Volt prostituáltakat fizetett meg Steven Levitt amerikai közgazdászprofesszor, hogy nemi aktusokkal foglalkozzanak. A dologból mégsem botrány lett, hanem feltűnést keltő tudományos publikáció. Levitt az etnográfiai terepmunka követelményeinek megfelelő adatgyűjtéshez alkalmazott, néhány más önkéntes mellett, volt szexmunkásnőket is. Az volt a dolguk, hogy az események után feljegyezzék, milyen ügyfelekkel, milyen piaci feltételek mellett kötöttek üzletet aktív kolléganőik.

Nem ez az első eset, hogy a chicagói egyetemen oktató Levitt közgazdasági vizsgálat tárgyává tesz olyasmit, amivel hagyományosan szociológusok vagy éppen bűnügyi szakértők foglalkoznak. Vitatott, mégis sikeres Freakonomics (értelemszerű fordításban: furcsa közgazdaság) című könyvében (HVG, 2005. június 25.) például a kábítószer-kereskedők életkilátásairól, a kerti úszómedencék életveszélyességének fokáról, az abortusz és a bűnözés összefüggéseiről elmélkedett - piaci alapon. Ezúttal - mint nemrég a londoni The Economist is beszámolt róla - az Amerikai Közgazdasági Társaság ülésén keltett feltűnést tanulmányával, amely a chicagói prostituáltak piacának meglehetősen eredeti szempontok szerint végzett empirikus vizsgálatát összegzi. Azt sajnos nem lehet egyértelműen megállapítani, mennyire befolyásolta az adatgyűjtést, hogy a kérdezőbiztosokkal együtt a megfigyelt prostituáltak is pénzt kaptak a részvételükért.

Az általános vélekedéssel ellentétben Levitt azt tapasztalta Chicago néhány kerületében, hogy a prostituáltak jobban járnak, ha futtatók alkalmazásában dolgoznak, mert ők általában az ügyfélszerzésben is segítenek, s az utcasarkinál jobb körülményeket teremtenek a lányoknak. A professzor szerint a stricik - a vállalati gazdaságban sem ismeretlen módon - ösztönző béreket fizetnek, vagyis az elvárhatónál több pénzt hagynak a lányoknál, felismerve, hogy az üzlet akkor megy jól, ha az átlagosnál vonzóbb és motiváltabb munkaerőt foglalkoztatnak. Levitt és kutatótársai arról számolnak be, hogy a chicagói utcán dolgozó szexmunkásnők egyike-másika kérte is, hozzák össze egy stricivel.

Ez szöges ellentétben áll a svéd tapasztalatokkal (HVG, 2007. november 3.). Amióta a svédek, büntetéssel fenyegetve az ügyfeleket, keresleti oldalról próbálják visszaszorítani a prostitúciót, sok örömlány az utcáról a többnyire titokban működő, így nehezebben ellenőrizhető bordélyokba szorult, ott pedig jobban ki van szolgáltatva a stricik és az ügyfelek kénye-kedvének. A különbséget azzal magyarázta a HVG-nek Evelyn Korn, a marburgi egyetem mikroökonómia-professzora, hogy míg a skandinávoknál legális a prostitúció, viszont a gyakorlatban nem tűrik, addig Chicagóban nem legális ugyan, de megtűrik. Az említett amerikai közgazdász-konferencián Korn, aki gazdasági kutatásainak keretében időnként a prostitúció piacát is elemzi, a Levitt-tanulmány referenseként mondta el véleményét. Amerikai kollégája felméréséből figyelemre méltónak tartja azt a megállapítást is, hogy a prostitúció mértéke valójában sokkal nagyobb, mint amit a rendőrségi adatok mutatnak.

A statisztikai hiba háttere is kiderül Levitt adatgyűjtéséből: ha egy chicagói prostituált rendőrrel találkozik, akkor jóval nagyobb esélye van arra, hogy az természetbeni szolgáltatást kérjen tőle, mint arra, hogy előállítsa. A felmérés szerint a magányosan, utcán dolgozó, így védtelenebb prostik szolgáltatásainak három százaléka a rendőröknek kijáró ingyenes juttatás. Ez a sajátos, bár nem feltétlenül meglepő lazaság is magyarázza Korn szerint azt, hogy a prostitúcióban kialakulhatnak az említett piaci viszonyok, és ezeken a törvény visszafogott szigora sem változtat.

A német professzor szerint a chicagói félpiaci viszonyok között a "munkáltatónak" és a "munkavállalónak" is érdeke az olyan bérezés, amely honorálja a jobb munkát, az elégedett és tartós ügyfélkört. Sőt Korn szerint az ügyfeleknek is jobban megéri, ha néhány ismert közvetítővel állnak kapcsolatban, nem pedig sok ismeretlen nő (köztük esetleg beépített rendőrnők) körében kell kalandot keresniük. A chicagói örömlányok éves jövedelme 20 ezer dollár körül mozog, átlagos órabérük 27 dollár, nagyjából a négyszerese annak, amit bébicsőszként vagy más legális munkával kereshetnének. A piaci elemzés mellett Levitt a szomorú háttérről sem hallgat: még ez a pénz sem elég nagy ahhoz a kockázathoz képest, amelyet vállalnak, akár a fertőzésveszéllyel, akár azzal, hogy átlagosan havonta bántalmazza őket a stricijük vagy egy-egy ügyfelük.

A szabályozott prostitúció előnyeihez szolgáltat adalékokat egy másik friss tanulmány az ecuadori helyzetről. A latin-amerikai országban legális a prostitúció, azt viszont a rendőrség szigorúan ellenőrzi, hogy a lányoknak rendben legyen az engedélyük, elvégezzék a rendszeres orvosi vizsgálatokat. Két amerikai kutató, Paul Gertler és Manisha Shah szintén piaci hatásokat mutatnak ki közös felmérésükben. Ha határozottan lépnek fel a rendőrök, akkor az utcai szexmunkások vagy áremeléssel reagálnak a kockázatra, vagy visszahúzódnak a bordélyokba, ahol a magasabb tarifák inkább kiszűrik a megbízhatatlan ügyfeleket. Mindkét magatartás társadalmi haszonnal jár: kevesebben fertőződnek meg AIDS-szel és más nemi betegségekkel. Ellenkező hatást vált ki a túlságosan szigorú razziázás és a túl költséges orvosi vizsgálat: a lányok az ellenőrizhetetlen feketepiacra vonulnak vissza.

Két homlokegyenest ellentétes attitűd alakult ki napjainkra - mondja a kérdés egyik magyar kutatója, Fehér Lenke, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa. Az egyiknek - Európában ezt leginkább a holland modell fémjelzi - az a lényege, hogy el kell fogadni a prostitúciót mint sajátos pénzkeresetet és szolgáltatást. A másik véglet az említett svéd gondolkodásmód, amely nemkívánatosnak tekinti, törvényekkel is igyekszik visszaszorítani a prostitúciót, viszont a prostituáltat nem bűnözőként, hanem kizsákmányolt áldozatként kezeli, és segít neki, hogy szabadulhasson ebből a létformából. Az is igaz ugyanakkor, hogy az egyértelműen tűrhetetlen és illegális emberkereskedelmet és prostitúcióra kényszerítést sehol a világon nem képes megakadályozni sem a tilalom, sem bármilyen más szabályozás.

A magyarországi gyakorlat a holland és a svéd modellnek éppen a hátrányait egyesíti - mondta Fehér a HVG-nek. A törvény engedélyezi a türelmi zónákat, de kriminalizálja a szobáztatást vagy a bordélyház fenntartását. A prostituált jószerével csak a saját lakásban vagy a türelmi zónában, az utcán dolgozhat legálisan, és csak akkor, ha megfelel a vállalkozásra vonatkozó és az egészségügyi követelményeknek is. A legtöbb szexmunkásnő mindezt nem tudja teljesíteni.

BEDŐ IVÁN