Hosszú éveken keresztül többé-kevésbé sikertörténetnek számított a Németországban élő külföldiek kapcsolata a többségi társadalommal. Bár a kocsmák törzsasztalainál el-elhangzottak "a külföldiek elveszik tőlünk a munkát" tartalmú fejtegetések, a közbeszédben és a politikában "külföldi származású polgártársainkról" esett szó, akik a befogadó ország kultúráját is gazdagítják jelenlétükkel. A kérdéskör bárminemű tárgyalásánál a végkövetkeztetés többnyire a színes, multikulturális társadalom előnyeinek ecsetelése volt.

Napjainkra némi változás tapasztalható e téren. Bár arról szó sincs, hogy erőre kapott volna bármiféle idegenellenesség (a mindig is meglévő alapzajon túlmenően persze), felerősödtek az aggodalom hangjai: tényleg sikeres-e az integrálódás? Az első kételyeket a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletek szülték, hiszen azok kitervelői és végrehajtói éveken át éltek és tanultak Németországban, különösebb feltűnés nélkül. A madridi terrortámadás, majd Theo van Gogh filmrendező amszterdami meggyilkolása már feszültséget keltett, 2005 februárjában pedig egy fiatal berlini török nő halála nyomán fellángoltak az azóta is tartó viták arról, hogy lehet-e egyáltalán integrációról beszélni, vagy két, egymástól független, eltérő értékeket valló és eltérő szokásokat követő társadalom létezik egymás mellett.

Az eset Berlin Tempelhof kerületében történt, egy buszmegállóban, ahol az esti sötétségben több lövéssel megölték Hatun Sürücü 23 éves, gyermekét egyedül nevelő anyát. A tettes - legalábbis a bíróságon önmaga ellen tett vallomása szerint - a fiatal nő 18 éves öccse volt, ám a hatóságok bűnrészességgel vádolják a nő két bátyját is. A nyomozati adatok szerint telefonhívással csalták a helyszínre a családjától külön élő fiatalasszonyt, majd - a rendőrök szavaival élve - "kivégzésszerűen" lelőtték. Hogy miért? Mert úgy élt, mint egy német, és ezzel megsértette a család becsületét.

A Németországban született, iskoláit is itt végzett lányt 15 éves korában egyszerűen hozzáadták Törökországban élő unokabátyjához - anélkül, hogy őt magát megkérdezték volna a dologról. Mint a gyilkosságot követő elemző viták során kiderült, ez nem ritkaság a Németországban élő török családokban, és a lányok sok esetben bele is törődnek sorsukba. Sürücü viszont idővel fellázadt, elköltözött otthonról, nem hordta a kötelező fejkendőt, és egy egyedülálló anyák számára fenntartott német intézetben élt hatéves gyermekével. Német barátai, barátnői voltak, szakmunkásképzőbe járt, készült a villanyszerelői vizsgára. Ezekért kellett meghalnia.

"Megérdemelte, hiszen kurválkodott, mint egy német" - ez volt az álláspontja az egyik, a gyilkosság színhelye közelében lévő (éppen az utópista Morus Tamásról elnevezett) berlini középiskola nyolcadikos török fiúinak, amikor a nagy port felvert esetet vitatták meg az osztályban. Ez még tovább kavarta az ügyet. Az iskolaigazgató kétségbeesésében a nyilvánossághoz fordult, hiszen a sommás megállapítás fényt vetett a sok migráns török családban uralkodó nézetekre és azok következményeire. Ezek szerint ugyanis a lánynak kötelessége követnie a szülők akaratát, a nőnek ugyanígy alá kell vetnie magát férje parancsának, és aki ezt megszegi, az a család, elsősorban a családfő becsületét teszi kockára. A török miliőt ismerő társadalomkutatók szerint a Sürücü fivérek tettét is motiválta apjuk tekintélyének védelme.

Berlinben ma mintegy 460 ezer külföldi él, a német főváros lakosságának 13,4 százaléka. Heinz Buschkowsky, Berlin Neukölln kerületének szociáldemokrata polgármestere (kerületében az átlagosnál is magasabb, 21,8 százalék a külföldiek aránya) néhány hónappal ezelőtt nagy feltűnést keltett nyilatkozatával, miszerint fel kellene hagyni az integrált, multikulturális társadalom illúziójával. Be kell végre látni, hogy a német vagy az általában vett európai értékrendet követő társadalom mellett kialakult egy párhuzamos társadalom a maga szokásaival, törvényeivel, amelyben az ittenitől gyökeresen eltérő a nők társadalmi szerepe, a család becsületének fogalma. Furcsa, a társadalomkutatók előzetes várakozását megcáfoló módon ez a kettősség az idő előrehaladtával erősödik. A vendégmunkáskorszak kezdetén még jobban rá voltak kényszerülve az ideérkezők az alkalmazkodásra, mára azonban kialakult az a sajátos mikrokörnyezet - bolttal, bankkal, orvossal, szerelővel -, ami lehetővé teszi, hogy valaki úgy éljen évtizedekig Berlinben, mintha a távoli Anatóliában lenne. Még németül sem kell tudnia.

Groteszk módon a Sürücü-gyilkosság épp e téren némi reménysugarat is felvillantott, az ügy felderítésében ugyanis az elsőrendű vádlott fiútestvér barátnője játszott kulcsszerepet. Bár az ugyancsak 18 éves török lány és a fiú éppen akkoriban voltak friss szerelmesek, és a lány először alibit is igazolt a fiúnak, később rájött, hogy nem tudna ezzel a hazugsággal élni. A rendőrséghez fordult, és most ő az ügy koronatanúja.

WEYER BÉLA / BERLIN