"A Teremtő minden jel szerint határtalanul szerette a rovarokat" - állította John Burdon Sanderson Haldane brit biológus a múlt század közepén Az evolúció okai című könyvében. A tudományos bon mot igazságtartalma az időközben feltárt összefüggések nyomán az evolúciókutatás egyik alapkövévé szilárdult. A rovarok azóta uralják a sárteke élővilágát, mióta 400 millió évvel ezelőtt a gyűrűsférgekből kialakultak. Most több mint 1 millió rovarfaj népesíti be a Földet, sőt akadnak olyan rovarrendek, amelyek úgyszólván kipusztíthatatlanok (egy-egy származástani rend több családra, majd számos nemre és legvégül fajokra osztható). A csótányok majdnem ezer fajjal büszkélkedő, 300 millió éve létező rendje például az eddig ismert négy, tömeges kipusztulással járó természeti kataklizma legszívósabb állati túlélőjének bizonyult, így svábbogár körökben aligha keltett pánikot a legújabb katasztrófajóslat: egy aszteroida 2029 áprilisára valószínűsített érkezése (lásd Repül a nehéz kő című írásunkat).

A tudományos berkekben Blattodeák néven emlegetett, a háziasszonyok által rettegett csótányok vígan túlélték a megközelítőleg 270-250 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti ó- és középkor, a perm és a triász időszak határán bekövetkezett, az eddig fellelt ősmaradványok és geológiai nyomok alapján pokoli körülmények között lezajlott tömeges pusztulást is, amelynek során az akkori növény- és állatfajok 90 százaléka szinte kiradírozódott az élővilágból. A Detre Csaba paleontológus által felállított elmélet (HVG, 1998. június 20.) szerint egy közeli "kóborcsillag", egy szupernóva felrobbanása váltotta ki a katasztrófát. Mások szerint kisbolygó becsapódása eredményezte a fajpusztulást. Akárhogy is, a csótányok vagy például a szitakötők megmenekültek. De a legutóbbi, 65 millió évvel ezelőtt a dinoszaurusz-korszakot lezáró - többnyire szintén kisbolygó-becsapódással magyarázott - kipusztulási hullám sem rázta meg túlságosan sem őket, sem pedig a közel 100 millió évvel korábban megjelent termeszeket és hangyákat.

"Vitathatatlan, hogy a rovarok 270 millió éve élték át egyetlen súlyos válságukat. Az akkor ismert huszonhét rendjükből nyolc viszonylag gyorsan kihalt, további három pedig akkora veszteségeket szenvedett, hogy a 200 millió évvel ezelőtt véget ért triász korszakot már nem élték túl" - tudható meg Pálfy József paleontológus Kihaltak és túlélők című könyvéből. A megmaradtak viszont máig változatlanok. Legalábbis szemre.

"Az őslenyomatok genetikai vizsgálata és a legújabb kutatások szerint a csótányok alaktani szempontból valóban megőrizték ősi külsejüket, és régi maradt a meleg, nedves környezetet kedvelő, rejtőzködő életmódjuk is, ugyanakkor korántsem beszélhetünk változatlanságról" - kezd a svábbogarak evolúciós stratégiájának ismertetésébe a kérdésünkre elektronikus levélben válaszoló David Gordon, a kaliforniai Berkeley Egyetem zoológiaprofesszora, csótányspecialista. E rovarrend tagjai hihetetlenül jól alkalmazkodnak a változó életfeltételekhez. Ez az adaptációs képesség elsősorban a fajra, és nem a legfeljebb két-három évig élő egyedekre vonatkozik. Gordon professzor szerint szaporaságuk - egy nőstény legalább ezer utódot nevel fel élete során - lehetővé teszi, hogy ugyanazon a populáción belül, és nagyon rövid idő alatt számos génvariáció vagy akár mutáció is megjelenhessen, és aztán, a klasszikus evolúciós recept szerint, a legmegfelelőbb tulajdonságok öröklődjenek. Mindebből következik, hogy a csótányrend igen sok fajból áll, miközben "svábbogárságuk" leglényege mindegyiknél változatlan. "Valószínűleg a fentiek miatt bírják a hüllőknél és emlősöknél nagyságrendekkel is jobban a radioaktív és vegyi szennyezéseket" - így Gordon, bár a jelenlegi kutatások alapján arra még nem tud választ adni, hogyan képesek erre. Szerinte az ősi és változatlanul egyszerűnek mondható biológiai felépítés lehet az egyik magyarázat.

Az önálló rendbe sorolt, a csótányok közeli rokonainak számító termeszek, illetve a szintén államalkotó, de a hártyásszárnyúak rendjéhez tartozó hangyák szintén kiválóan alkalmazkodnak a változó környezeti feltételekhez. Ökológusok szerint túlélőképességük fő titka az, hogy bár egyenként távolról sem olyan intelligensek, mint egy csótány, de a hangyabolyokra jellemző - és genetikailag kódolt - együttműködés, a szigorú alá- és fölérendeltségre épülő államrend erőssé teszi őket.

Más stratégiát választottak a 300 millió éve létező szitakötők: nem kollektív lényekként, hanem magányos ragadozókként vészelték át a földtörténeti kataklizmákat. "Ez is azt bizonyítja, hogy nem létezik egyedül üdvözítő megoldás" - így Gordon. A hüllőtársaikat, a dinoszauruszokat vígan túlélő krokodilfélék is a szitakötőkéhez hasonló módszert követtek - olvasható David Raup chicagói paleontológus Kihalások: rossz gének vagy balszerencse? című könyvében. Ráadásul úgy, hogy a folyamatosan változó csótányokkal szemben - az ősmaradványok és a mai példányok összehasonlításának tanúsága szerint - a folyamok és tengerparti mocsarak archaikus ragadozói genetikailag sem változtak semmit az idők során. A kipusztulás szélére csak azután kerültek, hogy az ember módszeresen vadászni kezdte őket.

VAJNA TAMÁS