Zavargások Bolíviában
Egyre nagyobb a feszültség Bolíviában, ahol az utóbbi napokban ismét tüntetésekre, utcai zavargásokra, rendőrséggel...
Egyre nagyobb a feszültség Bolíviában, ahol az utóbbi napokban ismét tüntetésekre, utcai zavargásokra, rendőrséggel való összecsapásokra, útblokádokra került sor. Az indián származású államfő, Evo Morales által a szegény indián lakosságnak nagyobb jogokat adó új alkotmány kidolgozására életre hívott alkotmányozó nemzetgyűlés munkáját fel kellett függeszteni, mivel a tüntetések miatt a képviselők veszélybe kerültek. A gyűlés Sucre városában ülésezik, és az ellenzék által feltüzelt tüntetők azt követelik, hogy az új alkotmány a fővárost helyezze át La Pazból Sucréba. Valaha Sucre volt a főváros, ám az 1898-ban véget ért polgárháború óta a kormány és az állami hivatalok többségének székhelye az 1,2 millió lakosú La Paz, amely ma Morales és hívei hátországának számít. A 250 ezer ember által lakott Sucréban - mely a vagyonosabb üzleti réteg központja - csak a legfelsőbb bíróság maradt. Morales hívei a hét elején Sucréba indultak, hogy ellentüntetésekkel érjék el az alkotmányozó nemzetgyűlés munkájának folytatását és La Paz fővárosi jellegének megőrzését.