2004. szeptember. 18. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:39 Portré

Aján Tamás

a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára

"1632-ig vezetjük vissza a keresztlevelek alapján az örmény Aján család erdélyi múltját, de magamat tősgyökeres magyarnak érzem" - jelzi, honnan érkezett közénk az olimpiai eszmét immár évek óta jóban-rosszban szolgáló, 65 esztendős sportdiplomata. E pozícióval nem könnyen találták meg egymást, a papa ugyanis bankigazgató volt, "aminek hatását saját bőrömön éreztem". Ennek tulajdonítja öt sikertelen orvosegyetemi felvételi kísérletét is, minek nyomán a sokat sportolgató fiú végül beéri a Testnevelési Főiskolával (TF). De az ambíció csak fél évig engedi testnevelő tanárkodni, mert hamarosan meghívást kap az Országos Testnevelési és Sporthivataltól (OTSH), innen dobják a mély vízbe: az akkor (is) gondok sújtotta súlyemelő-szövetséghez. Végül megszereti, és marad, sőt 1969-ben egyike lesz az Európai Súlyemelő-szövetség alapítóinak, majd 1976 óta ő a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség főtitkára. Különlegesség, hogy itteni rengeteg munkája mellett - "csak úgy, passzióból" - az ELTE-n esztétikát is tanul, sőt 1983-ban az erre illetékesített főiskolán még egy, a politikai tudományok doktora címet is szerez. Nem csoda, ha akkortól már az OTSH alelnöke, majd 1989-től az akkor függetlenné váló Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, 2000-től pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is tagjai közé engedi, s ez időtől a mostani, athéni olimpián főszereplővé lett doppingvadász-ügynökség, a WADA elnökségi tagja is.

"Éjszakánként szívesen ülök a zongora elé, ez tökéletes kikapcsolódás. Szeretem a szép és kényelmes autókat is, szerencsémre a MOB-nak szerződése van a Mercedesszel" - tudjuk meg, hogy magánpasszióiban is igényes. Így nevelte ma már nyugdíjas gyógyszerésztechnikus feleségével a három gyereket, akik közül "a négydiplomás, 32 esztendős Andrea a genfi magyar missziónál dolgozik", a 30 éves Anita "a TF után most ügyvédi vizsgájára készül", míg a 24 esztendős Attila "Marylandben járta ki a közgazdasági egyetemet".

- Rutinos sportdiplomata, így kevés az esély, hogy az athéni doppingügyekről érdemben szóra bírhassuk. De legalább annyit: ön tudja, mi történt valójában?

- Nekem is csak feltételezéseim vannak. Azokról viszont nem beszélnék. Ezért kértük a két érintett szövetséget, az atlétikait és a súlyemelőt, hogy írják meg a valóságot.

- Lehet, hogy ezekből végül majd kiderül, hogy senki nem doppingolt?

- Kérem, ma ott tartunk, hogy Magyarországon a dopping szóhoz elválaszthatatlanul hozzátapadt a botrány kifejezés, pedig tudomásul kellene már venni, hogy a modern sportban igenis van dopping. Kiirtani nem is lehet, csak csökkenteni. Természetesen nem óhajtok semmit bagatellizálni, hiszen az ország hírnevét erősen rontották a történtek, és egy biztos: az érintett szövetségek vezetőinek határozottabban kellett volna fellépniük.

- Keményen diplomatikus. Vagy inkább diplomatikusan kemény. Hol tanulta?

- Most mondjam, hogy voltak diplomaták is az őseim között? Vagyis benne lehet a génjeimben. Megjegyzem, tinédzser koromtól csak két terület foglalkoztatott: az egyik a sebészet, a másik a diplomácia. Nincs a második világháború diplomáciájával kapcsolatos könyv, amelyen ne rágtam volna át magam többször is.

- Így minden érthető. De miért nem közismert ez önről?

- Bármilyen furcsa, de nem tudok hatalmas hírharangot csinálni magam körül. Pedig újabban azt vettem észre, hogy egyre több szerény képességű ember képes fantasztikusan szárnyalni, és csak azért, mert jól adminisztrálja magát. Belőlem ez a tulajdonság tökéletesen hiányzik. Azt hiszem, ez a legnagyobb hibám.

- Akkor jogos a kérdés, hogy ki menedzselte ily magasra önt, az egyszeri tornatanárt?

- Mi úgy mondjuk, hogy testnevelő tanár. Egyébként valóban épp csak elkezdtem tanítani, és már jött egy ajánlat az OTSH elnökhelyettesétől, Csanádi Árpádtól, illetve Páder Jánostól, akik mindketten tanáraim voltak, hogy jöjjek ide a módszertani osztályra. Hozzám tartozott a dzsúdó, a birkózás, a súlyemelés, az ökölvívás és a vívás. Ma is büszke vagyok, hogy Papp Lacit például én hoztam edzőnek a válogatotthoz.

- Biztosan holtáig hálás volt. De miért kellett neki protekció?

- Akkor hívták vissza a profi bokszból, és nem volt edzői papírja. Csanádi Árpád itt ült, ebben a szobában, ahol most én, egyik nap lehívatott, és mondta: "Tamás, légy szíves, csinálj már valamit!" Én pedig az OTSH oktatási osztályának vezetőjével addig csűrtem-csavartam a beszélgetést, amíg Papp Laci nem kapott egy edzői papírt.

- Lám, a diplomácia a találékonyság művészete is. Hogyan élt ezzel, amikor az 1984-es Los Angeles-i olimpiát orosz parancsra kihagytuk? Ön is szavazott róla?

- Nem, mert éppen külföldön voltam.

- Éppen, mint jelenlegi főnöke, Schmitt Pál. Azért csak lehettek kínos pillanatai: például amikor 1988-ban Szanyi és Csengeri súlyemelőket rajtakapták. Megingott a széke?

- Annyi közöm volt a dologhoz, mint az utcán sétáló embereknek. Nem voltam a magyar szövetség elnökségi tagja, és nem volt közöm az edzői vagy orvosi munkához sem.

- Nem is görbült még haja szála sem. Igaz, MOB-pályafutása megakadt. Lehet, hogy már sosem lesz a magyar olimpiai mozgalom első embere?

- Én ezzel nem foglalkozom. Schmitt Pállal jól tudok együtt dolgozni. Mint elnöknek megadom számára a megbecsülést, amit, úgy érzem, főtitkárként magam is megkapok tőle.

- Ez így szép kerek. Igaz, volt, hogy egy kis homok került a diplomáciai gépezetbe, amikor egy nyilatkozatában nehezményezte Schmitt Pál politikai szerepvállalását...

- Pedig végtelenül tisztelem, és jó kollégának tartom őt. De miután még 1989-ben megállapodtunk, hogy a mozgalom semlegességének megőrzése érdekében egyikünk sem vállal semmiféle párthovatartozást, képzelhetik, mennyire váratlanul ért, amikor értesültem az ő fideszes szerepvállalásáról. Később a sajtó részéről többen faggattak, vajon másutt hogy van ez. Én meg aligha mondhattam mást, mint hogy van ehhez hasonló másutt is: a belorusz olimpiai bizottság elnöke például maga az államelnök.

- Hát ő sem egy piskóta, ám ön Kadhafit és Szaddám Huszeint is emlegette...

- Én azt az ő védelmében mondtam. Miközben persze tudom, hogy nem szorul senkinek a védelmére. De kérdem én, és akkor most elnézést kérek az általam mélyen tisztelt barátomtól, Vizi E. Szilvesztertől, az Akadémia elnökétől a párhuzamért: nem hiszem, hogy helyes lenne, ha ő elnökként most egy nagy politikai párt egyik vezetője lenne.

- Sokan mondják, az olimpiai problémák fő célpontja nem is a sportolók voltak, hanem ön.

- Képtelenség. Én már több mint harminc évvel ezelőtt arra tettem föl az életemet, hogy a súlyemelésből tiszta sportágat teremtek. Képzeljék, a NOB elnökségi ülésén legutóbb bennünket emeltek ki jó példaként. Rám senki sem kenheti, hogy felelős vagyok, hiszen ötször jártam Tatán, és mindannyiszor azt emeltem ki, hogy nem az eredmények érdekelnek, hanem hogy tisztának kell lenni.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN