Az angolai fővárostól, Luandától 300 kilométerre északra fekvő, a nehezen járható utakon tízórányi autózással megközelíthető Uige tartományban nem látják szívesen a külföldről érkezett segítőket. A tetőtől talpig védőruhába bújtatott egészségügyi dolgozóknak nemcsak a tavaly október óta terjedő Marburg-vírustól kell óvniuk magukat, hanem a helybeliek haragjától is. Az őslakosok ugyanis biztosra veszik, hogy az orvosok és ápolók a halál angyalai: ők terjesztik a rettegett kórt. Ráadásul igyekeznek kiragadni a betegeket a családjuk köréből, hogy kórházba szállítsák, ahol szegények szinte biztosan meghalnak. Az ellenkezés nemritkán tettlegességig fajul, a falubeliek kődobálással próbálják távozásra bírni a teherautón érkező járványfelderítő, fertőtlenítő brigádokat. A helyzet rosszabbodásától kell tartani - véli Richard Thompson, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője -, amit az is jelez, hogy a múlt hét elején meggyilkoltak négy frissen kiképzett, éppen munkába induló angolai vöröskeresztes önkéntest.

A járvány valódi méretéről több ok miatt is nehéz képet alkotni. A legtöbb beteget nem is látja orvos, ha mégis, a gyilkos kór tünetei alig különböznek más trópusi betegségekétől. A vírus azonosítására alkalmas laboratórium egyelőre csak a fővárosban van, a második, a WHO által adományozott labort most helyezték üzembe a betegség sújtotta régióban. A helybeliek bizalmatlanságát - nem pedig a járvány mérséklődését - mutatja, hogy Uige tartomány azonos nevű fővárosában a helyi körülményekhez képest jól felszerelt, 400 ágyas kórház elkülönített fertőzőrészlegében a WHO legfrissebb jelentése szerint egyetlen beteg sincs. A hivatalos adatok 235 megbetegedésről és 215 halálos áldozatról tudnak, a mostani tehát a legnagyobb Marburg-járvány a vírus 1967-es első felbukkanása óta. A szubszaharai térségben honos - az Ebolával szoros "rokonságban" lévő - kórokozót először a németországi Marburg városának oltóanyag-laboratóriumban azonosították, amikor több dolgozót is megfertőztek a kísérleti célra Ugandából érkezett zöld majmok.

A Marburg-vírus tünetei néhány napos lappangás után jelentkeznek: a magas lázat, hányást, hasmenést követően külső és belső vérzés vezet a szervezet kiszáradásához, a keringés összeomlásához. Az esetek 90 százalékában végzetes kimenetelű fertőzésre nincs gyógyír, a folyadékpótláson kívül lényegében semmit sem lehet tenni a páciensekért. A betegek vérével és más testnedveivel közvetlen kapcsolatba kerülő ápolók és családtagok vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, ezért a WHO és a helyszínen segédkező Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet felvilágosító kampánnyal próbálja elejét venni a járvány továbbterjedésének. Rádióadásokban, a helyi közösségek elöljárói, vallási vezetői segítségével akarják rábeszélni az érintetteket, hogy a lázas betegeket vigyék kórházba, ha pedig mégis ragaszkodnak otthoni ápolásukhoz, igyekezzenek csökkenteni a fertőzésveszélyt. A tradicionális halottbúcsúztatásról pedig mindenképpen mondjanak le. "Az afrikai népek erősen kötődnek az ősökhöz. Elhunyt szeretteiket ölelgetik, csókolgatják, mielőtt eltemetnék őket" - írja le a fertőzésveszélyes népszokást Celso Malavoloneke, az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF angolai munkatársa.

Máig nem tudni, hogyan bukkannak fel, majd vonulnak vissza a vérzéses lázat okozó vírusok: még az sem világos, hogy melyik állatról terjednek az emberre. A mostani angolai járvány előtt 1998 és 2000 között a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjedt a Marburg-vírus, 128 halálos áldozatot szedve. Állandó készenlétben kell lenni, hiszen a HIV-fertőzés is ebből a térségből indult "világhódító" útjára - figyelmeztetnek járványügyi szakemberek.

A leginkább rettegett vírus manapság mégsem az Angolában terjedő Marburg, hanem a délkelet-ázsiai madárinfluenza. A szárnyasokat tenyésztők körében áldozatokat szedő vírus egyelőre nem terjed emberről emberre, de tartani lehet attól, hogy bármelyik pillanatban kialakulhat a vírus erre is képes változata. Az esetek 70 százalékában halálos kimenetelű madárinfluenza akár 70 millió ember halálát is okozhatja világszerte - állt elő vészjósló előrejelzésével Peter Doherty. A Melbourne-i Egyetem orvosi Nobel-díjas kutatója a közelmúltban egy lyoni konferencián szólalt fel, ahol éppen egy rettegett múlt századi járvány leküzdésének sikertörténetéről emlékeztek meg: fél évszázada állították elő az első hatékony vakcinát, amellyel a gyermekbénulást okozó poliovírus-fertőzést lehet megelőzni.

Bár az influenza vírusa a legegyszerűbbek közül való, mégis - cseppfertőzés révén - ez terjed a leggyorsabban. Az első világháború után a spanyolnátha 40 millió áldozatot szedett, az 1957-es ázsiai influenza a becslések szerint 1-4 millió halottat hagyott maga után. Éppen ezért borzolta fel a kedélyeket az a múlt heti hír, hogy ennek a vírusnak a mintáit küldte szét egy amerikai cég 18 ország ötezer laboratóriumába. A cincinnati Meridian Bioscience vállalat az Amerikai Patológusok Szakkollégiumának megbízásából, egy minőség-ellenőrzési rutinfolyamat részeként juttatta el a kémcsöveket és azok tartalmát - többségüket az USA-ba és Kanadába - virológiai meghatározásra. Utóbb kanadai szakemberek riasztották a WHO-t, hogy H2N2-ként, "polgári nevén" ázsiai vírusként azonosították a mintákat. S bár annak kicsi az esélye, hogy a szigorú munkavédelmi előírásokat betartó laborokban valaki megfertőződjön, ha ez mégis megtörténik, a vírus az utcára kerülve milliók halálát okozhatja. Ezért valamennyi laboratóriumot felszólítottak a veszélyes kémcsövek maradéktalan megsemmisítésére. Az amerikai közegészségügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) vizsgálata szerint ugyan semmi nem tiltja, hogy a tesztelésre küldött fiolák veszélyes kórokozót is tartalmazzanak, ám nem volt "bölcs választás" szétküldeni ezeket. Ráadásul a címzettek között szerepelt egy mexikói és egy libanoni labor is, ahová a jelek szerint vagy nem érkezett meg a kérdéses minta, vagy szerencsésebb esetben el sem küldte azokat a Meridian Bioscience.