Eduard Ulman, az orosz hadsereg tisztje és három beosztottja 2002 januárjában lesben állt egy csecsenföldi út mentén, hogy lecsapjon a szakadár csecsen fegyveresekre. Hirtelen feltűnt egy terepjáró, és amikor a jármű nem állt meg az első felszólításra, Ulmanék tüzet nyitottak a kocsiban lévő hat emberre. A sofőr azonnal meghalt, ketten megsebesültek, ám amikor a gerillákra vadászó orosz katonák megvizsgálták az elfogott utasok papírjait, kiderült, hogy harcosok helyett egy iskolaigazgató, két tanár, valamint három másik polgári személy került a kezükre. A tiszt rögtön üzent parancsnokának, s az állítólag arra utasította beosztottjait, öljék meg a támadás szemtanúit, és tüntessék el a balul sikerült akció nyomait. Ulmanék teljesítették is a parancsot: fejbe lőtték a fegyvertelen csecseneket, majd felgyújtották és az út menti árokba lökték a terepjárót. Igaz, végül az óvintézkedések ellenére fény derült a gyilkosságra, és a tisztet társaival együtt bíróság elé is állították, ám nem kerültek börtönbe, sőt tagjai maradhattak a hadseregnek, és egyiküket elő is léptették.

Ráadásul Ulmanéknak nem most kegyelmezett meg először az orosz igazságszolgáltatás: tavaly áprilisban egy rosztovi bíróság mentette fel őket, és ugyanígy döntött május végén egy másik rosztovi esküdtszék is. A testület tagjai a védők azon érvelését tartották megalapozottnak, miszerint a vádlottak parancsra számoltak le áldozataikkal. Az sem rendítette meg őket, hogy a hadsereg szabályzata szerint a beosztottak nem teljesíthetnek törvénybe ütköző parancsot - márpedig a polgári személyek hidegvérrel való agyonlövetése aligha tekinthető jogszerűnek -, és az sem derült ki, elhangzott-e egyáltalán a gyilkosságot szorgalmazó parancs. Az utóbbi kérdés annyira nem érdekelte az esküdteket, hogy be sem idézték tanúnak az állítólagos parancskiadót.

De nem csupán Ulmanékat vádolják csecsen polgári személyek agyonlövésével: most is tart annak a Jevgenyij Hugyakovnak a pere, aki 2003 januárjában előbb társaival kirabolt és megsebesített egy grozniji ellenőrző pontnál megállított csecsen férfit, majd néhány órával később fejbe lőtte egy Kamaz tehergépkocsi vezetőjét és utasát. A szemtanúk szerint Hugyakov részegen cselekedett, ám az esküdtek egyszer már őt is felmentették, és néhány hét múlva várhatóan megszületik az újabb hasonló ítélet. Közben az orosz hadsereg egy másik tagja, Kazbek Magomedov a hét elején - miután felöntött a garatra - lövöldözni kezdett Groznij belvárosában. Az egyik, falba fúródott lövedék által kipattintott téglaszilánk megsebesített egy járókelőt, de a helyi hatóságok csak garázdaság miatt kezdeményeztek eljárást Magomedov ellen.

Nem csak Csecsenfölddel kapcsolatban történnek meglepő dolgok. Az illetékes kamcsatkai bíróság - elemzők szerint egy háttérben kötött politikai alku eredményeként - két hete megszüntette a büntetőeljárást az egykori kamcsatkai kormányzó, Mihail Maskovcev ellen, akit korábban sikkasztással, illetve hivatali hatalommal való visszaéléssel vádoltak. Mostanra azonban kiderült, hogy Maskovcev azon nehezen megmagyarázható döntése, amellyel 2002-ben engedélyezte a korlátozás nélküli lazachalászatot, és ezzel 7 milliárd rubeles - 50 milliárd forintos - kárt okozott az országnak, hivatali visszaélés helyett csak egyszerű gondatlanságnak számít, az ilyen minősítésű cselekedet pedig 2005-re elévült.

A felmentéssel, illetve a vád ejtésével záruló perek egyébként szinte fehér hollónak számítanak az orosz igazságszolgáltatásban. A hivatalos statisztikák szerint az eljárások 98-99 százaléka elmarasztaló ítélettel végződik, és ez moszkvai jogvédők szerint elsősorban azzal magyarázható, hogy a vádlottakat "szállító" rendőrségnek és ügyészségnek jóval nagyobb a hatalma, mint a bíróknak. "A bírák a bűn elleni általános háború közkatonáinak tartják magukat, és csak akkor hoznak felmentő ítéletet, ha százszázalékosan meg vannak győződve a vádlottak teljes ártatlanságáról. Ha egy bíró akár a legkisebb esélyét látja a vádlott bűnösségének, akkor is elmarasztaló ítéletet hoz, ha súlyos kétségek merülnek fel az előterjesztett bizonyítékokkal kapcsolatban" - magyarázta újságíróknak Szergej Csirkun, egykori moszkvai ügyész. Csirkun minden bizonnyal tudja, hogyan működik az orosz igazságszolgáltatás, hiszen tízéves ügyészi pályafutása során egyetlen általa bíróság elé utalt vádlott sem sétálhatott ki szabadon a törvényszék épületéből.

Több körzetben egyébként egyetlen felmentés sem születik: a dél-oroszországi Krasznodarban, illetve két moszkvai kerületben például 2003-ban és 2004-ben 100 százalékos volt az elmarasztaló ítéletek száma. A vádlottak szinte teljes esélytelensége az 1950-es évek eleje óta jellemzi a szovjet, majd orosz igazságszolgáltatást: Sztálin egykori szovjet vezető 1951-ben vezette be, hogy a hatóságok automatikusan felülvizsgálták a felmentéssel zárult ügyeket. Az újítás azt eredményezte, hogy egy-két hónap alatt a korábbi 10 százalékról szinte nullára csökkent az ilyen esetek aránya.

A helyzeten valamelyest javított a szovjet időkben eltörölt esküdtszéki ítélethozatal intézményének 2003-as újbóli bevezetése, hiszen az így tárgyalt pereknek 10-15 százaléka nem elmarasztaló ítélettel zárul. A csecsen polgárok jogfosztottságáról tanúskodó esküdtszéki ítéletek ugyanakkor azon szakértők állítását támasztják alá, akik úgy vélik, az orosz társadalom egyelőre nem érett meg az esküdtszéki rendszer alkalmazására. Az is kétségessé teszi a tárgyalásra kerülő ügyek 8 százalékát kitevő esküdtszéki eljárások jelentőségét, hogy sok esetben - például ha a hatalom az elmarasztaló ítéletben érdekelt - különféle eljárási hibákra hivatkozva megsemmisítik az esküdtek által hozott döntést, és addig ismétlik az eljárásokat, amíg nem a kívánt eredmény születik meg.

Jó példa erre a kémkedéssel és hazaárulással vádolt Valentyin Danyilov ügye: a krasznojarszki fizikust, akit 2003 decemberében felmentett egy esküdtszék, az egy évvel később megismételt tárgyaláson 14 éves börtönbüntetésre ítélték, miután az új összetételű esküdti testület annak ellenére bűnösnek találta, hogy kiderült, az általa Kínának átadott adatok nyilvános forrásokból is elérhetőek voltak. Jogvédők szerint az elmarasztaló ítélet hátterében az orosz biztonsági szolgálat, az FSZB állt, amely a súlyos börtönbüntetéssel rá akart ijeszteni az orosz tudóstársadalomra. Hasonló sorsra jutott egyébként egy másik, ugyancsak hazaárulással vádolt orosz tudós, Igor Szutyagin is, akit szintén csak második nekifutásra találtak bűnösnek. A fegyverzetmegsemmisítés szakértőjeként számon tartott Szutyagint több nemzetközi jogvédő szervezet, köztük az Amnesty International is politikai elítéltnek nyilvánította.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA