel ellentétben Hollandiában - legalábbis a négy éve meggyilkolt szélsőjobboldali pártvezér, Pim Fortuyn színre lépése óta - világos a sajtótermékek pártszimpátiája, de a kutatás szerint legfeljebb a hírközléstől tökéletesen elkülönülő véleményeket rendelik alá világnézeti irányultságnak.

Ugyanakkor egy ideje már a nyugati szerkesztőségeket is beborította a társadalom gazdasági és politikai elitjei, valamint az újságírók között létrejövő - Európa déli és keleti felén hagyományosnak mondható -, egyre szorosabbra fűződő kapcsolati háló. A francia jelentésben megszólaló - egyebek mellett a Le Monde-hoz vagy a TF1 tévécsatornához tartozó - zsurnaliszták szerint ennek oka, hogy náluk a sajtó, a politikai és a gazdasági élet meghatározó szereplői ugyanazokról az egyetemekről kerülnek ki. Erre rímelnek a holland tanulmányrészben citált vélemények, valamint az itáliai beszámolók is. A politikusok és az újságírók igazából csak egymást figyelik, miközben a publikum kimarad a játékból - fogalmazott egy holland interjúalany.

Jelentős eltérés van az önvallomások alapján a brit és a kontinentális újságírók szerepértelmezése között. "Az angolszászok inkább a (civil) társadalom képviselőinek tekintik magukat a politikai elittel szemben, míg a kontinentális média úgy véli, »nevelnie« kell mind az elitet, mind pedig a társadalmat" - hívja fel a figyelmet az eltérésre Kovács András. Ennek csak látszólag mond ellent, hogy az angol hírlapírók, riporterek munkáját saját bevallásuk szerint valamifajta, közelebbről nem részletezett morál határozza meg - a végtermék viszont legfeljebb a témaválasztásban tükrözi mindezt. A tanulmány szerint ez érvényesült Károly herceg esetében, akinek a monarchia tekintélyét aláásó viselt dolgait - néha talán túl is értékelve ezzel az egyes ügyeket - folyamatosan napirenden tartották cikkeikben és tévétudósításaikban.

Az egypártrendszerekben rögzült lojalitással és egyfajta opportunizmussal magyarázzák a kutatók, hogy a szerb és a magyar médiamunkások szemérmesen megkerülték azt a kérdést, vajon érzékelik-e a sajtóorgánum-tulajdonos vagy a politikai szféra befolyásolási törekvését - állít ki sajátos bizonyítványt a hazai újságíró-társadalomról a kutatásban részt vevő Horváth Anikó, a CEU doktorandusa. Válaszukban rendszerint kijelentették, hogy saját cégüknél nem tapasztalnak ilyesmit, de rögtön hozzátették, hogy szerintük mégis lehet a dologban valami, mert úgy tudják, a konkurenciánál rendszeres a megrendelésre írt, illetve üzleti vagy más érdekből kihagyott, átdolgozott anyag. Nyugaton viszont nem titkolják, hogy a médiatulajdonosok olykor megpróbálnak nyomást gyakorolni a szerkesztőségekre, méghozzá - mint Véronique Augé, a France 3 televíziós csatornától névvel vállaltan elmondta - rendszerint a piacon való sikeresebb helytállás érdekében. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy "a vezető olasz vagy francia publicisták társadalmi státusukat tekintve egyenrangúak a politikusokkal, ezért ők a tulajdonossal is bátran szembeszállhatnak, ami az alacsonyabb rangú sajtómunkásokra valószínűleg már nem igaz" - világít rá a presztízskülönbségekre Kovács. A szakszervezetek érdekérvényesítő képessége ilyen esetekben azonban még az utóbbiaknak is védelmet nyújthat - főképp Franciaországban.

A magyarok szinte hálásak voltak, mondván, igazából még sosem gondolták végig így a szakmai preferenciáikat, s azt sem rendszerezték, miféle értékek mentén is dolgoznak - derül ki a magyar sajtómunkások értékrendjét elemző tanulmányrészből. A módszeres gondolkodás lehetősége meglepő eredményekre vezetett. "Szolidaritás az elesettekkel, szociális érzékenység és az olvasók oktatása" - fogalmazta meg például szakmai ars poeticáját az egyik legnagyobb magyar bulvárnapilap vezető munkatársa. A küldetését ekképpen definiáló szerkesztő ugyanezen értékeket hozta fel érvként a lapja által felturbózott és évekig napirenden tartott Simek Kitty-sztori tálalása mellett is, mondván: a nevelőapját 2002 augusztusában meggyilkoló lány ügye bizonyára okulásul szolgált az olvasóknak. Hitvallásával koránt sincs egyedül Európában. Mint a tanulmány rávilágít: a hazai és külhoni bulvársajtóban dolgozók hasonló érveléssel támasztják alá szerkesztési gyakorlatukat - morális önigazolással ellentételezve a némiképp félreértelmezett tényfeltárás során elkövetett jogsértéseket.

A bűnügyi esetek melodrámaként való tálalása az olasz és a spanyol minőségi lapokra is jellemző. A látlelet szerint a mediterrán szerkesztői attitűdtől sosem állt távol az efféle tájékoztatva szórakoztatás (angol műszóval: az infotainment). A tanulmány szerzői egyébként általánosnak vélik ezt az általuk elbutulásnak nevezett, a bulvárosodástól a legutóbbi évekig tartózkodó nívósabb sajtótermékeket is megfertőző jelenséget, amely ellen csak igen kevesen veszik fel a harcot.

VAJNA TAMÁS

"Az Európai Unió "Citizens and governance in a knowledge based society" című kutatási programjának "Media and Ethics of a European Public Sphere from the Treaty of Rome to the 'War on Terror'" c. kutatása tíz európai egyetem, köztük a CEU kutatócsoportjának részvételével készült”