A Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Magyar Filmlabor műhelyeiben az eddigi filmrestaurálási munka két fénypontja a Ludas Matyi és a Hyppolit, a lakáj. Az 1949-es mesefilmet (a Magyarországon készült első színes játékfilmet) azért is előre kellett sorolni a hazai filmfelújítási munkákban, mert a korabeli kísérleti nyersanyagon már csak 3 százalékban maradtak meg a színek. Ezeket a színnyomokat már digitális technikával sem lehetett teljesen helyreállítani, viszont a film eredeti, Soós Imrével felvett, nagyon torz hangját sikerült följavítani (HVG, 2004. szeptember 18.). Népszerűsége mellett szintén a nyersanyag múlandósága motiválta a Hyppolit felújítását. A tavaly decemberben újra bemutatott vígjáték – Kabos Gyula és Csortos Gyula örökzöld komédiázása – olyan lett, mint az eredeti. „Általam soha nem látott részletek váltak láthatóvá az új kópián” – áradozott a Filmkultúra decemberi számában Balogh Gyöngyi filmtörténész. Ennél a fekete-fehér alkotásnál az eredeti kép- és hangnegatívnak köszönhetően sikerült visszavarázsolni az akkori árnyalatgazdagságot. Ezen túlmenően ma már javítani lehet a sok évtizedes jelenetek egyenetlen megvilágítását, nem is beszélve a hang restaurálásáról.

Két, nemrégiben előkerült magyar némafilm Amszterdamban, a Haghefilm laboratóriumában születik újjá. Néhány hete készültek el Kertész Mihály (a később Michael Curtiz néven Hollywoodban világhírűvé vált rendező) 1917-es magyar filmjének, Az utolsó hajnalnak a felújításával, és most dolgoznak egy 1914-es Kertész-gyöngyszem, A tolonc restaurálásán. A restaurálás költségeit a Holland Filmarchívum fedezi, a Magyar Nemzeti Filmarchívum a felújított kópiákért azonos hosszúságú, itthon megjavított filmeket ad cserébe.

A Ludas Matyi helyreállítása 30, a Hyppolité 16 millió forintba került – tájékoztatta a HVG-t Fazekas Eszter, a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa. A hasonló alapossággal megmentett mozik hazai leltárához tartozik harmadikként az első Magyarországon forgatott és laborált, ezért filmtörténeti értékű színes film, amely az 1949-es május elsejéről készült, és így fél évvel megelőzte a Ludas Matyit. A digitálisan végzett alapos restaurálás után ezeket az alkotásokat az akár száz év múlva is használható celluloidfilmre írták vissza.

Sok filmnél a restaurátorok kezére játszik, hogy a „kellékeik” – köztük a korabeli negatívok és hangfelvételek – épségben megőrződtek, és nem szorulnak restaurálásra. Szintén a könnyebb feladatok közé tartozik a televíziós sugárzáshoz vagy dvd-s terjesztéshez alkalmas digitalizálás, 2008-ban például 15 millió forintért 31 nagyjátékfilmet, 234 filmhíradót és 5 rövidfilmet újítottak föl. A filmhibák, karcok digitális kiszűrése mellett beleértendő ebbe az operatőri szakértelemmel végzett újrafényelés, vagyis az a digitális korrekció, amellyel a mozivetítőhöz képest kisebb fényerejű és részletgazdagságú tévéképernyőhöz igazítják a filmet.

BEDŐ IVÁN