2006. június. 21. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. június. 21. 17:49 Hét nap

MISKOLCI VÍZ

Az ügyészség, a rendőrség és a minisztérium mellett a miskolci önkormányzat, a helyi vízszolgáltató és az ÁNTSZ is...

Az ügyészség, a rendőrség és a minisztérium mellett a miskolci önkormányzat, a helyi vízszolgáltató és az ÁNTSZ is vizsgálja, miért tört ki járvány Miskolc olyan városrészeiben, ahol tapolcai karsztvizet kapnak a fogyasztók. Bár június 16-ától a szakemberek már fogyasztásra alkalmasnak ítélték a vizet, azóta is vannak újabb megbetegedések. Június 19-éig 3386-an fordultak orvoshoz különböző panaszokkal. Járványügyi szakemberek szerint azok, akiknél most jelentkeznek fertőzésre utaló jelek, valószínűleg június 16-a előtt fogyasztottak az akkor még szennyezett vízből. Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy egyes betegségek felbukkanására később is lehet számítani. A fertőző vizet szolgáltató önkormányzati cég bejelentette, 50 százalékos vízdíjkedvezményt kapnak két hétre azok, akik a város veszélyeztetett részén laknak. A járvány kisebb vihart kavart a helyi politikában is. A jobboldali ellenzék szerint ha a fertőző vizet fogyasztó lakosok időben kaptak volna szakszerű tájékoztatást, jóval kevesebben betegedtek volna meg.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.