"Amikor a nyolcvanas évek végén diplomáztam a Kaliforniai Egyetem filmszakán, a frissen végzett orvosok körében szinte divat volt csődöt jelenteni, annak reményében, hogy a bíróság majd elengedi a több tízezer dolláros diákhitelt" - mesélte a HVG-nek Krystoff Przykucki Los Angeles-i tanár. Kezdő, majd megkeseredett állástalan filmrendezőként ő is kétszer próbált így megszabadulni 60 ezer dolláros diákhitelétől, de egyszer sem sikerült, így most már - noha időközben 30 ezret törlesztett - 188 ezer dollárral tartozik. "Nekem balszerencsém volt, de mostantól ez lesz a szabály" - mondta Przykucki az úgynevezett fogyasztóicsőd-szabályokat rendkívül megszigorító törvény múlt heti szenátusi megszavazására utalva.

Az ötszáz oldalas törvényjavaslat szerint ezentúl ugyanis sem a diákhitelt, sem például a tartásdíjat nem engedheti el senkinek a csődbíró. A valószínű képviselőházi, illetve elnöki jóváhagyás után fél év múlva hatályba lépő kódex egyébként is radikális szakítás a csődeljárás jóindulatú amerikai hagyományával, és lényegében mindaddig csalónak tekint minden folyamodót, amíg az hitelt érdemlően, precíz pénzügyi kimutatásokkal be nem bizonyítja az ellenkezőjét.

Persze azért van mit szigorítani a jelenlegi szabályokon. A jövőben például a csődvédelem már nem terjed ki a bejelentést megelőző hetekben hitelbe vásárolt, 500 dollárnál értékesebb luxuscikkekre, illetve a 750 dollárnál nagyobb összegű hitelkártyával történt készpénzfelvételre - magyarán ezeket a hiteleket akkor is vissza kell fizetnie a delikvensnek, ha a csődbíró amúgy elengedi az adósságait.

Magánemberként csődbe menni - azaz a törvény védelmét kérni a hitelezőkkel szemben - több mint kétszáz éve lehet Amerikában (HVG, 2001. március 31.). Magát a csőd intézményét is a bajba jutott polgár védelmére találták ki, és csak a 19. század második felében terjesztették ki a cégekre. A "csőd" amerikai fogalma kevésbé pejoratív az európainál, a hangsúly sokkal inkább az újrakezdés esélyének megadásán van; Abraham Lincoln például kétszer is csődöt jelentett, mielőtt elnökké választották.

A 210 dolláros illeték és az általában 300-500 dollárért igénybe vett ügyvédi szolgáltatás kifizetése után csődbíróhoz fordulók kétharmada felszámolási eljárást kér maga ellen, és cserébe szinte minden adósságától megszabadulhat, a többiek hiteleik "átstrukturálásáért" folyamodnak. A bíró, ha méltányosnak tartja a kérést, mindkét esetben azonnali hatállyal elrendeli a törlesztés felfüggesztését - azaz megtiltja a hitelezőknek az adós zaklatását -, és vagyonkezelőt rendel ki. Utóbbi intézkedik "a normális életvitelhez nem feltétlenül szükséges" vagyontárgyak értékesítéséről, illetve a hitelek részleges elengedéséről, a futamidők meghosszabbításáról. A csődöt jelentők háztartását eddig nem pusztította le teljesen a végrehajtó, az új törvény azonban tételesen felsorolja a "feltétlenül szükséges" javakat, amelyek köre lényegesen szűkebb a mostani bírói gyakorlatban használatosnál. Ugyanakkor Texasban vagy Floridában több millió dollár értékű házukat is megtarthatják a csődöt jelentő (egykor) gazdagok - és ezen az új törvény sem változtat. Igaz, akinek egyszer a bíró elengedte az adósságát, hosszú évekre másodrendű állampolgárrá válik. Nem vagy csak óriási kamatfelárral kap hitelt, illetve hitelkártyát, ami nélkül alig lehet létezni Amerikában.

Sokak szerint a fogyasztói csőd intézménye tartja egyensúlyban a hitelezési rendszert az USA-ban. Ez jelenti ugyanis az egyetlen védelmet a "ragadozó" pénzintézetekkel szemben, amelyek rendszeresen bombázzák az embereket sok ezer dolláros vásárlási keretet biztosító hitelkártya-ajánlataikkal. A törvény szigorításáért évek óta küzdő republikánus törvényhozók - és a lobbizásra eddig 35 millió dollárt költő hitelkártyacégek - azzal érvelnek, hogy a laza szabályok miatt duplázódott meg az utóbbi tíz évben a fogyasztói csődök száma és érte el az évi 1,6 milliót. Mindezt pedig a rendesen törlesztő nagy többség fizeti meg a 20 százalék fölötti hitelkártyakamatokkal. A felmérések egyébként azt mutatják, a folyamodók 95 százaléka nem él vissza a lehetőséggel, s a szigorításpártiak célozgatásaival ellentétben nem elsősorban olyanok fordulnak csődvédelemért, akik elkaszinózzák vagy elisszák a pénzt. A többségnek azért csúszik ki a talaj a lába alól, mert elveszíti állását, megbetegszik, elválik. "Ha a törvényhozókat zavarta a könnyelmű lakossági hitelfelvétel - érvelt a HVG-nek Afshin Pishevar washingtoni ügyvéd -, inkább a pénzintézeteket kellett volna szigorúbb hitelnyújtási szabályokra kényszeríteniük, és nem a csőbe húzott adósokon elverni a port."

"Pályafutásom során - mondta a HVG kérdésére George Paine nashville-i csődbíró - szinte soha nem találkoztam szándékos visszaéléssel a jobbára közép-, illetve alsó középosztálybeli csődjelentők között." A szigorítások nyomán valószínűleg lényegesen több időt és pénzt kell majd egy-egy csődbejelentésre fordítaniuk a bajbajutottaknak, de az ügyvédeknek és a bíróknak is. Miközben a hitelezők nem biztos, hogy jobban járnak. "Ha valaki nem tud fizetni - vélekedett Paine bíró -, attól akkor sem kapják meg a pénzt, ha formálisan nem megy csődbe, aki pedig meg nem akar fizetni, ezután is eltűnhet, például külföldre szökhet."

Csődhullám fog végigsöpörni Amerikán a következő hónapokban - jósolják szakértők -, az eladósodottak tömegesen hozzák majd előre a bejelentést, hogy még a mostani enyhébb szabályok szerint járjanak el velük szemben. Miközben a borúlátó jóslatok szerint a későbbiekben évente százezrek válnak majd földönfutóvá - akik most még kapnának egy esélyt -, a szemfülesek valószínűleg ezentúl is találnak kibúvót. Przykucki például 45 évesen, munka mellett, újra beiratkozott az egyetemre. Amíg ugyanis valaki hallgatói státusban van, nem vonják tőle a diákhitel-törlesztést. "Inkább fizetem a 400 dolláros havi tandíjat - mondta a tanár -, mint a 650 dolláros törlesztést azoknak, akik annak idején becsaptak, mert olyan képzésért kértek rengeteg pénzt, amivel minden százötvenedik diplomás jut csak álláshoz."

RÉTI PÁL / WASHINGTON