2007. június. 27. 00:00 Utolsó frissítés: 2007. június. 27. 17:43 Magyar gazdaság

Programajánló

Egy hajléktalan szálláshoz juttatása és egészségügyi ellátása évente mintegy 800 ezer forintba kerül - summázta a...

Egy hajléktalan szálláshoz juttatása és egészségügyi ellátása évente mintegy 800 ezer forintba kerül - summázta a HVG-nek Pelle József, a fővárosi hajléktalanellátás költségeinek felét viselő Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) igazgatója; ebből 525 ezer forint az állami normatíva (2006-ban még 548 ezer forint volt), ehhez jön a fővárosi hozzájárulás és a hajléktalanoktól az első ingyenes hónap után a szállás minőségétől függően beszedett díj. A BMSZKI közel 2 milliárd forintból gazdálkodik évente, aminek egyharmada pályázatokból jön össze, ebből működteti 13 intézményét, köztük a nyugdíjasoknak, a gyógyulni próbáló szenvedélybetegeknek, illetve HIV- vagy hepatitisfertőzötteknek, AIDS-eseknek fenntartott épületet és a hajléktalankórházat.

Jóval szerényebb összeg segíti a hajléktalanok álláshoz juttatását. Az uniós EQUAL-program keretében folyósított 246 millió forint az álláskereső irodák rezsijét, az ott segítő szociális munkások fizetését, a számítógépek, nyomtatók beszerzését, működtetését fedezi, de jut belőle szakképzésre is. Egy hajléktalan asszonyt például beiskoláztak az általános iskola második osztályába, hogy megtanuljon írni-olvasni. A két iroda a rendszeres életmódra való visszaszoktatással felkészíti a jelentkezőket a munkaügyi központ tanfolyamaira, de közreműködik az álláskeresésben, az ehhez szükséges személyes dokumentumok pótlásában, az önéletrajz megírásában; ha szükséges, még az állásinterjú előtti hajvágást is megszervezi. A program keretében az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák elsajátítására van lehetőség, méghozzá úgy, hogy a szerencsés kiválasztottak a 3-13 hónapos tanfolyam idejére BKV-bérletet, étkezési jegyet és a minimálbérnek megfelelő támogatást kapnak. Eddig 175 ügyfelet írattak be ilyen képzésre, közülük 102-en már befejezték tanulmányaikat. A hajléktalanok körében a személy- és vagyonőri szakma a legnépszerűbb. Az uniós projekten kívül a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, illetve a Munkaerő-piaci Alap finanszírozásában egy most induló kísérleti program keretében összesen 277 millió forintra pályázhatnak azok a civil szervezetek, amelyek főállású munkatársként, munkaviszonyban foglalkoztatnak hajléktalanokat, legalább 24 hónapig.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.