A Tienanmen tér fölött áttekintő híres Mao-portré eredetijét akarta árverésre bocsátani egy pekingi aukciósház, ám a nemzeti relikvia eladását a társadalmi tiltakozás megakadályozta. A térnek is nevet adó Mennyei Béke kapuján függő hatalmas másolat eredetije egy mindössze 91 x 68 centiméteres olajfestmény, amelyen Mao Ce-tung a jellegzetes szürkéskék zubbonyban atyaian mosolyog népére. Hatalomra kerülésekor Mao több tucat uniformist terveztetett magának, míg végül arra a fazonra esett a választása, amelyet korábbi viselője, az első kínai köztársaság elnöke után Szun Jat-szen-öltönynek neveznek.

A portrét az elnök személyi kultuszának hajnalán, 1949-ben rendelték meg egy egész propagandafestmény-sorozat részeként. Festőjét, Csang Csen-sit - a liaoningi Tartományi Művészeti Iskola tanárát - harminc művész közül választották ki. Csang tudta, hogy Mao-portréja lesz a prototípusa annak a festménynek, amelyet a mindenkori kínai birodalmak szimbolikus központját jelentő Tienanmen kapu fölé fognak akasztani. Az első mellképet 1950 októberére, a Kínai Népköztársaság megalakulásának egyéves évfordulójára fejezte be, a téren ma is látható verziót 1952-ben készítette el. A hivatásos Tienanmen téri portréfestővé előlépett Csang évről évre egy kisebb csapattal készített nagyított replikákat a kapu fölé, Mao-portréjának azonban Andy Warhol amerikai pop-art művész szerzett igazi világhírnevet a hetvenes években az eredeti alapján készült selyem szitanyomásos verzióval.

Az eredeti kisméretű festmény tulajdonosa egy Amerikában élő kínai, ám ennél többet nem lehet tudni sem róla, sem pedig arról, hogy került hozzá a kép. Csang alkotására június 3-án indult volna a licitálás - 1-1,2 millió jüanos (28-30 millió forint) kikiáltási áron - az állami tulajdonú pekingi Huacsen aukciósházban. A kormány valószínűleg azért adta hozzájárulását a kép széles publikum előtti árveréséhez, hogy tesztelje, miként gondolkodnak ma az emberek Maóról, és elégedettek-e a vezér politikai örököseivel. Az pedig, hogy a tulajdonos nem a neves külföldi aukciósházak valamelyikéhez vitte a portrét, arról árulkodik, hogy szoros a kötődése a kínai politikai elithez, sőt talán csak névlegesen tulajdonosa a mellképnek. A licitfeltételek szerint egyébként a műre kül- és belföldiek, magánszemélyek és intézmények egyaránt alkudhattak volna, és új tulajdonosa akár ki is vihette volna az országból.

A gondosan előkészített árverést végül keresztülhúzta a civil felzúdulás: kínai internetezők tízezrei tiltakoztak a Sina.com portálon az aukció ellen, így azt gyorsan lefújták, a kormány pedig a nemzeti értékek nagy védelmezőjének a szerepében tetszeleghetett. A titokzatos tulajdonos a Zsenmin Zsipao, a kínai kommunista párt napilapja szerint jelenleg arról tárgyal, melyik hazai múzeumnak adja el vagy ajándékozza a portrét.

Kínában egyébként számos másodosztályú politikai relikvia már korábban gazdát cserélt árveréseken. 2003-ban 220 ezer jüanért (több mint 6 millió forintért) kelt el a másik híres propagandafestő, Tung Szi-ven egyik Mao-arcképe; a már említett Huacsen tavalyi aukcióján pedig két, a nyolcvanas években készült Mao-portré már összesen 4 millió jüanért (112 millió forintért) talált új gazdára.

Az emléktárgy-kereskedők is rögtön meglátták a nagy üzletet a Mao-retróban. Turistáknak maós emlékplaketteket, aranyozott, vörös arcképes órát, a Vörös Könyv különféle nyelvekre fordított példányait árulják. A nosztalgiabiznisz jegyében újabban tematikus éttermek is nyíltak Pekingben a kulturális forradalom időszakára jellemző környezetben.

GECSE MARIANN