2008. január. 02. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. január. 02. 17:40 Hét nap

Zavargások Kenyában

Kenyában emberéleteket is követelő törzsi zavargások törtek ki, miután a hivatalos végeredmény szerint az eddigi...

Kenyában emberéleteket is követelő törzsi zavargások törtek ki, miután a hivatalos végeredmény szerint az eddigi államfő, a kikuju törzshöz tartozó Mwai Kibaki nyerte a múlt csütörtökön megtartott elnökválasztást a legesélyesebb ellenzéki jelölt, a luo népcsoportot képviselő Raila Odingával szemben. A halálos áldozatok száma kedd délutánig megközelítette a háromszázat. Mintegy ötvenen akkor vesztették életüket, amikor randalírozók egy csoportja felgyújtott egy templomot, ahol kétszázan kerestek menedéket, sokan a tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban haltak meg. Az Afrika egyik legstabilabb államaként számon tartott Kenyában már szombaton elkezdődtek a rendbontások, mert elhúzódott a szavazatszámlálás, és Odinga csalást gyanító hívei az utcára vonultak. A helyzet azután mérgesedett el, hogy - noha az első részeredmények és az előzetes közvélemény-kutatások az ellenzéki politikus előnyét jelezték - a péntek helyett csak vasárnap bejelentett végeredmény értelmében Kibaki győzött a voksok 51,3 százalékával. Az Európai Unió megfigyelői is kifogásolták a szavazatszámlálás módját, és az eredmény pártatlan vizsgálatát sürgették.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.