Vizes hajjal ne menj ki az utcára, meg fogsz hűlni! - figyelmezteti az aggódó mama gyermekét. Miért? - kérdez vissza a kölyök, szemtelenül készen állván az érvvel: a frissen mosott hajtól nem lesz hidegebb odakinn. Mindkettejüknek igaza van. Az utca valóban nem hűl le érezhetően a fejmosástól, de a gyerek fejének felszíne igen, hiszen a párolgás hőt von el a környezetből. Így, azaz párologtatás útján hűt a frizsider és a légkondi. És ugyanezen az elven működik a mostanában divatba jövő hőszivattyú is.

Energia nem keletkezik és nem vész el - tanulhattuk még az általános iskolai fizikaórákon -, csak átalakul egyik formájából a másikba: a mozgási energiából csiholhatunk hőt, a hőből például fényt, a fénnyel pedig mondjuk kémiai változásokat idézhetünk elő. Fűthetünk tehát nemcsak égetéssel, hanem a szél mozgásával, a nap sugárzásával is.

A föld mélyén, ahová lenyúlnak a hőszivattyú csövei, csak néhány fokkal van melegebb, mint a felszínen. Ez az energia mégis felhasználható lakások, irodaházak, sőt akár kisebb városok fűtésére is. A hőszivattyú ugyanis nem meleg vizet pumpál az egyik helyről a másikra, hanem hőt.

A hőszivattyúnak nem valamiféle meleg anyagra, hanem két közeg közti hőmérséklet-különbségre van szüksége. Így - lett légyen a föld mélyén csak 8 fok - kifűthet egy házat 25 fokosra, és előállíthat 55 fokos meleg vizet is. A csöveiben keringő cseppfolyós "klímagáz" már meglehetősen alacsony hőmérsékleten is párolgásnak indul, s így hőt von el környezetéből. Az épületben aztán egy kompresszor összenyomja, ekkor ismét cseppfolyóssá válik, és hőt ad le - ez általában 60 fok körüli hőmérsékleten történik.

Földből, vízből, levegőből egyaránt kivehet energiát a hőszivattyú. Földből rögtön két módszerrel is. Az egyik megoldással néhány szondát 80-100 méterre lesüllyesztenek a talajba - ennek hátránya, hogy a fúrási költségek esetenként jóval magasabbak a hőszivattyú áránál. A másik módszerrel ugyan elég másfél méter mélyre helyezni a vezetékeket, ám ebben az esetben olyan hatalmas földterületre van szükség, ami még kertvárosi körülmények közt sem áll az építtetők rendelkezésére - magányos vidéki házak esetében viszont előszeretettel alkalmazzák ezt a metódust.

Lehet a tenger vagy egy tó hőjét is elvonni, ám a vizes hőszivattyúk inkább a talajvíz hőjét hasznosítják, ezt vezetik be abba a hőcserélőnek nevezett egységbe, ahol elpárologtathatják a belső vezetékben közlekedő folyadékot. Magyarországon ezt kevesen ajánlják, mondván: az itteni talajvíz viszonylag sok szennyeződést és agresszív anyagot tartalmaz, s ez megrövidíti a berendezés élettartamát.

Tökéletes módszer nincs. Ha a hőcserélőbe - hogy energiát vonjunk el tőle - nem vizet vagy más folyékony anyagot, hanem levegőt kergetne be, mindenféle fúrás nélkül megúszható az ügy, ám a nagy légmozgáshoz nagy teljesítményű ventilátorra lesz szükség, aminek egyrészt külön kültéri szekrény kell, másrészt az üzem - ha nagy zajjal nem is - állandó susogó hanggal jár.

A hőszivattyúk így nemcsak fűtésre, hanem általában hűtésre is használhatók, mégpedig sokkal gazdaságosabban - és egészségesebb módon -, mint a hagyományos légkondicionáló berendezések. A mély pincék ismerői nemcsak a borokkal lehetnek jó barátságban, hanem azt is tudják, hogy odalenn télen kellemesen enyhe, nyáron hűs a levegő. Kézenfekvő hát, hogy nyáron a hőszivattyúban keringő folyadékot leküldve hűsölni a mélybe, az visszatérve a lakást is hűtheti némileg.