2004. december. 08. 17:26 Utolsó frissítés: 2004. december. 09. 11:24 Nemzetközi gazdaság

Olajtőzsdék párbaja

Harc indult a Brent minőségű nyersolaj jegyzési dominanciájáért, miután a New York-i árutőzsde megjelent Dublinban, a londoni olajtőzsde kereskedési időzónájában. Az igazi küzdelem persze az olajjegyzés meghatározó színterének helyéért folyik közöttük.

A New York-i árutőzsde (NYMEX) január végéig havi négyezer dolláros költségtérítést ad azoknak az olajpiaci brókereknek, akik hajlandóak Londonból Dublinba átköltözni, és ott adni-venni az északi-tengeri Brent minőségű nyersolaj határidős kontraktusait. Mi több, ugyaneddig nem számít föl tranzakciós díjat sem, ugyanis szeretne minél nagyobb forgalmat kihasítani a Brent-jegyzésből, ami jelenleg a Londoni Nemzetközi Olajtőzsde (IPE) privilégiuma.

A világ legnagyobb határidős energia- és energiahordozó-börzéjének számító NYMEX nem először indít támadást az IPE pozíciói ellen. Ez nem is csoda, hiszen a Brent-jegyzés meghatározó a nemzetközi olajpiacon: ehhez igazítják a kereskedés kétharmadát, nemcsak a közel-keleti, hanem az orosz és a nyugat-afrikai nyersolaj árát is. Előző két kísérlete azonban hamvába holt; a NYMEX legutóbb 2001. szeptember 5-én indította saját határidős Brent-kereskedését, de az USA elleni, hat nappal későbbi terrortámadás nyomán a biztonságra törekvő piaci szereplők a megszokott Londonnál maradtak.

Az amerikai rivális ezúttal elsősorban azokat a nem nagy brókercégekhez tartozó, hanem önállóan dolgozó alkuszokat akarja megnyerni, akiket az IPE magára haragított azzal, hogy november 1-jével az ebédszünet előtti kereskedést számítógépes útra terelte, és csak délután tartotta meg a hagyományos kikiáltásos módszert. Az előbbi megoldás csökkenti a költségeket, így a brókerek jutaléka is zsugorodik.

A NYMEX viszont most éppen a kikiáltásos módszert - amit saját, New York-i parkettjén is alkalmaz - kínálja Dublinban a hagyományokhoz ragaszkodóknak. Más kérdés, hogy piaci elemzők szerint hosszú távon a számítógépes kereskedésé a jövő, amit az elektronikus tranzakciókra átálló értékpapírpiacok egész sora bizonyít. Az ír helyszín kiválasztását egyébként az engedékenyebb szabályozási környezet indokolta, de a hírek szerint a NYMEX nem adta föl a közvetlen londoni megjelenést sem, amihez az engedélyek beszerzése akár fél évbe is beletelhet.

A NYMEX és az IPE csatája azonban több a hagyomány és az elektronika párviadalánál, már csak azért is, mert az amerikai tőzsde által lebonyolított zárás utáni kereskedelem is számítógépek útján zajlik. A küzdelem sokkal inkább annak eldöntéséért folyik, melyikük lesz a tőzsdei olajárképzés meghatározó színhelye, ami a bevételek jelentős növekedését hozhatja most, hogy az olajár egyre-másra dönti a rekordokat, és élénk a spekulatív és fedezeti határidős kereskedelem.

Az Észak-Amerikában irányadó West Texas Intermediate (WTI) minőségű olajat jegyző NYMEX a közelmúltban hol harcolt londoni riválisával, hol pedig megpróbálta magához édesgetni azt. Első fúziós ajánlatát még 1999-ben tette, két évvel később pedig újabb kísérletét az időközben részvénytársasággá alakult IPE azzal verte vissza, hogy eladta magát a 2000 októberében Atlantában alapított elektronikus energiabörzének, az Intercontinental Exchange-nek (ICE), amely 67,5 millió dollárt fizetett a brit olajtőzsde tulajdonosainak (HVG, 2001. május 12.). Az ICE alapítói közé tartozik a német Deutsche Bank, az amerikai Goldman Sachs és Morgan Stanley Dean Witter brókerházak, a francia Société Générale bank, valamint az olajtársaságok közül a brit BP, a brit-holland Royal Dutch/Shell és a francia TotalFinaElf. Az akkori felvásárlás egyik feltétele volt, hogy az IPE tegye saját kereskedését is számítógépessé, ám a szándék megvalósítása az internetlufi kipukkanása miatt késlekedett, és most is csak a félnapos kikiáltásos adásvétel megtartásának kompromisszumával teljesült.

A NYMEX nem adta föl, és idén májusban immár az IPE-t birtokló ICE felvásárlására tett ajánlatot, ám a 225 millió dolláros vételárat, valamint a 75 milliós adósságállomány átvállalását tartalmazó megkeresést Jeffrey Sprecher, az atlantai cég elnöke "inzultusnak" minősítette és elutasította. A NYMEX - amely kölcsönös keresetek révén perben-haragban áll az ICE-vel - viszont a Brent-jegyzés minél nagyobb részének megkaparintása mellett globális szerepét is igyekszik erősíteni. James Newsome, a börze idén augusztusban kinevezett elnöke - aki korábban az Egyesült Államokban a határidős piacok felügyeletét ellátó kormányügynökség, a Commodity Futures Trading Commission vezetője volt - nemrég bejelentette, hogy Dubaiban regionális áru- és energiatőzsde létrehozásáról tárgyal, de a NYMEX szeretne szabványosított kontraktusaival megjelenni Szingapúrban és Kínában is. Törekvéseit segíti, hogy a NYMEX népszerű tőzsde: idén októberben 2 millió dollárt adtak egy tagsági jogáért - és a vele járó tulajdonrészért, valamint a tranzakciós díjakból engedményt nyújtó kereskedési lehetőségért -, márpedig börzetagságért eddig a világon sehol nem fizettek ennyit, sem határidős, sem értéktőzsdén.

NAGY GÁBOR