HVG: Aki bepötyögi a nevét egy internetes keresőablakba, megtudhatja, hol mindenütt járt az utóbbi időben az ENSZ Fejlesztési Szervezetének (UNDP) megbízásából: többek között kezdeményezte a Kékszalag Bizottság felállítását Ukrajnában, felszólalt a menekültek érdekében Kirgizisztánban, reformokról tárgyalt Örményországban. Hogyan képes mindenütt használható tanácsokat adni?

M. K.: Felhalmozott tapasztalatainkat hasznosítom. Ahány ország, annyiféle

© Túry Gergely

gubanc, ennek ellenére rengeteg közös vonásuk van a posztkommunista társadalmaknak. Amikor Ukrajnában kezdeményezésemre megalakult a független szakértőkből álló Kékszalag Bizottság, hogy a kormánynak politikai-gazdasági programot dolgozzon ki, hasznát vettük a 15 évvel korábbi magyar tapasztalatoknak, annak is, amit akkor Budapesten elmulasztottunk. Például hogy elhanyagoltuk az államgépezet átalakítását, s így jobbára még mindig csak vágyálom, hogy az államapparátus ne uralja, hanem szolgálja polgárait, hogy az államigazgatás átlátható és felelősségre vonható legyen. Ukrajnában ez most kellő hangsúlyt kapott.

HVG: Csakhogy időközben megtört a reform lendülete. Egyébiránt is fölmerül a kérdés: vajon miért hallgat az ukrán vagy a grúz kormány inkább az UNDP-re, mint egy jól felkészült, az országot ismerő helyi tanácsadóra?

M. K.: Mert az UNDP az egész világot behálózó kapcsolatrendszerével, több évtizedes tapasztalatával felvértezve nagyon is hatékony a segítségnyújtásban. Amikor a grúziai forradalom után Szaakasvili elnök elhatározta, hogy haladék nélkül hozzálát az államigazgatás reformjához, Soros György kezdeményezésére az általa alapított Nyílt Társadalom Intézet, az OSI, illetve az UNDP közös alapot hozott létre, melyből kiegészítették az államigazgatás kulcsembereinek fizetését. A cél az volt, hogy a megújult kormányzat otthon tarthassa, illetve hazahívhassa külföldről a legjobb szakembereket. Egy év elteltével a megerősödött kormány már képes volt átvállalni a többletterheket. Mindezt önerőből aligha tudták volna megcsinálni, akármilyen tehetségesek is a grúz reformerek.

HVG: Itt persze a pénz legalább annyira fontos volt, mint a jó tanács. Ám a segélyekkel sincs minden rendben. Amint az ugandai The Monitor című lap nemrégiben föltárta: a különféle segélyszervezetek ugandai támogatásainak 70 százaléka "technikai segítségnyújtás" címszó alatt tanácsadók honoráriumára megy el, a maradék jó része "kapacitásépítés" címén szemináriumok, szimpóziumok megrendezésére, amelyeket a helyiek többnyire nem kértek, s hasznukat sem veszik. Az államfő viszont a segélypénzekből vásárolt egy sugárhajtású repülőt, amelynek az évi fenntartásából 1250 orvostanhallgató képzését tudnák fedezni.

M. K.: Nem vonom kétségbe, hogy van alapjuk az ilyen jellegű bírálatoknak. De vannak azért tisztességes projektek is, mint ahogy akadnak tisztességes politikusok is, van tehát ellenpélda is bőven. A pénzek elherdálását csak úgy lehet hatékonyan megakadályozni, ha a fejlesztési intézmények szigorúan megkövetelik a támogatási feltételek betartását, illetve ha a fogadó kormányok a magukénak érzik a javasolt projektet, azaz a kedvezményes hiteleket, segélyeket jó gazda módjára - a donorokkal egyeztetve - költik el. A fogadó kormányokat tehát kezdettől fogva be kell vonni egy-egy fejlesztési program kidolgozásába. Sajnos ezt a donorok ma még gyakran elmulasztják.

HVG: Ez még mindig nem orvosolja a nemzetközi fejlesztéspolitika másik, gyakorta emlegetett gyengéjét: azt, hogy a szervezetek teljesen összehangolatlanul, szinte véletlenszerűen osztogatják a segélyeket, nyújtják a támogatást...

M. K.: Egyetértek, az egyes szervezetek szinte rögeszmésen a saját fejük szerint dolgoznak, gyakori a párhuzamosság, a rivalizálás. Az UNDP például 2003-ban közzétett egy átfogó tanulmányt a kelet-európai romák helyzetéről. A nemzetközi fejlesztési szervezetek gratuláltak, de amikor azt javasoltuk, hogy csináljunk együtt egy roma tárgyú website-ot, és arra mindenki tegye fel - az átláthatóság jegyében - a maga projektjeire vonatkozó információkat, egyetlen pozitív visszajelzés sem érkezett. Ha viszont a fogadó országok az adott projektek tulajdonosainak érzik magukat, akkor akár náluk is összefuthatnak a szálak, ők szervezhetik a donorok közti együttműködést.

HVG: Tulajdonképpen az ENSZ-től is el lehetne várni, hogy a keszekusza segélyezést világméretekben összehangolja. Ám az ENSZ több sebből is vérzik. Tart az "olajért élelmiszert" botrány vizsgálata, melybe számos magas rangú ENSZ-tisztviselő is belekeveredett. Mit gondol, megrendült Kofi Annan főtitkár pozíciója, miután kiderült, hogy fia, Kojo Annan alighanem az ő tudtával húzott több ezer dolláros fizetést az "olajért élelmiszert" ügylet ellenőrzésével megbízott svájci Cotecna cégtől?

M. K.: Folyik a vizsgálat, de úgy vélem, a főtitkár tisztán fog kikerülni a vádak alól. Másrészt a botrány, mondhatnánk, szinte kapóra jött az ENSZ-nek: ráirányította a figyelmet a bénító, átláthatatlan bürokráciára, az egymásba érő, szinte megszámlálhatatlan szervezetre, a szövevényes ügyintézésre, a rengeteg átfedésre és párhuzamosságra. A világszervezet megérett a reformra, a menedzseri felelősség helyreállítására.

HVG: Az ENSZ eddig nemigen jeleskedett, amikor gyors döntésekre és akciókra lett volna szükség. Mitől változna ez meg?

M. K.: Srebrenica, Koszovó vagy éppen Dárfúr kellőképpen kompromittálta a világszervezetet. A be nem avatkozás elvét betű szerint értelmező diplomaták tétlenül szemlélték százezrek kiirtását, például Ruandában. A Biztonsági Tanácsban nehéz az ellentétes érdekeket összeegyeztetni, elég egyetlen állandó tag vétója, és a cselekvés elmarad. Most végre beindul valami, megkezdődtek az átfogó ENSZ-reform előkészületei. Kofi Annan részletes tervet terjesztett elő Nagyobb szabadságot: fejlettséget, biztonságot, emberi jogokat mindenkinek címmel. A terv tartalmazza az ENSZ reformjának, a fejlesztéspolitika következő 10 évének főbb irányzatait, alapját képezi a szeptember 14-én New Yorkban kezdődő, háromnapos világ-csúcsértekezlet közös határozatának.

HVG: Rendbe lehet hozni a világ ügyeit három nap alatt?

M. K.: Bizonyosan nem, de arra jó alkalom lesz, hogy a legégetőbb témák az

Az ENSZ legmagasabb rangban lévő magyar tisztviselője a Világgazdasági Kutatóintézetben kezdte pályáját, ahol Lengyelország gazdaságáról publikált sokat. A rendszerváltáskor az intézet igazgatóhelyettesévé nevezték ki, ám inkább külföldi karrierre áhítozott, így lett a New York-i Kelet-Nyugati Intézet elnökhelyettese. Rövid időre megmártózott a politikában, 1992-1993-ban a Fidesz gazdasági szakértőjeként szerepelt. A Horn-kormány alatt rövid ideig az Eximbank és az Exporthitel-biztosító Intézet elnöke volt. Innen ismét az USA-ba indult, ahol a világ egyik legnagyobb biztosítótársasága, az AIG kelet-európai beruházási igazgatójává nevezték ki. 2000 óta a tucatnyi főtitkárhelyettes egyike, illetve az ENSZ fejlesztési szervezete, az UNDP regionális igazgatója az exszocialista világban.

asztalra kerüljenek: az ENSZ reformja mellett a terrorizmus elleni harc, az, hogy miként lehet 2015-ig felére csökkenteni a világ szegényeinek számát. Világszerte több mint egymilliárdan élnek napi 1 dollárnál, 200 forintnál kisebb jövedelemből, s további másfél milliárdnak sincs többje napi két dollárnál. A fejlesztési célok között szerepel az is, hogy a világ minden gyerekének elérhetővé tegyék az általános iskolai oktatást. A New York-i csúcsra az az ajánlás született, hogy 2015-ig minden fejlett ország növelje nemzeti összterméke 0,7 százalékára az állami segélyek arányát, az adósok újabb csoportjának tartozásait engedjék el, számoljanak fel további korlátokat a fejlődő országokkal folytatott kereskedelemben.

HVG: És mi a helyzet az ENSZ szervezeti reformjával? Vajon erre jobbak-e most az esélyek, mint korábban?

M. K.: A Biztonsági Tanács kibővítéséről egyelőre heves viták folynak, Brazília, India és Japán, valamint Németország a lehetséges kandidátusok. A főtitkár javasolja az ENSZ-titkárság létszámának lefaragását is, most itt 8700-an dolgoznak, és garantáltan nem születnek gyors döntések. Ugyanilyen javaslat az Emberjogi Bizottság feloszlatása és átszervezése. E bizottságban gyakorta a magukról a legrosszabb emberjogi bizonyítványt kiállító országok töltik be az elnöki tisztet. A rengeteg kisebb-nagyobb ENSZ-szervezetet három funkció szerint csoportosítanák: békefenntartás, humanitárius segítség és fejlesztés. Nem nyúlnának viszont az olyan bevált szervezetekhez, mint például az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) vagy a gyerekeket segítő UNICEF.

HVG: És mi újság az UNDP háza táján? Az ön szervezetének működési köre - segíteni a rászoruló országokat rendszerük demokratizálásában, szegényeik ellátásában, válságaik kezelésében, környezetük megóvásában, az AIDS legyűrésében - nagyon hasonló ahhoz, amit például a Világbank is csinál. Nem kéne a két szervezetet összevonni?

M. K.: Nem lenne szerencsés - annak ellenére, hogy valóban létezik párhuzamosság, átfedés. Míg a Világbank évi 20 milliárd dollárnyi pénzt helyez ki, mi ennek az egyötödét. A mi szervezetünk nemcsak kisebb, decentralizáltabb is, a legtöbb döntés helyi szinten születik, reagálva a helyi körülményekre. Rugalmasabbak, gyorsabbak vagyunk. A mi szervezetünkben minden ország azonos szavazati erővel rendelkezik, a Világbankban a gazdag országok dominálnak. Biztos vagyok benne, hogy mindkét szervezetnek van létjogosultsága.

HIRSCHLER RICHÁRD