Nincs az a pénz?
A piacképes bérezés továbbra is fontos, de kizárólag anyagiakkal ma már hoszszabb távon nem lehet motiválni az...
A piacképes bérezés továbbra is fontos, de kizárólag anyagiakkal ma már hoszszabb távon nem lehet motiválni az embereket - mondta a HVG-nek Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója. A nemzetközi piacon is jegyzett információtechnológiai cégnél a motivációs stratégia a szakmai feladatokra épít. "Kétévente belső pályázatot hirdetünk, amelyen bármelyik munkatársunk indulhat, a meglévő pozíciók mellett akár új, a cég profiljába vágó üzletág kialakítását is megcélozhatja" - vázolja a módszert Kmetty. A külső szakértőkkel is kibővített zsűri a pályázók üzleti tervei alapján dönt - a legjobbak megvalósíthatják ötleteiket. Így jött létre például a Kürt oktatási, valamint a külpiacokon egyre sikeresebb nemzetközi kereskedelemfejlesztési üzletága. "Természetesen mi is kockáztatunk azzal, hogy a nyerteseknek megadjuk az anyagi erőforrásokat, de megéri, hiszen így biztosan meg tudjuk tartani az értékes munkatársainkat" - így a vezérigazgató.
A karrierlehetőséget megcsillogtató motivációs stratégia az egyik legjobb ösztönző módszer - állították a HVG által megkérdezett szakemberek is. "A General Electricnél például a fiatal munkatársaknak már a belépéskor felvázolják a bejárható pályaívet" - avatott be egy egyszerű módszerbe Mohácsi Gabriella, a Hay Group üzletviteli tanácsadó cég vezető munkatársa. Magyarországon azonban még mindig elsősorban a fizetés-cégautó-üzletrész szentháromsága a jellemző ösztönzési arzenál.
A cégek közel 60 százalékának okoz problémát a dolgozókat megfelelően inspiráló vállalati szervezet kialakítása és működtetése, miközben a vezetők több mint negyedének meg sem fordul a fejében, hogy motiválnia kell a munkatársait - tudható meg a DGS Global Research által készített tavalyi felmérésből, amelyet 271, emberierőforrás-gazdálkodással foglalkozó szakember válaszai alapján állítottak össze. Mint kiderült, a magyar cégek 23 százaléka még kis költségű (például ebédjegy, magán-nyugdíjpénztári befizetés, fitneszbérlet) béren kívüli juttatásokkal sem igyekszik vonzóbbá tenni magát. Pedig a hr-esek szerint egyre nehezebb visszaverni a konkurens cégek fizetés- és juttatáslicitjét, és megtartani a dolgozókat. A kutatás eredményei szerint a munkaügyesek több mint 80 százaléka megtapasztalta már a hiányt például a szakmunkás-, a mérnöki vagy a technikusi képzettséget igénylő munkakörökben.
A dolgozók motiválása - márpedig ez sokszor a munkaerő megtartását is jelenti - a szakemberek szerint nem feltétlenül kerül sokba. Már a lazább munkahelyi légkör, az egymással felszabadultan együttműködő munkatársak is hatékonyabbá tehetik a munkát és vonzóbbá a munkahelyet. Az ütős kollektíva kialakítása volt a célja a világhálós keresőprogramjával híressé vált Google-nak is, amikor a San Francisco melletti Googlepex nevezetű központjában - akár egy szanatóriumban vagy wellnesskomplexumban - a cég lehetővé tette, hogy a munkatársak függőágyakban, óriási tojásfotelekben elterpeszkedve dolgozzanak, és a megerőltető mentális igénybevételt megszakítva saját uszodájukban, tornatermeikben regenerálódhassanak.