Németországban május végén, az aktuális munkaerő-piaci statisztika közzétételének napján 4 806 589 ember volt munka nélkül: 513 400-zal többen, mint a múlt év azonos időszakában. S bár az adatok bejelentésével párhuzamosan a kormány sajtóhivatala azonnal felhívta a figyelmet, hogy a több mint félmilliós növekedés elsősorban statisztikai eredetű - az év elején összevonták a szociális segélyt és a tartósan munka nélkül lévők ellátását, s ez teszi ki a növekedés nagyobbik részét (HVG, 2005. február 12.) -, már önmagában a magyarázat szükségessége is mutatja: kényes témáról van szó.

A német közbeszédben - újságcikkekben, tévériportokban, politikusi aggodalmakban - néhány hónapja bukkantak fel a munkanélküliség kiváltó okai között a legújabb bűnbakok: az új európai uniós tagországok polgárai. Pontosabban: azok a vállalkozó szellemű új EU-polgárok, akik igazándiból nem is vállalkozók, de annak adják ki magukat, s így kaparintják meg a munkát a derék német mesterek helyett.

Az EU tavaly májusi bővítésének előkészítése során a csatlakozási szerződésben Németország számos új tagországgal - elsősorban a közvetlen szomszéd Csehország és Lengyelország, de a többi kelet-európai újonc, így Magyarország munkaerő-piaci konkurenciájától is tartva - hétéves átmeneti időt kötött ki a munkavállalók számára. Ennyi ideig tilos, ahogy itt nevezik, a "keleti bővítés" országaiból érkezetteknek német cégek alkalmazottaiként Németországban munkát vállalniuk.

HVG

A vállalkozások szabadságát azonban nem korlátozták, így mostanában a német polgár minden héten találkozhat vagy egy újságcikkben vagy egy televíziós riportban "a lengyel burkolóval". A lengyel burkoló lett ugyanis az olcsó kelet-európai konkurencia megtestesítője. A recept, amit követ, egyszerű: minden vállalkozónak, akinek saját hazájában bejegyzett cége van, joga és lehetősége, hogy Németországban is bejegyeztesse cégét. A lengyel burkoló tehát otthon kiváltja az ipart, majd a papírral megjelenik valamelyik német város iparkamarájánál, s bejegyezteti magát mint önálló cég. Innentől kezdve lehetőségei korlátlanok, dolgozhat, amennyit akar.

Dolgozik is: a 40-45 eurós órabért felszámító német mesterekkel ellentétben beéri ennek a felével, sőt még kevesebbel is. S ha mindezt egyedül csinálja - maga szerzi az üzletet, egyezkedik a megbízóval, elvégzi a munkát, számol, kasszíroz -, akkor nem is lehet kifogásuk ellene a német hatóságoknak. Legfeljebb a szakmai kamarák háboroghatnak, hogy elviszik az orruk elől a munkát. A gond akkor kezdődik, amikor kiderül: a lengyel burkoló egy nagy építkezésen dolgozik, minden reggel pontos időre megy munkába, ott megkapja a művezető utasításait, anyagot vételez a raktárból, a műszak végéig melózik, s másnap kezdődik minden elölről. Ebben az esetben ugyanis alkalmazottként (szó szerinti német fordításban: "függően foglalkoztatottként") dolgozik, s hiába van esetleg rendben a papírforma - a vállalkozói engedély meg a szerződés -, "látszatvállalkozónak" minősül, aki a hétéves tilalom ellenére dolgozik Németországban, s ezért kiutasítás jár.

Az elmúlt hónapokban buktak le cseh, lengyel, szlovák és magyar építőmunkások, vágóhídi hentesek, húsfeldolgozók. Az esetek zömében nem egyedül követték el üldözendő tettüket: a háttérben általában ott van egy németországi vállalkozó, aki "segíti" őket. Legutóbb Kölnben leltek a nyomára a német vámőrség emberei egy olyan vállalkozónak, aki lengyel lapokban hirdetett németországi munkalehetőséget, a jelentkezőknek elintézte a németországi cégbejegyzést, majd kiközvetítette őket egy építkezésre, fejenként havi 500 euróért lakókonténerben szerzett nekik szállást, s még havi 98 euró jutalékot is szedett tőlük.

A szakszervezetek és a politikusok egymást túlharsogva követelnek lépéseket a "dömpingbérek" ellen, a kormány pedig a kötelező minimálbér bevezetését tervezi. Hogy ez utóbbira lesz-e még alkalma az előrehozott választások miatt, az kérdéses, de annyi biztos, hogy - amint arra egy-két közgazdász már rámutatott, szavuk azonban pusztába kiáltott maradt - aki dömpingbérről beszél, az nincs tisztában a fogalmakkal. Dömpingről ugyanis akkor van szó, ha valamit a bekerülési költsége alatt bocsátanak áruba, a lengyel burkoló, a szlovák vagy magyar hentes és társaik viszont még így is úgy gondolják, jó áron sikerült eladniuk munkaerejüket, hiszen annak újratermelési költségeit inkább azokhoz a hazai viszonyokhoz mérik, amelyek közé idővel visszatérnek.

A vállalkozói szabadsággal való visszaélés azonban, amennyiben bebizonyosodik, mindenképpen üldözendő cselekménynek számít. A lebukásoknál - mint eddig jó pár esetben - véletlenül mindig ott van egy tévékamera, s a nézők megnyugodhatnak: lám, mégiscsak tesznek itt a feketemunka, s így a munkanélküliség ellen. Az már más kérdés, hogy a néhány ezer, maximum néhány tízezer kelet-európai "álvállalkozó" sem a tavaly május óta regisztrált, a statisztikai hatások nélkül is több mint kétszázezer új állástalan, sem a közel ötmillió összes munkanélküli helyzetéért nem tehető felelőssé.

WEYER BÉLA / BERLIN