Alexander Schalck-Golodkowski 1989. december 3-án szökött át az NDK-ból az NSZK-ba, ahol egy hónappal később részletes vallomást tett a Szövetségi Hírszerző Szolgálatnak (BND) az általa húsz éven át irányított, az NDK-ban Stasi-alapokra épített vállalatokból, valamint nyugat-európai országokba telepített, privátnak álcázott kereskedelmi cégekből összeállt Kommerzielle Koordinierung (KoKo) működéséről, felépítéséről, kapcsolatairól. Az államtitkári rangot odahagyó, s a BND-nél "vallomástételre jelentkező" Schalck-Golodkowski, akit Hófehérke fedőnéven iktattak a nyugatnémet hírszerzésnél, Gutmann névre kért útlevelet a hatóságoktól önmaga és a vele együtt szökött felesége számára, arra hivatkozva, hogy egykori munkatársai részéről veszély fenyegeti őket. A kérést teljesítették, jóllehet a Gutmann név a KoKo-főnök feleségének leánykori neve volt, s ezt gyakran férjes asszonyként is használta korábban, amikor átjárt vásárolni Nyugatra. Az illetékeseknek csak utóbb jutott eszébe, hogy Golodkowskinak a Gutmann névre feltehetően a Nyugaton korábban e névre nyitott bankszámlák felhasználása érdekében volt szüksége. A KoKo még Golodkowski átállását követően is fennmaradt, egészen 1990-ig, az NDK összeomlásáig.

A Kokóba közel húsz, Németország nyugati felén működő pártvállalat tartozott, amelyek közül a Deutsche Handelsgesellschaft West-Ostot (DHG), illetve a Nolte KG-t még az ötvenes években alapította közösen a Német Szocialista Egységpárt (SED), illetve a Német Kommunista Párt (DKP). A bonni gazdasági minisztérium 1989-ben 1,5 milliárd márkára becsülte forgalmukat. De a kelet-európai partnervállalatokon túl ide sorolhatók azok a "baráti" cégek is, amelyek gyakran csupán egyszerű postafiók-érdekeltségek voltak, Svájcban, Ausztriában, Liechtensteinben, s mindenekelőtt a devizaszerzésben, a kereskedelmi korlátozás alá eső áruk beszerzésében vettek részt. De a KoKo teendői közé sorolták a DKP rendszeres támogatását, a fegyvervásárlást, a keletnémet vezetők ellátását nyugati luxusjavakkal, s az SED táplálását az üzletek révén keletkezett nyereségből.

Ma már sokat tud a világ e a különleges cégekről, s arról is, hogy munkatársaik a KoKóval összefonódott berlini állambiztonsági minisztériumnak is dolgoztak. Az már kevéssé ismert, hogy a bizalmi emberek közül sokan - gyakran az NDK-s biztonsági szervek tudtával - más titkosszolgálatoknak is jelentettek. Arról is keveset hallani, hogy a nyugatnémet biztonsági szervezetek a nyolcvanas évek kezdetétől a legkisebb részletekig ismerték a KoKo-cégeket, tisztában voltak akcióikkal, ismerték munkatársaikat, gyakorlatilag azonban nem tettek semmit akadályoztatásukért. Neves német vállalatok pedig jócskán benne voltak az embargó áthágásában, a vámellenőrzés kijátszásában, hamis szállítási dokumentumok kiállításában.

A ma hatalmon lévő német kormánykoalíció kisebbik tagja, a Bündnis 90/Die Grünen 1994-ben - még ellenzékben - részt vett abban az akkor már három éven át működő parlamenti bizottságban, amely a KoKo tevékenységét vizsgálta. Ez az interneten is közzétette megállapításait, miszerint az NDK-ban az állam az államban módjára működött szervezet feletti szemhunyás részint német hazafias megfontolásokra volt visszavezethető. De a zöldek arra is céloztak, hogy nyugatnémet politikusok, pártok is a KoKo fizetési listájára kerültek. Sőt találtak arra vonatkozóan is dokumentumokat, hogy más nyugatnémet tartományok is kísérletet tettek arra, hogy a Golodkowski által preferált Bajorország helyét megszerezzék. Úgyszintén az említett jelentésből derül ki, hogy 1992-ig az immár össznémet hatóságok gyakorlatilag helyzetben hagyták a KoKo vezetőit, akik élve a privatizációs lehetőséggel, jórészt az addigi kipróbált menedzsereknek játszották át - jóval áron alul - a pártvállalatokat, s juttatták látszatüzletekkel tőkéhez elvbarátaikat.