Romavédő ítélet
MÁJUS 13.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság arra kötelezett egy őrző-védő céget, hogy nem vagyoni kártérítésként fizessen 500 ezer forintot egy 34 éves budapesti férfinak, akit roma származása miatt nem volt hajlandó alkalmazni, noha megvolt a szükséges szakképzettsége, fegyverviselési engedélye, és megfelelt a pszichológiai alkalmassági vizsgán is. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda által indított perben a bíróság megállapította, hogy sérült az egyenlő bánásmód követelménye. Ez volt az első jogerős elmarasztaló ítélet, amelyet az esélyegyenlőségi törvényre hivatkozva hoztak. Már februárban megkezdte működését az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely 50 ezertől 6 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki hátrányos megkülönböztetés miatt. A testület november végéig 131 lezárt ügyből (húsz megszüntetése mellett) csupán nyolcban hozott elmarasztaló döntést, 97 esetben elutasította a beadványt, hat ügyben egyezség született. Az esélyegyenlőség megsértése miatt indított egyébként persorozatot a Mozgássérültek Országos Szövetsége is, méghozzá kerekes székkel megközelíthetetlen minisztériumok, egy bíróság, egy önkormányzat és egy patika ellen. Az érintett intézmények ennek nyomán sietve hozzá is kezdtek az akadálymentesítéshez, amellyel az esélyegyenlőségi törvény szerint egyébként 2005. január 1-jéig kellett volna végezniük, csakúgy, mint valamennyi közhivatalnak.