2006. szeptember. 27. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 27. 16:20 Hét nap

MÉGIS FIZETNEK A BIZTOSÍTÓK

Méltányosságból kifizetik a biztosítók a múlt heti budapesti zavargások okozta károkat, bár a nemzetközi és a hazai...

Méltányosságból kifizetik a biztosítók a múlt heti budapesti zavargások okozta károkat, bár a nemzetközi és a hazai gyakorlatban a vagyonbiztosítások ezekre nem terjednek ki. Forgács Zoltán, a Magyar Biztosítók Szövetségének ügyvezetője a HVG-nek elmondta, általában azért nem felelnek a biztosítók az ilyen károkért, mert bekövetkezésük gyakorisága, illetve az erőszak okozta kár mértéke nem kalkulálható, így díjat sem lehet megállapítani rá. A HVG információi szerint elsősorban a Szabadság téren megsérült és kiégett húsz-harminc gépkocsi után fizet az Allianz előzetes becslések szerint 100 millió forint körüli összeget. A gépkocsik egy része a Magyar Televízió autóflottájához tartozott. Az Országos Rendőr-főkapitányság lapzártánkig még nem tudta, hogy az Allianznál biztosított szolgálati gépkocsik után végül is kap-e kártérítést. Ugyancsak 100 millió forintos kifizetéssel kalkulál a Generali-Providencia Biztosító is, amely az MTV székházát biztosította. Az Aegon Biztosítónál főként ablakok betörését jelentették, de a már kifizetett 1 millió forint egy könnygázgránáttal eltalált Rákóczi úti lakásban keletkezett kárt is fedezi.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.