Portré David Cerny botrányszobrászról
„A legjobb ihlet a harag és a közeledő határidő” – vall művészi motivációiról a 41 éves cseh művész, akinek Entropa című, a brüsszeli Európa Tanács épületében nemrég felállított, az EU 27 tagállamát kifigurázó monstre alkotása több országban is hatalmas felháborodást vált ki, elsősorban az illemhelyként ábrázolt Bulgáriában és a magyar trikolóros spárgák szorításában ábrázolt Szlovákiában. Már csak azért is, mert az alkotást két barátjával készítette, holott azt állította, minden tagországból bevont egy művészt.
– Alaposan megfricskázta az uniót a tagállamoknak görbe tükröt állító brüsszeli installációival, meg azzal, hogy a megvalósításhoz pénzt is kicsikart az unió soros elnöki tisztét ellátó Csehországtól. Miért kellett a megnyitó után Amerikába menekülnie, félt a népharagtól?David Cerny A Prágában élő művész házaspár gyermeke kezdetben még azzal lázad a szülői példa ellen, hogy repülőgép-modellező lesz, sőt „15 évesen már igazi vitorlázógéppel hasítottam a levegőt”. De a vér szava végül is legyőz minden belső ellenállást: 1988-ban beiratkozik a Prágai Iparművészeti Egyetemre. Már tanulmányai közben felhívja magára a figyelmet: 1991-ben rózsaszínre pingálja a szovjet felszabadítást jelképező köztéri tankot, amiért is huliganizmus vádjával rövid időre letartóztatják. Bár a harckocsi – hála a cseh katonaság éberségének – csakhamar visszanyeri eredeti színét, az élet őt igazolja. Két hét sem telik bele, a parlamenti képviselők újra rózsaszínbe öltöztetik a tankot, ő pedig Soros-ösztöndíjjal New Yorkban képezheti magát immár hivatásos botrányművésszé (az alkotásairól készült fotókat lásd a Prizma rovatban és a hvg.hu-n). 1996-ban tér vissza Prágába. Európai nagyvárosok mellett az óceánon túl is rendszeresen kiállít. Az idegeket mégis köztéri installációival borzolja a leginkább. 2001-ben 2,6 méteres, arc nélküli csecsemőkkel dekorálja ki a prágai tévétornyot, és évek óta díszíti a cseh fővárost a Szent Vencel híres lovas szobrát parodizáló alkotása: Vencel egy fejjel lefelé fordított döglött ló hasán ül. A gyermektelen, többnyire egyedül élő, de a hölgyek társaságát igencsak kedvelő művész alkoholistának vallja magát, bár „egy éve megszűnt a másnaposság problémája”. „Most tanulom a légi akrobatika fortélyait; kicsit olyan ez, mint a szobrászat, a mentális szabadság fizikai kifejezése” – mondja, kitérő választ adva arra, igaz-e a hír, miszerint szenvedélyének saját négyüléses repülője segítségével hódol.
– Fenéket! Be kell fejeznem egy régóta függőben lévő munkát. Baromi sokat melóztam az Entropával, nincs is nagy kedvem beszélni róla.
– Azért árulja el, mi lett a végkövetkeztetése: van az európaiaknak humorérzékük? Korábban azt mondta, brüsszeli installációjával az EU öniróniára való képességét kívánta tesztelni...
– Ha majd elülnek a hullámok, kiderül. Most hirtelen divat lett cikizni a munkámat, pedig az első reakciók kifejezetten pozitívak voltak.
– Ha legalább néhány embernek tetszett, miért kellett rögtön bocsánatot kérnie érte?
– Nem a munkámért kértem bocsánatot, csak azért, mert átvertem a cseh kormányt, és különösen Alekszandr Vondra miniszterelnök-helyettest: két barátommal csináltuk az Entropát a beígért 26 másik európai művész helyett.
– Mondjuk gyanút foghattak volna a hivatalnokok, hiszen a katalógusban nem létező művésztársak áléletrajzait szerepeltette. Velünk viszont kesztyűs kézzel bánt. Mondja: miért akart a magyar léleknek kifejezetten simogató, dinnyékből és téliszalámikból készült modellel kedveskedni? Netán egy magyar rokont, barátnőt sejtsünk a háttérben?
– Hát az önök logikája mentén haladva utálnom kéne a bolgárokat, holott éppen hogy egy bolgár lánnyal jártam három évig. Bár most, hogy mondják, az egyik barátnőm félig magyar volt. Viszont rengeteg szlovák barátnőt is felsorolhatnék, aztán lám, hogy felkapták a vizet...
– Hát ha nem a nők, akkor mik alakítják a sztereotípiáit? Hogyan definiálná magát: provokátor, művész, szobrász vagy – mint korábban nyilatkozta – fenegyerek?
– Tulajdonképpen pilóta vagyok, repülni iszonyúan szeretek. Nem hinném, hogy provokatőr lennék, csupán úgy vélem, furcsa és beteg a minket körülvevő világ. Nem akarok én bunkón viselkedni, épp ellenkezőleg, szeretnék kedves lenni az emberekkel.
– Mi lenne, ha még rosszindulat is hajtaná?! Amúgy mennyire számítja ki a munkája hatását? Tényleg nem sejtette, hogy például a formaldehidbe áztatott Szaddám Huszein-figuráját több országban is betiltják?
© Wikipedia |
– Számos alkotása közül melyik a szíve csücske?
– Az Észak-Karolinában, Charlotte-ban látható Metalmorphosis. Bár nem szokásom az ilyesmi, ezt a művemet sokszor felkeresem, és képes vagyok órákig elnézegetni. Ez egy teljesen konfliktusmentes, nagyon élvezhető, esztétikus alkotás.
– Akkor miért ajándékozza meg a világot egyre több, a szexszel és a hímvesszővel foglalkozó alkotással? Még önéletrajzi írásában, a The Fucking Yearsben is a libidójával – az élete során elhasznált férfi termékenységi anyag mennyiségével – vonja meg művészi pályája mérlegét...
– Miért jönnek ezzel? Azért, mert Prágában a Csehország térképét levizelő fiúkat készítettem?
– Mondjuk inkább, mert a prágai Nemzeti Színházra egy arany maszturbáló alakot tervezett...
– De hiszen az sose készült el! Akkoriban a Cseh Köztársaság az európai uniós csatlakozás szavazása előtt állt, és korántsem volt egyértelmű, mi lesz a végeredmény. Nagy eszű elnökünk, Václav Klaus olyanokat nyilatkozgatott, hogy nincs szükségünk az unióra, egyedül is képesek vagyunk boldogulni. Erre utalt volna a nemi szervéből időnként vizet spriccelő alkotás.
– Mi az oka a monomániájának: mintha éjjel-nappal Václav Klaus járna a fejében, az Entropa cseh installációjára is az elnök „örökzöldségeit” véste fel.
– Nem akarok durva lenni, de elnökünk nem beszámítható. Hihetetlenül idegesítenek képmutató és álságos beszédei.
– Nocsak, van, ami kihozza a sodrából? Lehet valamivel még önt is provokálni?
– Egy másik művész alkotása, nem hiszem, hogy sokkolni tudna. De Václav Klaus miatt egy pillanat alatt felmegy bennem a pumpa. Persze, ha egy feldarabolt hullát találnék az ajtóm előtt, azon is meglepődnék.
– És van esetleg olyasmi, amivel még ön sem viccelne? Ami túl szakrális lenne az ízlésének?
– Rengeteg minden. A közhiedelemmel ellentétben van lelkiismeretem, az emberi szenvedéssel például sosem tréfálkoznék.
– Bárhogy érte is el, felkapott művész. Talán nem veszi provokációnak, de jól hoz a konyhájára a botrányszobrászat? Meddig tudná kihúzni, ha évekig nem futna be újabb ajánlat?
– Mindennap dolgozom, ritkán szoktam pihenni. De akár hiszik, akár nem, időnként így is megélhetési gondokkal küzdök, alig tudom kifizetni a számláimat. Mindenesetre állami megrendelésre először és valószínűleg utoljára dolgoztam.
IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS
Dinnyés magyarok, drakulás románok, szivárványos papok - fotógaléria
Entropa: Klaus is elvesztette humorérzékét
