Nagykeresők
Követelések behajtásával meg lehet ugyan bízni erre szakosodott cégeket, csodákat azonban tőlük sem szabad várni. A nyilvános kipellengérezést is bevető módszerek sikeresebbek, ám ezektől érthetően sokan ódzkodnak.
HVG |
Mindössze hárman reagáltak, közülük a legrámenősebb German Factor Hungária Kft.-re esett a választás. Három hónappal később be is érkezett a bt számlájára a követelés mintegy ötöde, 66 ezer forint, amelynek 20 százaléka, fáradozásaiért, a behajtót illette meg. A teljes költség azonban ennél nagyobb volt, mivel a bt-nek már a szerződéskötéskor le kellett szurkolnia áfával együtt 6 ezer forintot a German várható kiadásaira. Az valószínűleg sohasem derül ki, hogy az adós a behajtó cég fellépésére rendezte-e a három ki nem egyenlített számla közül a legkisebb értékűt, vagy amúgy is perkált volna, lévén, hogy a bt-nek való átutalással egy időben másokkal szembeni tartozásait is kifizette. Mindenesetre a bt így legalább valamennyit visszakapott követeléséből, míg ha jogi útra terelte volna az ügyet, az több évig is elhúzódhatott volna, ráadásul a költséges peres eljárás végén sem garantált a siker.
A hitelezők kényszerhelyzetére építenek a követelésbehajtásra szakosodott hazai vállalkozások, vagyis arra a külsőségekkel - például a komolyság, a profizmus érzékeltetésével - is sulykolt hitre, hogy határozott fellépésükkel ők majd képesek lesznek fizetésre bírni az adóst. Persze csak akkor, ha a megbízó dokumentálni tudja követelése jogosságát. Erre alkalmas lehet megrendelés, számla, szállítólevél, teljesítésigazolás, de akár jegyzőkönyv vagy levelezés is.
Követelésbehajtással több tucat cég is foglalkozik, a jogtiszta helyzeteket szeretőknek viszont csak a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségéhez (Makisz) tartozó 19 társaságnál ajánlatos próbálkozni. A szakma a közelmúltban juttatott el egy általa elkészített törvényjavaslatot az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz, mely a követeléskezeléssel foglalkozó cégeket, valamint magát a tevékenységet definiálja - tájékoztatta a HVG-t Thummerer Péter, a Makisz elnöke.
A behajtók szerint nem szabad sokat várni, hiszen minél régebbi a követelés, annál nehezebb azt érvényesíteni. Így már a fizetési határidő lejártakor lehet hozzájuk fordulni. A megbízások általában három hónapra szólnak, de a cégeknél sokszor két hónap is elegendő, míg magánszemélyeknél nem ritka az egy év sem. Sikertelenség esetén hosszabbítás lehetséges, igaz, csak akkor, ha esély mutatkozik a behajtásra. A cégek kétféle díjkonstrukcióval dolgoznak. Egyesek csak a behajtott összeg utáni sikerdíjra tartanak igényt, amelynek mértéke szerződésenként eltérő, a követelt összeg 3-20 százaléka, attól függően, mennyire nehezen lehet felkutatni az adóst, illetve mennyi a macera a behajtással. Mások viszont nem kockáztatnak, már a szerződéskötéskor felszámítanak egy több ezer forintos alapdíjat a bizonyosan felmerülő költségeikre, függetlenül attól, hogy később sikerrel járnak-e. Ez a díj hivatott fedezni az adós tájékoztatását célzó tértivevényes levél kiküldését, ha van telefonos elérhetősége, akkor azon való megkeresését, valamint - gazdálkodó szervezet esetén - a cégbírósági dokumentumok beszerzését.
Ha az első értesítésre nem érkezik válasz, márpedig ez igen gyakran előfordul, akkor általában egy-két héten belül megkezdődik az adós megdolgozása, újabb levéllel, telefonnal vagy személyesen. Egyéb módszereikről a követeléskezelők nem szívesen beszélnek, a kulisszák mögé legfeljebb a velük szerződőknek engednek bepillantást. Mindenesetre a HVG-nek egybehangzóan állították: csak törvényes eszközöket vetnek be, a köztudatban e szakmához társuló erőszaktól, vagyis a tartozás "kiverésétől" messzemenően tartózkodnak. "Aki ilyet tesz, az nem hivatásos követeléskezelő. Nem lehet ugyanis cél, hogy lehetetlen helyzetbe hozzuk az adóst, már csak azért sem, mert lehet, hogy holnap egy másik adósság ügyében kell megkeresnünk, vagy éppen ő kerül megbízói pozícióba" - közölte a HVG-vel Tarczaly Dénesné, a Sigma Követeléskezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese. Cége etikai kódexe még a zaklatásokat is - történjen az telefonon vagy személyesen - kizárja.
Mások korántsem ennyire szívbajosak a - mint egyikük név nélkül fogalmazott - "törvényes határokat súroló" megoldásokkal. A puhább változatban sms-ekkel, e-mailekkel bombázzák az adóst, emellett felhívják telefonon munkahelyén, illetve otthonában késő este, netán éjjel, hogy az már kellően terhes legyen számára kollégái és családja előtt. Ennél is durvább módszerekkel próbálkozik a magát gazdasági védelemmel és üzleti tanácsadással foglalkozó cégként aposztrofáló, gödöllői Silver Zone Kft., amely szemtanúk szerint golyóálló mellényt viselő embereivel az adós lakóhelye előtt, vagy annak valamelyik családtagját az utcán követve, esetleg megszólítva próbál célt elérni. A debreceni székhelyű Costella Bt. hét fekete pólós emberének pedig már a puszta megjelenése is elegendő volt a szegedi Virág cukrászdában 2006 júniusában ahhoz, hogy a több mint 30 millió forinttal tartozó tulajdonos sebtében rendezze a Bauring Kft. felé fennálló, a bíróság által jogerősen megítélt adósságát.
A már egy sor országban bevált megszégyenítős behajtást űzi a 2006 októberében 20 ezer forintos jegyzett tőkével létrejött Sárga Ember Bt. Az első ránézésre borsos díjú, magyarországi megbízás esetén nettó 100 ezer forintba, külföldinél 200 ezer-1 millió forintba kerülő módszer lényege, hogy a cég emberei citromsárga ruhában, kalapban ácsorognak az adós magánszemély vagy cégvezető háza előtt, majd annak eltávozása esetén mindenhová követik őt. Tavaly januárban például a Balusztrád és az N-Projekt építőipari cégek előtt lehetett találkozni ilyen feltűnő ruházatú figurákkal. "Eddig a megbízások közel háromnegyedében jártunk sikerrel" - tájékoztatta a HVG-t Csecskedi Péter, a bt társtulajdonosa. Ám a volt adatvédelmi biztos - és a Sólyom László köztársasági elnök által a múlt héten újfent e posztra jelölt - Péterfalvi Attila szerint a magánszemélyek megszégyenítése adatvédelmi szempontból aggályos. Az önbíráskodást tiltó, illetve a jó hírnevet védő jogszabályokra hivatkozva már több adós is beperelte a bt-t, igaz, a bíróság egyetlen keresetet sem tartott tárgyalásra alkalmasnak.
A követeléskezelés egyre népszerűbb - állítja Thummerer. Ezt jelzi a megbízásoknak a 2006. évit tavaly átlagosan több mint 20 százalékkal meghaladó száma és értéke is. Pedig eddig a közel háromnegyedrészben lakossági megbízásoknak átlagosan csak 30-50 százalékában volt sikeres a behajtás. Vannak is, akik szemfényvesztésnek tartják a ténykedésüket, mondván, a magukat követelésbehajtóként feltüntető vállalkozások nem sokat tesznek az adósságok rendezéséért. Leinformálják és felszólítják ugyan a tartozókat, de sikerük kizárólag utóbbiak lélekjelenlétén múlik, ezért a szolgáltatásaikért lerótt díjak köszönő viszonyban sincsenek erőfeszítéseikkel. Akinek esze ágában sincs fizetni, azt a legnagyobb nyomás sem töri meg, a becsületes, csak éppen átmeneti pénzügyi nehézséggel szembesülők pedig általában a követelésbehajtó cégtől érkező, az adósság rendezésére felszólító levélre is rögtön a pénztárcájukért nyúlnak. Ők ugyanis általában már attól is megrettennek, hogy a felszólítás nem a megszokott üzleti partnertől, hanem egy "komolynak" tűnő cégtől érkezik. Előfordult már, nem is egyszer, hogy a pénzét követelő egy kamu behajtó cég nevében írt levélre kapta vissza pénzét - ámbár ezen eljárás jogszerűsége is vitatható.
CSABAI KÁROLY