Nemcsak emlékeznünk kell, hanem szolidárisnak is kell lennünk azokkal, akik ma sem élhetnek az alapvető szabadságjogokkal - hangoztatta az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetének (UNESCO) főigazgatója, Macuura Koicsiro, amikor januárban az emberkereskedelem egyik volt központjában, a ghánai Cape Coastban megnyitotta a rabszolgaság elleni harc emlékévét. A világszervezet égisze alatt zajló eseménysorozattól emberi jogi szervezetek azt remélik, hogy segíteni fog a ma rabszolgasága elleni küzdelemben is. Merthogy - noha a 19. század végére hivatalosan már mindenütt felszámolták ezt a gyalázatos intézményt - becslések szerint még napjainkban is legalább 27 millió ember él ilyen sorban.

A világ legrégebbi emberi jogi szervezete, az 1839-ben alapított brit Anti-Slavery International (ASI) szerint a legtöbben, mintegy 20 millióan az eladósodás miatt jutottak erre a sorsra: magánkölcsön felvétele után a hitelező csapdájába estek. Őket az adósság fejében munkára kényszerítik, de a bérüket úgy szabják meg, hogy ne tudják kifizetni a kamatoktól egyre dagadó tartozást. Ez a módszer főként Ázsiában terjedt el, de nemrég Nagy-Britanniában is feltártak ilyen esetet. A The Guardian londoni napilap írt arról, hogy az egyik legnagyobb, ismert áruházláncoknak is dolgozó zöldség- és gyümölcscsomagoló cég, az Empire World Trade a Staffmasters munkaközvetítőn keresztül dél-afrikai alkalmazottakat vett fel. Az egyébként engedéllyel foglalkoztatott munkások a minimálbérnél is kevesebbet keresnek, lakbért, adminisztrációs költségeket vonnak le tőlük, és így képtelenek kifizetni azt a fejenként 1500 fontot, amelyet 100 százalékos kamatra egy pretoriai utazási iroda egy évre előlegezett meg nekik útiköltségre, illetve vízumdíjra.

Gyakran fenyegetéssel, erőszakkal kényszerítenek embereket munkára, nőket prostituáltakká, szexrabszolgákká tesznek, vagy korai kényszerházasságok által taszítanak szolgasorba, és - különösen Afrikában - vannak olyan térségek is, ahol még a "klasszikus" rabszolgaságot sem sikerült felszámolni. Az amerikai külügyi tárca adatai arról tanúskodnak, hogy például Mauritániában 1993-ban még mintegy 90 ezer ember volt mások "tulajdonában", a Krisztusi Szolidaritás (CSI) segélyszervezet pedig a polgárháború sújtotta Szudánban fizetni is hajlandó a rabszolgák szabadságáért, és azt állítja, hogy 1995 óta mintegy 80 ezer embernek segített így.

Emberi jogi szervezetek szerint a világon 8,4 millió kiskorú él rabszolgasorban, és ez az adat valószínűleg csak a leginkább kiszolgáltatottakat veszi számba, hiszen a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) mintegy negyedmilliárdra teszi a gyermek munkások számát. Becslések szerint csak India, Pakisztán és Nepál szőnyegüzemeiben 1 millió kiskorú dolgozik éhbérért. Mintegy tizedüket az utcáról rabolták el, sokan hamis ígéreteknek dőltek be, és szép számmal akadnak, akiket nyomorgó szüleik adtak el. Egy másik példát az ASI idézett, amikor arról számolt be, hogy évente több száz, 4-10 éves gyermeket szállítanak Bangladesből, Pakisztánból, más dél-ázsiai és afrikai országokból az Egyesült Arab Emírségekbe, ahol teveversenyeken zsokéként használják őket.

Az ENSZ gyermekalapjának (Unicef) helyettes főigazgatója, Kul Gautum egy nemzetközi konferencián azt mondta: az elmúlt három évtizedben csak az ázsiai, csendes-óceáni térségben több mint 30 millió kiskorú került emberkereskedők csapdájába. A "gyermeküzlet" egyik központjának tartják Nyugat-Afrikát (HVG, 2001. november 24.), és valószínűleg Európába is tömegével érkeznek így kiskorúak, akiket általában háztartási munkára fognak, illetve szociális segélyek megszerzésére használnak fel, de sokuk egyszerűen eltűnik a hatóságok szeme elől. Egyedül a londoni Heathrow repülőtéren hetente átlagosan 190, kíséret nélkül érkező külföldi gyereket fogadnak. A rendőrség tavaly ősszel felkeresett néhány gyanús címet azok közül, amelyeket a határ átlépésekor tartózkodási helyként adtak meg, és a BBC rádió értesülése szerint közel harminc, többségében nigériai gyermeket nem találtak meg. London most a gyermekcsempészek büntetésének szigorításával (akár 14 év börtönt is kaphatnak) igyekszik felvenni a harcot a jelenséggel, és hasonló eszközökkel próbálkoznak más kormányok is. Az Egyesült Államokban tavaly áprilisban fogadtak el egy, a büntetési tételeket megemelő jogszabályt, Ausztráliában pedig a következő négy évben 14 millió USA-dollárnak megfelelő összeget szánnak arra, hogy megakadályozzák a prostitúcióra kényszerített külföldi lányok "importját". Brazíliában a rabszolgaság ellen egy éve indított kampány eredményeként tavaly augusztusig több mint 2 ezer kényszermunkást szabadítottak ki, főként az Amazonas vidékén, és egyebek közt az Egyesült Arab Emírségekben, Nepálban és Nigerben is szigorítottak a törvényeken, igaz, egyelőre nem sok sikerrel.