Csúcs-maratoni
Steve Foster kanadai futó két évvel ezelőtt úgy gondolta, élete első maratoni futását nem máshol, mint a Mount...
Steve Foster kanadai futó két évvel ezelőtt úgy gondolta, élete első maratoni futását nem máshol, mint a Mount Everesten fogja teljesíteni. Ezzel meglehetősen magasra tette magának a lécet, hiszen a Guinness-rekordok könyvében a világ legnehezebb futóversenyeként aposztrofált próbatételt a szakértők csak olyan szuperfizikumú sportolóknak ajánlják, akik gyakorlott magas hegyi túrázók, és sík terepen a 42 kilométeres táv meg sem kottyan nekik. "Az önmagában is óriási fizikai igénybevételt jelentő maratoni és a Mount Everest áldatlan viszonyai együtt olyan fokú extrém megterhelést jelentenek a szervezetnek, hogy nemcsak kivételes edzettség, hanem valószínűleg genetikai alkalmasság is kell hozzá" - veszi el sokak kedvét a megméretéstől Sidó Zoltán, a Központi Honvédkórház belgyógyász-kardiológus főorvosa, aki csapatorvosként már többször járt magas csúcsokon.
Nyilván ilyen kiválasztottnak számított két brit hegymászó, Tony Hunt és Jan Turner. Ők voltak az elsők, akik húsz évvel ezelőtt lefutották a maratonit a Mount Everesten, 5184 méteres tengerszint feletti magasságról - a csúcsot meghódítani indulók nepáli alaptábora közeléből - indulva az 1700 méterrel lentebbi Namche Bazaar faluig. Miután szerencsésen túlélték a kalandot, elhatározták, hogy a nepáliakat segítő jótékonysági versennyé dagasztják a megpróbáltatást. 1987 óta egy-másfél évente indítják újra a futamot, november 3-án kezdődik a tizenegyedik. Az Everest Marathon egyébként nem is az egyetlen futóverseny a világ tetején. Két éve Tenzing Norgay serpa és Edmund Hillary csúcsmászásának félszázadik évfordulójára rendezték meg először a nepáli Tenzing Hillary Everest Marathont. A két erőpróba közötti alapvető különbség, hogy az utóbbi a régivel versengve még néhány kilométerrel feljebb, a Mount Everest alaptáborában húzta meg a startvonalat.
Nem könnyű bejutni az Everest-futók közé. "A versenyzőknek 21 és 65 éves kor között kell lenniük, és több fázisban is át kell esniük erőnlétüket ellenőrző vizsgálatokon" - tájékoztatta a HVG-t az angol Diana Penny Sherpani, az Everest Marathon szervezője. Egyszerre legfeljebb 75-en vehetnek részt a versenyen, hogy biztonsággal figyelemmel kísérhessék őket. Így aztán, bár sem a szervezők, sem a résztvevők nem tagadják, hogy orvosilag életveszélyesnek számít a világ tetején való futkározás - a magas hegyi betegség legsúlyosabb fázisa, a tüdőt vagy az agyat megtámadó ödéma, azaz vizenyő akár néhány óra alatt halálhoz vezethet -, eddig mindenki ép bőrrel úszta meg a kalandot. Talán azért is, mert a versenyzőket akklimatizálódással szoktatják az ötezer méter fölött kockázatossá váló oxigénhiányhoz. A startvonal megközelítése 3-4 héttel a startpisztoly eldördülése előtt kezdődik, és naponta pár száz métert araszolva jut egyre feljebb a csapat. Sherpani szerint évente 3-4 versenyzőaspiráns már ekkor bedobja a törülközőt. A start után további megpróbáltatások következnek: a komoly hidegről néhány óra alatt akár plusz 20 fokig is felkúszó hőmérséklet megterheli a szívet és az érrendszert, a páratartalom gyors váltakozása pedig légszomjat okozhat. Az erős szélben nemcsak a bőr szárad ki, hanem a légutak, a hörgők is könnyen megfázhatnak - sorolja a környezeti gyötrelmek forrásait Sidó Zoltán.
Arról nem is beszélve, hogy a terep sem erdei tornapálya. "Minden bizonnyal az első 4-5 kilométeres jeges, köves ösvény a legkimerítőbb szakasz. Szintén megterhelő lehet a cél közelében meredező két - több száz méteres - emelkedő is" - sorol újabb akadályokat a helyszínt jól ismerő Mezey László hegymászó, több Everest-expedíció tagja. A rododendron- és cédruserdőn is átvezető úton nem nagyon marad idő a természetben gyönyörködni, mivel az útvonal nincs kijelölve - a környékbeli gyerekek amúgy is elcsennék a táblákat, panaszolja Sherpani -, így a futóknak még felfelé haladtukban kell megjegyezniük minden kanyart, visszafelé pedig tanúságot tenniük tájékozódási képességükről. Ha a bajnokjelöltek jó úton járnak, öt kilométerenként ételt, italt és orvosi segítséget kínáló állomásokba botlanak.
"Ilyen terepen a jeges, sziklás talaj változatossága állandóan módosítja az elrugaszkodást, a talajfogást és a lépéshosszt. Sosem lesz két lépés egyforma" - helyezi az élményeket szakmai perspektívába Dosek Ágoston, a Testnevelési Egyetem adjunktusa. "A győzelem titka, hogy ne is törődj azzal, hányszor esel hasra" - osztja meg az angol Peter Hobson a két évvel ezelőtti verseny tapasztalatait a küzdelemre készülőkkel a világhálón. A doktorok leggyakrabban térd- és bokasérülések miatt nyúlnak az orvosi táskához, mivel a lassú ereszkedés szokatlanul megterhelheti a csontokat és az ízületeket - derül ki a British Journal of Sports Medicine című orvosi lapban öt évvel ezelőtt megjelent jelentésből.
Mivel a világ tetején feleannyit lehet egyetlen levegővétellel beszippantani, mint például Magyarországon, "a magas hegyi futók nem kísérletezhetnek a szájon vagy orron való levegővétellel, hanem ahogy tudnak, egyszerre mindenükkel levegőt kell nyerniük" - teszi hozzá Dosek. Sokakat így is sétatempóra lassít a légszomj. A Himalája-maratonit általában az indulóknak csak a 10 százaléka teljesíti. A célba éréshez nagyjából az átlag maratoni lefutásához szükséges idő kétszerese kell, a versenyt többnyire a serpák nyerik. A rekordot öt éve a nepáli Hari Roka serpa tartja, 3 óra 50 perc 23 másodperccel.
SINDELYES DÓRA