Júliusban lesz hatszáz éve, hogy - közel fél évszázaddal Kolumbusz Kristóf születése előtt - első tengeri útjára indult Cseng Ho admirális. Az esemény évfordulójára tervezik vízre bocsátani a középkori hajós egyik vitorlásának utánzatát és - a néphadsereg nyugalmazott ellentengernagyának parancsnoksága alatt - megismételni teljesítményét. A lelkesedés érthető: a Ming császárok udvarában eunuchként katonai és diplomáciai karriert befutott Cseng Ho históriája a birodalom történetének legfényesebb lapjai közé tartozik, hiszen vezénylete alatt került kínai befolyás alá a délkelet-ázsiai régión kívül szinte az egész Indiai-óceán medencéje is.

A muzulmán családból származó, kamaszkorában egy herceg udvarába került ifjúnak személyes kvalitásain túl a szerencse is a kezére játszott a felemelkedés során. Amikor ugyanis ura, a Tiltott Város építtetéséről híres Jung Lo 1402-ben erőszakkal magához ragadta a császári hatalmat, a hagyományos konfuciánus elit tagjai helyett őt szemelte ki, hogy továbbfejlessze a flottát. Cseng Ho olyannyira megfelelt e megbízatásnak, hogy az általa 1405 és 1433 között hét expedícióra vezetett hajóhadnak sokáig nem akadt párja. Bár kutatók jó ideig kételkedtek abban, hogy a kínaiaknak ötször akkora hajóik lettek volna, mint a csaknem száz évvel utánuk élt nagy európai felfedezőknek, 1962-ben az egykori nankingi hajógyár ásatásán olyan hatalmas kormánylapátot találtak, amely kétségkívül bizonyította: akár 150 méternél is hosszabb, 50-60 méter széles vitorlásokat tudtak építeni, amelyekhez mérhetők Európában csak a 19. század végén készültek.

De nem csak e tekintetben volt lenyűgöző a kínai tengerészeti tudás. Az európaiaknál nagyobb tapasztalatuk volt a többárbocos hajók építésében (irodalmi források kilencárbocos tengeri járműveket is emlegetnek), s a test belsejét vízhatlan fülkékre osztva nagyobb eséllyel kerülték el a hajótörést is, vitorlázatukkal pedig meredekebben voltak képesek a szél ellen haladni, mint a korabeli spanyol vagy portugál tengerészek. "A navigációban viszont az európaiak jobbak voltak akkoriban, így nagyjából egyforma volt a két kontinens hajózási tudománya" - tudható meg Michael Bosworth amerikai hajózástörténész A kínai tengeri hatalom 15. századi tündöklése és bukása című tanulmányából.

Expedíciószervezésben azonban verhetetlen volt Cseng Ho, hiszen nemegyszer 30 ezer embert is megmozgató útjaira külön vitt édesvizet szállító tartályhajókat, hadihajókat és csapatszállító járműveket (komplett lóistállókkal), a tengerészek mellett pedig navigátorok, orvosok, tolmácsok, írnokok, ácsok és szakácsok is tartoztak a személyzethez. A nagyjából két évig tartó utakra otthonról vitték az élelmiszert: a könnyen eltarthatókat (például a rizst) learatva, a zöldségeket nagy, földdel teli ládákban a fedélzeten termesztve.

A nagy utazások során Vietnam, Malajzia és az indonéz szigetvilág mellett bekalandozták az Indiai-óceánt, eljutottak a Perzsa-öbölbe, Mozambikba, de egyes források szerint megkerülték Afrika déli csücskét, a Jóreménység fokát is, egy pár hajóból álló kisebb különítmény pedig egészen Ausztráliáig vetődött. Mégsem gyarmatosító expedíciók voltak ezek, bár alapítottak kisebb kolóniákat. A fő cél - Kína hatalmának demonstrálása mellett - a kereskedés volt. Ez utóbbi révén gyógynövények, festékek, fűszerek, borostyánkő, gyöngy, nemesfémek, drágakövek, elefántcsont kerültek a császári udvarba, valamint egzotikus állatok: "tevemadarak" (struccok), "mennyei lovak" (zebrák), "mennyei szarvasok" (antilopok) s a hazai közönséget leginkább felvillanyozó zsiráfok.

De ha ilyen szépen haladtak a dolgok, miért nem Kína lett a világ tengereinek ura? A rövid válasz az, hogy Cseng 1433-as halála után fokozatosan elsorvadt a flotta, 1503-ra a tizedére fogyott az egykor hatalmas hajóhad, 1525-ben pedig már kifejezetten megtiltották kétárbocosnál nagyobb tengeri járművek építését. A döntések hátterében a történészek azt sejtik, hogy a hagyományos konfuciánus értelmiségi elit és a hajózás révén hirtelen meggazdagodott eunuchréteg vetélkedéséből az előbbiek kerültek ki győztesen. Ráadásul ekkortájt újfent megnőtt a mongolok szárazföldi támadásának a veszélye, a délről északra történő gabonaszállításhoz viszont a nagy folyókat öszekötő Nagy Csatorna renoválása óta nem kellett a bizonytalanabb tengeri útvonalat igénybe venni. Akárhogyan is, a külvilág elől évszázadokra elzárkózó kínai társadalom olyannyira elfeledte Cseng Ho tudományát, hogy a nyomdokaiba lépő hajósok csak egy kisebb tengeri járművet tudtak rekonstruálni, mivel a nagyobbakról nem maradtak fenn források.

ILLÉNYI BALÁZS