Carry trade. Ezt a befektetési ügyletet úgy tíz éve fedezték fel maguknak a befektetési alapok. Az ügylet lényege, hogy a befektetők hitelt vesznek fel egy alacsony kamatú országban, majd drágább kamatozású valutában helyezik el, lefölözve a kamatkülönbség hasznát. Jelenleg például a jenhitel kamata 0,25 százalék, a svájci franké 2 százalék, az euróban felvetté 3,5, míg a dollárban jegyzetté 5,25 százalék. Ugyanakkor például a török lírában elhelyezett betét 16 százalékkal kamatozik, de a forintkamatszint is van annyira csábító a 8 százalékos jegybanki alapkamat révén, hogy magyarországi brókercégek becslése szerint több százmilliárd forintra rúghat az a betét, amelynek forrása például jen- vagy svájcifrank-hitel.

A kockázat azonban óriási, a török líra tavaly például 28 százalékot veszített a frankkal szemben egy házi gyártású valutaválság következtében. Szilárdabb valutáknál jóval kisebb a kamatkülönbség haszna, de a hozamot - persze a veszteséget is - megsokszorozza a tőkeáttétel (például egy 100 millió forint összegű határidős árfolyamüzletre szóló megbízáshoz elég 3-4 millió forintot letenni).

A carryügyletekben fantáziát látó befektetők 1999-ben értek el a japán jenhez s vagy 12 hónapja a svájci frankhoz. Mindkét valutából hatalmas hitelállomány halmozódott fel, a profik mellett rákaptak a magánbefektetők; banki közvetítéssel ebben a két valutában jegyeznek olcsó, döntően lakásépítési hiteleket a fejlett európai országok közül Németországban és Ausztriában is.

Az őrületes kereslet következménye, hogy miközben "dübörög" a svájci gazdaság, a külkereskedelmi mérleg régóta pozitív, rekordot rekordra dönt a zürichi tőzsde, a svájci frank a jó helyzethez egyáltalán nem illően gyenge. Egy euróért 2006 elején még 1,54 frankot kellett fizetni, e hét elején viszont 1,607 frankba került. De nem csupán az európai pénzhez képest ingott meg a svájci pénz, meggyengült tartalékvaluta pozíciója is.

A neves svájci magánbank, a Sarasin elemzése szerint a carry trade addig kifizetődő, amíg a devizapiacokon csekély a bizonytalanság, az ingadozás. Ha ugyanis hirtelen erősödésnek indul az alacsony kamatozású valuta, akkor a hitelfelvevőre olyan hatalmas követelés zúdulhat, amit esetleg nem tud kiegyenlíteni. Effajta idegesség söpört végig a valutapiacokon tavaly májusban, amikor a jen három hét alatt 10 százalékot erősödött a dollárral szemben.

A nagy kérdés, hogy mikor jön el a kiszállás pillanata. A Neue Zürcher Zeitung elemzése szerint már érzékelhetők a figyelmeztető jelek: a fejlett országok központi bankjainak kamatemelésén, az ebből adódó likviditási feszültségeken, a gazdasági növekedési tempó lassulásán. A spekulánsok gyakran maguk is fokozzák a bajt azzal, hogy felerősíthetik a nem kívánt valutaárfolyam-mozgást saját visszavonulásukkal az adott valutából.

A svájci jegybank annál kedvetlenebb, minél gyengébb a frank. Az újabb és újabb frankhitelfelvételek s a pénz külföldi elhelyezése az állandó tőkekiáramlás révén gyorsítja a frank leértékelődését, ami importált inflációt kreál. Ebből nem jöhet más, mint újabb és újabb kamatemelés. A svájci központi bank elnöke, Jean-Pierre Roth egyelőre hallgat terveiről, de a januári davosi gazdasági csúcson tett megjegyzése, hogy a frank gyengesége ellentmond a gazdaság fundamentális adatainak, s a pénzpiacok túlzásait tükrözi, árulkodóak. Szavai nyomán a svájci nagybankok arra számítanak, hogy a frank a következő 12 hónapban visszatér az 1,56-os eurószintre.

Az osztrák jegybank évek óta propagandaharcot vív az idegen devizájú hitelekkel szemben, elsősorban azzal érvelve, hogy a hitelfelvevők nem igazán értik a valutapiaci folyamatokat, nem tudnak időben reagálni. Annyit elért, hogy a devizahiteleket nagyon sokan jenből frankba tették át, jóllehet a várt veszély elmaradt. Johann Massenbauer osztrák pénzügyi tanácsadó szerint mindaddig érdemes frankban tartani a hitelt, amíg legalább 1 százalékpont a különbség az euró- és a frankhitel kamata között. Márpedig a különbség most 1,6 százalékpont.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS