© Túry Gergely

"Nagyapám, Johann Rainer osztrák katonatiszt annak idején Pesten a hadikórházban ismerte meg önkéntes ápoló nagyanyámat, aminek nyomán magyar állampolgárságot kért. Ehhez örökbe fogadtatta magát egy Micsinyei nevű tiszttársával. Így lettünk mi Rainer-Micsinyeiek" - ismertet meg a nevében szereplő M betű romantikus eredetével az ügynöktörvény körül szöszölő politikusokat nemrég egy komplett lista közzétételének rémével is cselekvésre ösztökélő, 47 esztendős levéltáros-történész. Egyébként az édesapja is katonatiszt volt, de 1945 után, az amerikai hadifogságból hazatérve, előbb földmérőként, később raktárosként volt kénytelen keresni kenyerét. "Bizony csóró szegények voltunk. Sokáig hatan laktunk egy szobában" - idéződnek fel a kőbányai gyermekévek. Aztán a papa 1965-ben hirtelen meghal, és az általános iskolai tanárnő mama egyedül neveli tovább a négy kis Rainer-Micsinyeit. A kitörés 1971-ben kezdődik, amikor a végig kitűnő kőbányai kisiskolás bekerül a Fazekas-gimnáziumba, onnan 1976-ban az ELTE bölcsészkarára, ahol a könyvtárosi szakot párosítja a történelemmel. Kezdetben tanárnak készül - "az oktatás azóta is vonz; szívesen tanítottam a kilencvenes években a Századvég iskoláján, majd a bölcsészkaron is" -, ám Balogh Sándor biztatására felfigyelnek rá a kutatók, és a Fővárosi Levéltárban alkalmazzák. Innen csábítja tovább Ránki György igazgató az MTA Történettudományi Intézetébe. "Az egyetem óta minden szombaton a sörözéssel gazdagított fociparti is része az életemnek" - tudatja, hogy az erdőjáráson és a "mindenevő mozinézésen" túl mivel fűszerezi a kutatói hétköznapokat. Mindezt ma már egy új házasságban, egy felújított ferencvárosi ház egyik lakásából szervezve.

- A listadaráló ombudsman és a titkosszolgálatokhoz közel állók dörgedelmei sem szegték még a kedvét a beharangozott teljes lista elkészítésének ügyében?

- Ugyan miért? Egyébként azt mondtam, ha nem születik megfelelő és méltó törvény, akkor a jelenlegi feltételek között egy tudományos kutatás részeként is össze lehet állítani egy ilyet. Én kész vagyok megszervezni egy kutatócsoportot e célra.

- Mindeközben ön és kollégái máris afféle médiasztárrá lettek: ki nem nyithatunk egy vízcsapot, hogy ne a téma csobogjon. Zavarja, vagy erre várt?

- Nehéz kérdés. Mert olykor tényleg mintha hájjal kenegetnének, ugyanakkor nehezen viselem. Néha már a legszívesebben elvonulnék hétköznapi tevékenységeket végezni szereplés helyett. Tény, hogy nem teng túl bennem az exhibicionizmus.

- Ezt ügyesen palástolja. És nem is először van a közfigyelem fókuszában. Csaknem tíz éve perbe keveredett a kivégzett miniszterelnök lányával. Nem lehetett mindennapos érzés...

- A per tárgya volt a Nagy Imre-könyvem is. Mert Nagy Erzsébet kifogásolt bizonyos részleteket, amelyek Nagy Imre és a KGB-előd szovjet NKVD 1930-as évekbeli kapcsolatával voltak összefüggésben. Utóbb, jogerős ítéletben, elutasították a keresetét. Bevallom, iszonyatosan rosszul éreztem magam, hogy éppen én állok perben Nagy Imre leányával.

- Ez tette olyan óvatossá, hogy messze elkerülje a Nagy Imréről nemrég bemutatott, hitelességében többszörösen megkérdőjelezett Mészáros Márta-film körüli vitákat?

- Márta megkérdezett erről-arról, amikre válaszoltam, de ettől még nem úgy fogtam fel a szerepemet, hogy az alkotótársa lennék. És valóban igyekeztem nem megnyilatkozni, mert szerintem értelmetlen egy fikciót szembesíteni a történeti narratívával. Azt hiszem, mindössze arról van szó, hogy a filmben egy ember drámája van középpontban, és ez Nagy Imre. Márta kizárólag róla akart mesélni.

- És e mesét - nyilván közreműködése okán is - sokan dokumentumhitelességűnek vélhetik. De most ön van a középpontban, aki olyannyira nem új keletű '56-kutató, hogy már a pártállam idején álnéven írt erről a Beszélőben. Kiderítette már, hogy tudták-e az állambiztonságiak, kit rejt a név?

- Kikértem én is a rám vonatkozó iratokat, de csak egy karton maradt fenn, amely szerint nyitottak rólam egy dossziét, mint "Gyűjtő" fedőnevű célszemélyről. Nyilván tudták, hogy az illető mit gyűjt. Bizonyíték persze semmire sincs, mert az iratok nincsenek meg.

- Pech. Ez az az eset, amikor a suszter cipője lyukas... De ha már a Beszélő: az egykori szerzők java utóbb megmerítkezett a politikában. Nem érzett erre ön is késztetést?

- Az SZDSZ alapító tagja vagyok, de csak a rendszerváltozás idején voltam aktív. Nem óhajtottam politikus lenni. Szerintem a maiak nem is tudják, hogy valaha tag voltam.

- Bizonyára nem emiatt, de a polgári kormány idején rendesen megkurtították intézetének büdzséjét. Nem próbálkozott méltányosságot keresni az akkori döntés kedvezményezettjénél, Schmidt Máriánál?

- Egykor ő is Ránki György gyámolítottjának számított. 1998 őszén kerestem fel parlamenti irodájában. Azt bizonygatta, hogy ő nem tehet semmiről. Fölfelé mutogatott.

- Azért megnézte a múzeumát?

- Először maga Schmidt Mária vezetett körül. Engem egyedül. Nagyon érdekes volt. Később a kisebbik lányom kérésére is elmentünk, és megváltottuk a belépőjegyet.

- Ez szép gesztus volt. Mit szólna, ha egy szoclib költségvetési akció következtében az igazgatónő kényszerülne önhöz fordulni? Mutogatna felfelé?

- Fontos üzenetnek tartom, hogy a mostani kormány nem csinálta ugyanazt Schmidt Máriáékkal, amit az Orbán-kormány velünk. Én azt tartom, ha már a köztársaság alapította őket, méltányos, hogy gondoskodjon is róluk.

- Hú, de elvi. Az élet persze sokféle helyzetet hozhat. Személyes történetével megismerkedve például tudjuk, magánélete sem a csak a tudományokra koncentrálni tudók szürke egyhangúságában zajlott. Ön, a történelmi folyamatok magyarázója, hogyan tudta a házasságában beállott új helyzetet elfogadtatni például két lányával?

- Nehezen. Azóta is próbálom magyarázni, miként történt ez. De a dolog megértéséhez még talán nekik is, nekem is érnünk kell.

- Talán munkája egyik fő nyersanyaga, az idő majd mindent megold. A közvélemény azonban a listák ügyében figyel továbbra is önre. Lehet tudni már a névsor hosszát?

- Már számolgattam, és a hálózat létszámát az 1945-től 1990-ig terjedő 45 éves időszakban mintegy 150 ezerre teszem. A tisztek létszáma viszont jóval kisebb: szerintem 10-15 ezren lehettek. A kapcsolatok számáról azonban fogalmam sincs. Nyilván ott is több tízezer emberről lehet szó. Ez persze az ideális teljesség. Ehhez képest alig 25 százalékról maradt fent elfogadható irat. Új helyzet csak akkor lenne, ha előkerülnének az 1990-ben eltűnt számítógépes nyilvántartások...

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN