Egy New York-i szövetségi bíróságon a múlt csütörtökön ártatlannak vallotta magát, és 1 millió dolláros óvadék mellett szabadon védekezhet a 34 éves Irv Lorenzo, akit azzal vádolnak, hogy az általa alapított és főként rapzenét - no meg újabban rhythm and bluest - kiadó cégen keresztül kábítószer-kereskedelemből származó pénzt mosott tisztára. A nyomozók szerint több mint 1 millió dollárt legálissá varázsoló Lorenzo - akire bűnössége bebizonyosodása esetén húsz év börtön várhat - a tipikus megtestesítője annak, amit a rapzene, illetve a belőle kinőtt hiphopkultúra mítoszai sugallnak.

Lorenzo New York Queens negyedében szegény sorban nőtt föl, eleinte lemezlovaskodott, később a helybéli tehetségeket közvetítette a kiadókhoz. A hiphop jelenlegi nagy sztárjai közé tartozó Jay-Z, illetve DMX bemutatkozó albumánál szerzett magának produceri babérokat, hogy aztán 1997-ben fivérével közösen létrehozza a most pénzmosodaként aposztrofált - ma már a világ legnagyobb lemeztársaságának mondott Universal Music Group ernyője alá tartozó - Murder Inc.-et, amely az irányzat egyik fontos vállalkozásává nőtte ki magát. Két legutóbbi felfedezettje, Ja Rule és Ashanti egyaránt 10 millió fölött adott el a lemezéből. A név - bár a közelmúltban The Inc.-re tompították - beszédes, és a műfajban tevékenykedő zenészek és kiadók kedvelt imázsára, a "bűnközeliségre" játszik rá. Úgyanúgy, ahogyan Lorenzo ruhatára elegáns maffiózóéra hasonlít, ő maga pedig az amerikai szervezett alvilág egyik neves olasz famíliájára emlékeztetve megkapta a "Gotti" becenevet.

Ez a kép rímel ugyan a műfaj videoklipjeinek egy részében sugárzott környezetre, ám messze van attól a miliőtől, amelyben a rap megszületett. A zenetörténészek a gyökereket az 1970-es évek elején lelték föl, amikor New York Bronx negyedének déli részén a korszak szórakozóhelyeinek csillogásából és általában a tömegkultúrából kirekesztett, a társadalomban pedig a margóra szorult afroamerikaiak körében házibulikon, illetve spontán utcai előadásokon főleg karibi származású bevándorlók az otthonról hozott ritmusokat az akkor modernnek számító technikával elegyítették.

A krónikások a műfaj születését mégis 1979 októberére teszik, amikor a Sugar Hill Gang megjelentette a Rapper's Delight című kislemezét. Nem ez volt az első próbálkozás a lemezpiacra való betörésre, ám ők bizonyultak először igazán sikeresnek, és föl is kerültek a slágerlistákra. Kialakult a rap, illetve a később tágabb értelemben használt hiphop klasszikus felállása is: a háttérben a DJ (disc jockey, lemezlovas) dolgozik a lemezekkel, az énekbeszédet az MC (master of ceremonies, szertartásmester) pörgeti, a ritmusokat pedig gyakran különböző zeneszámokból átjátszott, átkevert "idézetekkel" színesítik. És persze mindenkinek valamilyen jól hangzó művészneve van az eredeti helyett.

Ezeket az alapokat utóbb hagyományosabb hangszerekkel is bővítették, és alig több mint fél évtizeddel később a margóról indult műfaj megjelent a zene főáramában. A pionír a háromtagú Run DMC volt, amely 1986-ban az MTV zenetévé egyik addigi legnagyobb sikerét szállította, amikor az amerikai kemény rock egyik reprezentánsával, az Aerosmithszel közösen előadták az utóbbi Walk This Way című számának rapesített változatát. Két évvel később a műfajtól addig vonakodó MTV elindította saját rapműsorát, amelyben követte a műfajon belüli különböző irányzatok megjelenését.

Az afroamerikaiak keserveit és a politikát először az 1987-ben befutott Public Enemy illesztette hangsúlyosan az énekbeszédbe. Két évvel később a Los Angeles bűnözéssel fertőzött negyedéből, Comptonból induló NWA (Niggaz With Attitude) egyszerre két trendet jelzett: az utcai bandák képviselte erőszak - és az ezzel járó, túlnyomórészt fehér rendőrökkel szembeni düh - megéneklését, valamint az addig New York-inak számító rap nyugati parti megjelenését. Az NWA elindította a gengszterrapet - a csapatra a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is felfigyelt -, a két régió zenészei között pedig súlyos konfliktus alakult ki, ami erőszakba torkollt: 1996 szeptemberében Las Vegasban agyonlőtték a nyugatiak legtehetségesebb rapperét, Tupac Shakurt, alig fél évvel később pedig New Yorkban végzett golyó a keletiek zászlóvivőjével, Notorius BIG-gel, polgári nevén Christopher Wallace-szal (HVG, 1997. február 22). Mindkét gyilkosság máig megoldatlan, mint ahogy nem találták meg a 2002-ben stúdiójában lelőtt Jam Master Jaynek, a Run DMC egyik tagjának gyilkosát sem.

A rapperek gyakran rá is játszanak a fegyverekhez, illetve a bűnhöz való vonzódásukra. A tizenévesen kábítószerrel kereskedett, 50 Cent művésznéven a jelenlegi legnagyobb sztárok közé tartozó, 29 éves Curtis Jackson például gyakran emlegeti, hogy azt is túlélte, amikor kilenc golyót eresztettek belé. Saját keménységét a listákat két éve még uraló Ja Rule "puhányságával" szembeállítva pedig sikeresen taszította le riválisát a trónjáról. A vevőközönség ugyanis ritkán bánja a pötytyös múltat, sőt az még marketingelőnynek is számíthat.

Az önmeghatározás azért is fontos, mert a ma már inkább hiphopként emlegetett műfaj alaposan kiszélesedett. Első női képviselője, a Salt'n'Pepa trió a nyolcvanas évek elején jelent meg, 1999-ben Lauryn Hill már öt Grammy-díjat kasszírozott, azóta pedig Queen Latifah a filmvásznon is sikereket aratott, például a Chicago című musical moziváltozatában.

A hiphop már régóta nem az afroamerikaiak privilégiuma. 1986-ban robbant be - és mostanában szolid másodvirágzását éli - a piacra a középosztálybeli zsidó szülők gyerekeiből alakult Beastie Boys, és jóllehet a texasi születésű Vanilla Ice másfél évtizeddel ezelőtti sikerintermezzójára már gúnyosan emlékeznek, a jelen legnagyobb sztárja a detroiti Eminem, eredeti nevén Marshall Bruce Mathers, aki egy számában maga is azon morfondíroz: vitathatatlan tehetsége mellett talán fehér bőrszínének is köszönheti kiugró sikerét.

A hiphop ma már évi mintegy 10 milliárd dollárt jelentő üzlet, az USA-ban a rock után a második legnépszerűbb zenei stílus, és világszerte is tízmilliókban mérhető a tábora. A korábbi fenegyerekek konszolidálódtak, és kiveszik a részüket a műfaj nem is olyan apró pénzre váltásáról. Közülük többen saját nevükön futó ruhákkal és lábbelikkel jelentkeztek, mint Eminem - aki 2003-ban a főszereplésével készült, Nyolc mérföld című film egyik betétdaláért még Oscar-díjat is kapott -, illetve a hiphop divatdiktátorának számító, művésznevét hektikusan váltogató Sean John Combs, míg a legendás producer, Russell Simmons valóságos vállalatbirodalmat épített ki (HVG, 2004. január 3.). Az 1990-es évek elején egyik számában még rendőrgyilkosságra buzdító Ice-T nyomozót játszik ma az NBC amerikai tévétársaság sikeres New York-i krimisorozatában. A tavalyi év végén pedig a 35 éves, polgári nevén Shawn Carterként ismert Jay-Z a szintén az Universalhoz tartozó hiphopkiadó, a műfajban meghatározó Def Jam első embere lett, miután bejelentette visszavonulását az aktív zenéléstől.

NAGY GÁBOR