Jobbról előzni vagy villamossínre hajtani a csúcsforgalomban, netán az autópálya leállósávjában pofátlanul elhúzni a dugóban rekedt autóstársak mellett tagadhatatlanul normaszegő, szabálytalan magatartás. Miként az adócsalás is. Ám a legújabb játékelméleti kutatások szerint nem pusztán megmagyarázható, hanem evolúciósan is kódolt stratégiákról van szó, az emberi csoportviselkedés szükséges velejáróiról. Robert Kurzban, a philadelphiai Pennsylvania Egyetem pszichológus és Daniel Houser, a fairfaxi George Mason Egyetem közgazdászprofesszora szerint az embertársak kihasználása éppúgy a törzsfejlődési örökség része, mint az, hogy a többség azért a köz érdekeit is figyelembe veszi.

"Az emberek többsége szerintünk keresi a kölcsönösségen alapuló együttműködést" - summázta a HVG-nek elektronikus levélben válaszoló Kurzban az USA Nemzeti Tudományos Akadémiája közlönyének februári eleji számában közölt kutatások eredményeit. A világ társadalomtudós berkeiben máris jelentős visszhangot keltő kísérletsorozatban a kutatók 12-24 fős csoportokra osztották az egyetemistákból verbuválódott önkéntes alanyokat. A diákok számítógépes hálózaton kommunikálhattak csak, így nem láthatták-hallhatták egymást. "Ez azért fontos, mert így a vizsgálni kívánt viselkedési stratégiáikat nem befolyásolta rokon- vagy ellenszenv, és ki volt zárva az összebeszélés lehetősége is" - érvelt az amerikai pszichológus. A játékosokat arra kérték, hogy kereskedjenek egymással, egészen pontosan cserélgessenek egymás között virtuális zsetonokat. Ha sikerült rávenniük valamelyik partnerüket a cserére, egy ilyen tranzakcióért - függetlenül annak zsetonban is mérhető "üzleti" értékétől - 1 dollárcentet írtak személyes számlájukra. A résztvevők emellett a közös kasszával is kereskedhettek. Ezek a tranzakciók ügyletenként csak fél centet értek ugyan, de nem csupán az üzlet megkötőjét gazdagították, hanem munka nélküli jövedelmet jelentettek a többi csoporttagnak is - fejenként szintén fél centet. A játékosok hosszú távú tervezését megnehezítendő, a meneteknek a kutatók mindannyiszor véletlenszerűen vetettek véget; ilyenkor készítették el a játékos egyéni mérlegét, mégpedig a társaikkal és a közpénztárral nyélbe ütött csere hozadékát külön-külön vezető két számla alapján. Kurzban és Houser úgy találták ki a játékot, hogy mindkét metódus jövedelmezett, de az utóbbi csupán akkor, ha sokan választották a közös kasszát.

Az elsőre nyakatekertnek látszó kísérletre a kutatók azért szánták rá magukat, mert úgy látták, hogy a játékelmélet fejlődése az elmúlt időszakban megtorpant - legalábbis az ilyen összetett helyzetek firtatásában. A dolog megértéséhez nem árt tudni, hogy a játékelmélet tudományát Neumann János, a számítástechnika magyar atyja és Oskar Morgenstern osztrák származású amerikai matematikus-közgazdász 1944-ben megjelent Játékelmélet és közgazdasági viselkedés (Theory of games and economic behavior) című közös könyve alapozta meg, és eredetileg a gazdasági és a politikai alkufolyamatok, tőzsdei szituációk, társadalmi jelenségek értelmezésére szolgált. "Csakhogy ezeknek a szakszóval többszereplős konfliktusszituációknak az elemzése és az ezek révén készített matematikai modellek alapján egyre nehezebben lehetett megjósolni a játszmák végkimenetelét. Gyakorlati hasznuk pedig elmaradt a várttól" - állítja a HVG-nek küldött válasz-e-mailjében Mike Shor, a Játékelmélet című, a tudományág nemzetközi eredményeit rendszerező világhálós amerikai adatbázis matematikus szerkesztője.

"A sokszereplős játszmákról kiderült, hogy az ember gyakran hoz látszólag irracionális, vagyis a költség-haszon elemzéseknek ellentmondó döntéseket. Ilyenkor az egyéni haszon helyébe a közösségi érdek lép, méghozzá úgy, hogy a döntéshozónak ebből rövid távon esetleg még kára is származik" - mondja Kampis György, az ELTE tudománytörténeti és tudományfilozófiai tanszékének vezetője.

Az altruizmusnak is nevezett viselkedést szociológusok, biológusok, pszichológusok régóta ismerték ugyan, az emberi civilizációk kialakulásához elengedhetetlennek tartott attitűd mozgatórugóit azonban - játékelméleti alapon - nem sikerült megtalálni.

Kurzban és Houser most nem kevesebbet állítanak, mint hogy legalábbis a magyarázat nyomára bukkantak. Kiderült, hogy az általuk kreált játékban - bár jócskán akadtak kizárólag a saját hasznukat leső "önzőzők", illetve a csak a közöst preferáló "önfeláldozók" is - többnyire 60 százalék körüli többségben voltak azok, akik csak azokkal a társaikkal voltak hajlandóak egyéni tranzakciókba bonyolódni, akik folyamatosan gondoltak a köz javára is. A Kurzban-Houser páros őket "kölcsönösöknek" - kölcsönösségi alapon cselekvőknek - nevezte el. Slusszpoénként kiderült, hogy az egyéni és a csoportjavak zárómérlege közel egyforma profitot mutatott, függetlenül attól, "önzőző", "önfeláldozó" vagy "kölcsönös" volt-e a játékos. Az amerikai kutatók persze nem ezt a társadalmilag voltaképpen megnyugtató tanulságot tartják a legfőbb eredményüknek, hanem a három típus felfedezését, valamint azt, hogy ezáltal talán jobban modellezhetővé válik például az adórendszer is, az adómorál pedig jósolhatóbbá. Persze ehhez - fűzik hozzá - az is kell, hogy az állam áttekinthető adószisztémával és elviselhető adókulcsokkal operáljon. Különben ugyanis eltolódik a laboratóriumi viszonyok között szépen kialakuló egyensúly, magyarán: a társadalmon belül óhatatlanul elharapódzik az "önzőző" stratégia.

"Az új amerikai kutatás az evolúcióbiológia, valamint az állati viselkedést tanulmányozó etológia által már feltárt és az úgynevezett evolúciós játékelmélettel magyarázott jelenséget érte tetten az emberi viselkedésben" - kommentálja Kurzban és Houser tanulmányát Kampis György. Az 1970-es években a brit John Maynard Smith biológus által felállított elmélet szerint "az állatvilágban a többi szereplő cselekedetétől függ, hogy az egyén kooperációs, versengő vagy önfeláldozó stratégiát választ-e" - így Szathmáry Örs biológus, aki több közös könyvet is írt már Maynard Smithszel. A hangyabolybeli munkamegosztás is az evolúciósan sikeresnek bizonyult együttműködési stratégia következményének tudható be. A cserkelésre induló farkasfalkában pedig már a kölcsönösség is megfigyelhető, hiszen a magányosan portyázó ordasnak - bár kecsegtető az osztatlan egész préda - nagyságrendekkel kisebb az esélye a zsákmány elejtésére, mint ha csoportosan, ámbár kisebb konc reményében vadászik.

Az állatok együttműködési készsége a vérrokonokra korlátozódik, ezzel szemben az ember - Kurzban és Houser szerint - idegenekkel kapcsolatban sem ódzkodik bevetni ezt a stratégiát. Shor úgy véli: az embereknél az evolúciós örökség csiszolódott a közjót szem előtt tartó stratégiává. Kampis egyetért az amerikai kutatópárossal abban, hogy az önzéssel együtt kell élni. Már csak azért is, mert ahhoz, hogy az említett sokváltozós egyensúlyi helyzet beálljon, mindenképp szükség van bizonyos számú - Kurzban és Houser kísérleteinek tanúsága szerint nagyjából 20-25 százaléknyi - önző és faragatlan tuskóra. Bármit gondoljanak is róluk félreszorított embertársaik, ők is fontos szereplői az emberi játszmáknak.

VAJNA TAMÁS