2007. január. 03. 00:00 Utolsó frissítés: 2007. január. 03. 19:13 Pénzügyek

A kamera haszna

Megdöbbentő történeteket rögzítenek olykor a banki kamerák. Az érintett ügyfelek kívánságára bármikor, de legkésőbb hatvan nap után automatikusan törlendők a felvételek.

Szilveszteri bulit tartott az egyik bank úgynevezett 24 órás zónájában három fiatal. A kissé kapatos ifjak pénzt kivenni tértek be a bankkártyával éjjel is kinyitható előtérbe, ahol megcsapta őket a meleg, ezért leültek, és megitták a náluk lévő pezsgőt, majd táncoltak, énekeltek. Csak hajnaltájt álltak tovább. A hitelintézet munkatársai a felvételek és a bankkártya alapján megtalálták az utóbb szégyenkező fiatalt, aki felajánlotta, hogy barátaival kitakarítja az összepezsgőzött helyiséget. A bank ehelyett néhány tízezer forintos kára megtérítését kérte tőle.

Telente a hajléktalanok is felfedezik ezeket a viszonylag meleg, zárt kalickákat, amelyekbe akár lejárt bankkártyával is bejuthatnak - mesélte a HVG-nek Imre Zsolt, a Raiffeisen Bank biztonsági igazgatója. Megágyaznak, sőt olykor szexuális életet is élnek bennük. Ez nem bűncselekmény, mivel e banki zóna "a nyilvánosságnak megnyitott magánterület". Ha azonban a behatolók fellelhetők, a bank követelheti tőlük a kára megtérítését, igaz, erre nem sok az esélye. Megtörtént, hogy egy ideggyógyászati kezelés alatt álló férfi padlógázzal hajtott be a pénzfelvevő üvegfalán, több százezer forintos kárt okozva. Hogy beteg emberről volt szó, és nem szándékos rongálásról, szintén a banki kamera felvételeinek elemzésekor lett egyértelmű.

A felvételeket egyébként nem szabad mozizni, utóbb csak akkor nézhetők viszsza, ha ezt valamilyen esemény indokolja. Egyes bankokban csak két biztonsági munkatárs egyszerre nézheti meg a felvételt utólag; így csökkentik a kozmetikázás lehetőségét (élőben ugyanakkor a biztonsági őrök - ha vannak - nézhetik a felvételeket). Kamerák az ügyféltérben, a pénztáraknál, a pénzkiadó automatáknál, továbbá azokban a helyiségekben találhatók, amelyeken a pénzszállítók áthaladnak - vagyis csak ott, ahol valamilyen bűncselekmény elkövetésére lehet számítani. Mosdóban, öltözőben vagy bármely olyan helyen, ahol a felvétel az emberi méltóságot sértheti, tilos kamerát elhelyezni.

Az "elektronikus megfigyelőrendszerek" működtetéséről a személy- és vagyonvédelemről szóló törvény rendelkezik. E szerint a felvételeket alapesetben három nap múlva automatikusan törölni kell (ez a szabály például a szupermarketekben, irodaházakban). Azokban a szituációkban azonban, amelyekben terrorcselekményre lehet számítani - így nyilvános rendezvényeken vagy tömegközlekedési csomópontokban -, harminc nap a maximális tárolási idő. A bankok, brókerházak, biztosítók, posták, elszámolóházak kivételezett helyzetben vannak; különös veszélyeztetettségük okán hatvan napig őrizhetik a kép- és hangfelvételeket. Az őrzési idő hosszabb is lehet, ha ezt maga az ügyfél vagy bíróság, illetve más hatóság (rendőrség, ügyészség) kéri. És rövidebb is. Ha a kliens bemegy a bankba, és azt mondja, számára valamilyen okból - például mert titokban tartani akart partnerével járt ott - kínos a felvétel, azonnal töröltetheti azt, bár ilyesmi nem szokott előfordulni.

Jóllehet az adatvédelmi biztosok erről már többször állást foglaltak, kevesen tudják, hogy a beleegyezésük nélkül nem is lehetne kép- és hangfelvételt készíteni róluk. Az említett törvény szerint azonban - mivel minden egyes ügyfél hozzájárulását aligha lehetne kikérni - beleegyezésnek számít a "ráutaló magatartás", vagyis ha az ügyfél nem tiltakozik. Utóbbihoz persze pontosan tudnia kellene, hol vannak és mit látnak a kamerák, amit viszont a bankok - biztonsági szempontjaikra hivatkozva - nem árulnak el. Csupán annyit tesznek, hogy a fiókokban vagy a pénzkiadót automatáknál kiírják a kamerázás tényét. Banki biztonsági szakemberek szerint egyébként nem volt még példa arra, hogy valaki kifogásolta volna a kamerák működtetését.

A Magyar Bankszövetség szerint a kamerára még akkor is nagy szükség van, ha néha sérti az ügyfelek érzékenységét. Az MKB Bank egyik fiókjában történt, hogy a 30 millió forintos luxusautóval érkező kliens a retiküljébe söpörte az előző ügyfél pulton felejtett, több tízezer forintot érő napszemüvegét - mesélte Jakab Péter igazgató. Később a károsult kérésére megnézték a kamerát, majd a bank munkatársa udvariasan felhívta a tolvajt, és megkérdezte, nem tette-e el véletlenül valaki más szemüvegét. A mercis hölgy elfogadta a felkínált mentőövet, és visszavitte a szemüveget, "épp erre készültem, csak még nem volt időm" mentegetőzéssel. Ha nem így cselekedett volna, az MKB feljelentette volna, s a bíróságon bizonyítékul szolgált volna a felvétel. Jogvita esetén egyébként a bíróság igazságügyi szakértővel ellenőrizteti, vajon nem manipulálta-e valaki a felvételt.

Kínos esetek tucatjaiban segítettek már a kamerák, amelyek fehéren feketén megmutatták egyes ügyfelek természetét - anekdotáznak a bankosok. Megesett, hogy egy fiókban az ügyfél kezéből kicsúszott a pénzes boríték, amit - rövid körbenézés után - azonnal felkapott egy másik, majd eltűnt vele. A felvételek révén azonosították a tolvajt, aki azzal a magyarázkodással hozta vissza a borítékot, hogy nem merte azt a biztonsági őr kezébe nyomni, mert félt, hogy "lenyúlja". Épp az ellenkezője történt a Raiffeisen Bank központi fiókjának mélygarázsában, amelynek egy részét nem figyeli kamera. Egyik kuncsaftjuk 10 millió forinttal igyekezett lefelé, ám a borítékot épp a szürke zónában leejtette. Később rémülten telefonált, hogy nincs meg a pénz. A kamerán látszott, hogy a biztonsági őr bemegy a nem pásztázott területre, majd egy kis csomaggal kijön onnan. A borítékot meg sem nézte, hanem felvitte a fiókba, és belepottyantotta a talált tárgyak kosarába.

Még gyakoribb a kamerák "közreműködése" az automatáknál történt bűncselekmények tisztázásakor. Néhány évvel ezelőtt megjelent a médiában egy kacsa hír, amely szerint tolvajok feltörték a bankkártyák négyjegyű PIN kódját. Néhány szemfüles ügyfél elrobogott pénzt kivenni, majd felhívták a bankot, hogy ők is áldozatul estek, illetéktelenek leszívták a kártyájukat. Amellett, hogy a bankosok tudták, álhírről van szó, a kamerák tisztán megmutatták, ahogyan az érintettek a saját bankkártyájukkal vették fel a pénzt - ecsetelte a piti bűnözés egyik ékes példáját Jakab Péter.

A banki kamerázás legvitatottabb területe a bankfiók előtti járda vagy parkoló megfigyelése, miután azt - lévén szó közterületről - tiltja a törvény. Ennek ellenére szinte minden bank megteszi, például azért, hogy a pénzszállítók útját kövesse - magyarázta Fialka György, a Budapest Bank (BB) biztonsági főnöke. Alig akad ugyanis olyan bankfiók, amely saját, zárt területén tudja parkoltatni a pénzszállító autót. A bankokat - törvénysértés ide vagy oda - ezért még nem büntették meg, és a kameráikat sem szereltették le. Sőt az egyik városban megesett, hogy az önkormányzat megkérte a bankot: fordítsa kissé kifelé a kameráját a parkolóra, mert sok az autófeltörés.

Történt, hogy a BB kameráját élőben figyelő őrnek feltűnt, egy autó utasai közül kettő a parkolóban őgyeleg, miközben egyik társuk a fiókban flangál, anélkül hogy ügyet intézne. Aznap semmi nem történt, de az őr megjegyezte az autó rendszámát, amit körbeküldtek az összes részlegüknek. Másnap fel is tűnt a banda egy másik helyen. A csapat bankfiókban császkáló tagja sms-ben értesítette a kintieket arról, ki vett fel sok pénzt. A parkolóban lévők kiszúrták a pénzes ügyfél kerekét, majd követték addig, amíg autója leállt. Felajánlották, hogy segítenek, s kerékcsere közben kikapták a pénzes aktatáskát a kocsiból. Messzire azonban nem jutottak vele, mert a bank értesítette a rendőrséget. A gyanús őgyelgőket egyébként nem szokták feldobni a rendőrségen, csak ha tesznek is valamit. A bankfiók vagy parkoló feltérképezése ugyanis önmagában még akkor sem bűn, ha a kamera alapján csaknem nyilvánvaló, hogy a lődörgőt rossz szándék vezeti.

GYENIS ÁGNES

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.