A sztrájk haszna
A sztrájkoló vasutasok kieső bére nagyjából fedezi azt a nem egészen 2 millió forintos bevételkiesést, amelyet a...
A sztrájkoló vasutasok kieső bére nagyjából fedezi azt a nem egészen 2 millió forintos bevételkiesést, amelyet a mozdonyvezetők október 25-ei munkabeszüntetése okozott a MÁV-Start Zrt.-nek. Akkor nyolcszáz vasutas tiltakozott a mellékvonalak bezárása ellen, a lapzártánk utáni időpontra meghirdetett újabb kétórás sztrájkban viszont akár több ezren is részt vehetnek, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének és a Vasutasok Szakszervezetének felmérése szerint a 20 ezres tagság legalább 90 százaléka hajlandó a munkát beszüntetni. A MÁV dolgozói féltik munkahelyüket, mert szerintük az önkormányzatoknak nincsen pénzük arra, hogy átvegyék a veszteséges mellékvonalak üzemeltetését. A gazdasági és közlekedési minisztérium a kevés utas miatt újabb 38 mellékvonalon akarja megszüntetni a vasúti forgalmat, és bár felajánlotta az érintett önkormányzatoknak, hogy vegyék át a számukra fontos vonalak működtetését, a november 7-ei határidő előtt egy nappal még csak öt szándéknyilatkozat érkezett a településektől.