2009. november. 25. 00:00 HVG Utolsó frissítés: 2009. november. 25. 16:56 Hét nap

Ütköztek a protonok

Pár nappal az újraindítása után hétfőn első ízben ütköztettek protonokat a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, a...

Pár nappal az újraindítása után hétfőn első ízben ütköztettek protonokat a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, a svájci–francia határ alatt a földben épült, 27 kilométer kerületű körgyűrűben. A Nukleáris Kutatások Európai Tanácsának nagy hadronütköztetőjét (a hadronok szubatomi részecskék) először tavaly szeptemberben kapcsolták be, de 10 nap után műszaki hiba miatt le kellett állítani. A javítás több mint egy évig tartott. A tervek szerint egyre nagyobb energiával ütköztetik az elemi részecskéket, és ha minden rendben halad, 2011-re elérhetik a maximális teljesítményt. A 10 milliárd dollárba kerülő gyorsítóval olyan állapotot kívánnak létrehozni, amely a világegyetem feltételezett 13,7 milliárd évvel ezelőtti keletkezése utáni pillanatokban lehetett. A tudósok azt remélik, választ kaphatnak az anyag és az energia, azaz az univerzum – így a csillagok, a bolygók és az élet – keletkezésének számtalan nyitott kérdésére. Több tucat ország, köztük Magyarország tudósai vesznek részt a kutatásban. A csapat azt reméli, hogy karácsonyra rendelkezésre állnak az első értékelhető adatok.