Több ezren eltűntek a délkelet-ázsiai Mianmarban (az egykori Burmában) a katonai junta ellen tüntető papok közül, egyeseket a hadsereg emberei meggyilkoltak. Legalább hármukat az ország legszentebb helyének, a yangoni Svedagon-pagodának a közelében verték, illetve lőtték agyon, a legfrissebb tudósítások szerint a hadsereg számlálatlanul égeti el a holttesteket, a fogvatartottak pedig nem kapnak orvosi ellátást. A katonai vezetés ezzel szentségtörést is elkövet, mivel az ország közel 90 százalékát kitevő mianmari buddhisták három dolgot tisztelnek szentként: a Buddhát, vagyis a Megvilágosodottat, a dharmát, Buddha tanítását és törvényét, valamint a szanghát, vagyis a buddhista papokat, szerzeteseket.

A mianmari szerzetesek politikai aktivitása nem ma kezdődött. Papok bábáskodtak az 1906-ban megalakult, a nemzeti öntudatot erősítő (az európai YMCA - Fiatal Férfiak Keresztény Egyesülete mintájára létrehozott) Fiatal Férfiak Buddhista Egyesületének megszületésénél, és a 20. században nemegyszer kiálltak a demokratikus átalakulás mellett. A katonai vezetés többször is betiltotta az évtizedek óta működő mandalayai Fiatal Szerzetesek Ligáját, az illegalitásból mindegyre felbukkanó szervezet tagjai azonban újra és újra kifejezik elégedetlenségüket a rezsimmel. Most például azzal, hogy hagyományos reggeli kolduló sétájukon lefelé fordítva viszik a tálkájukat, jelezve, nem fogadnak el alamizsnát. Amivel nemcsak magukat büntetik: az adományok visszautasításával megtagadják a lakosságtól, hogy érdemszerző jó cselekedetet hajtson végre. Az alamizsna elutasítása a legsúlyosabb büntetés, amit buddhista pap kiszabhat, ezért is okozott felzúdulást, amikor a szerzetesek bejelentették, nem fogadnak el semmit az eddig a buddhista papokkal való jó viszonyára büszke katonai hatalomtól.

Az 1948-ban kikiáltott független Burma első miniszterelnöke, U Nu államvallásnak tette meg a buddhizmust, és e vallást, valamint annak képviselőit, a szerzeteseket a mai junta is tiszteletben tartotta. Olyannyira, hogy a mianmari bonmot szerint az állami tévében csak két szín látható: a katonai zöld és a papi sárga... A kormány látványos adományokkal segítette a templomok és kolostorok felújítását, sőt évente kitüntetésekkel jutalmazta a lakosság körében is tisztelt vallási vezetőket. Nem véletlenül: az 55 milliós Mianmarban közel félmillió szerzetes él, és nagyjából ennyi a katonaság létszáma is - igaz, szakértők szerint a papság mintegy tíz százaléka hajlik csak a politikai szerepvállalásra, a többség elégedett azzal, ha békésen meditálhat a kolostorában.

A tüntetések központjának számító Svedagon-pagoda a mianmari függetlenség egyik szimbóluma. A burmai nemzeti mozgalom történetének meghatározó momentuma, hogy a 20. század elején, az angol uralom idején az idegen hivatalnokok cipővel tapodták a szent sztúpa környezetét, ahová pedig csak mezítláb szabad belépni. Az angolok vallási tiszteletlensége is hozzájárult ahhoz, hogy szerzetesek is tiltakozzanak az elnyomó uralom ellen. De itt követelt demokráciát a Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyi, a házi őrizetben tartott politikusnő is 1988. augusztus 26-án mintegy félmillió ember előtt - és ide nem engedték belépni az elmúlt hetekben a szerzeteseket a katonák.

A 98 méter magas, több mázsa aranynyal, több mint 5 ezer gyémánttal és 2300 rubinnal díszített sztúpában négy becses ereklye is található buddháktól, azaz a nirvánát maguktól elért, megvilágosodott emberektől. A mianmari szent helyen őrzik a jelen korszak elején élt Kakusandha botját, az utána következő megvilágosodott, Konagamana ivócsészéjét és Kassapa egy ruhadarabját, valamint a mianmari hit szerint a negyedik Buddha, Gautama Sziddhárta nyolc hajtincsét. A helyi legendárium szerint a Kr. e. 5. században épült a templom, és amikor a helyükre kerültek Gautama ereklyéi, akkor a vakok láttak, a siketek hallottak, és a némák beszéltek, és a Himalája minden fája virágba borult. A nagy pagodába egyébként nem lehet bemenni - ezt állítólag a levegőben forgó kardok akadályozzák meg -, és az építményből a legendák szerint föld alatti alagutak vezetnek távoli városokba.

Mianmarban minden hetedik életévét betöltött fiúnak illik néhány hónapot szerzetesnövendékként eltöltenie a papok között. Emellett a buddhista szerzetesek ingyenes oktatásban részesítik a fiúgyermekeket, és a szegényebbek ingyenételt és ruhát kapnak a kolostorokban. Ahol valódi szegénységben élnek a papok: minden tulajdonuk elfér egy fadobozban, amin kívül legfeljebb egy matrac, egy párna és egy takaró van apró cellájukban. Nem érinthetnek pénzt, szerény megélhetésüket a napi étel- és a teliholdkor kapott ruhaadományokból biztosítják.

A kolostorokban reggel ötkor kelnek, amikor is a tanulók és a szerzetesnövendékek egy tál rizst főznek mesterüknek, aki 17 órája nem evett - a buddhista szerzetesek déli 12 és másnap hajnal között böjtölnek. A délelőtti falubeli koldulást, majd a főétkezést követően tanítanak és tanulnak. A katolikus szerzetesekkel ellentétben a - legkorábban húszévesen - pappá szentelt buddhistáknak nem kell örökfogadalmat tenniük, ha úgy döntenek, bármikor visszatérhetnek a világba. Szerzetesként viszont több mint kétszáz tiltást kell betartaniuk, és négy halálos bűntől is tartózkodniuk kell - aki ezek bármelyikében vétkezik, azt nyomban kitagadják a közösségből. Nem szabad erkölcstelenséget elkövetniük, csalással vagy erőszakkal elvenniük olyasmit, amit nem adtak nekik, embert ölniük és valótlanul azt állítaniuk, hogy természetfeletti hatalommal rendelkeznek. A világ egyik legszegényebb országában (HVG, 2007. szeptember 29.) azért is lehetnek több százezren azok, akik boldogan tartják be a szigorú szabályokat, mert így - akárcsak ideiglenesen, de - kikerülnek a mély nyomorból.

Mianmarban - Srí Lanka, Thaiföld, Laosz és Kambodzsa mellett - a buddhizmus legősibb ágát, a théraváda (az öregek tana) buddhizmust gyakorolják. A kolostorokban a Gautama Buddha tanítványai által páli nyelven leírt tanításokat tanulmányozzák a szerzetesek. A mianmari buddhizmus jóformán ateista vallás, a Buddha követői ugyanis - jóllehet több irányzatuk elismeri isteni lények létezését - úgy vélik, nem felsőbbrendű lények, hanem a karma törvénye, végül is saját maguk alakítják a sorsukat. Így amikor a szerzetesek meditálnak, valójában a saját magukban rejtőző Buddhához, a megvilágosodásra képes énjükhöz "imádkoznak". Ezen túlmenően azonban várják az ötödik Buddha eljövetelét is: egyes szent iratok szerint a Kr. e. 5. században élt negyedik Buddha, a Bölcs Úr után 500, más verziók szerint 5 ezer évvel jön el az ötödik Buddha, az értelemmel áthatott Szeretet Ura, akit a többnyire lótuszülésben ülő Buddha-alaktól eltérően sokszor széken ülve ábrázolnak. A Szeretet Ura eljövetelekor buja kertek és rizsföldek borítják majd a földet, és nem lesz többé ember embernek - sem katona a szerzetesnek - ellensége.

IZSÁK NORBERT