2006. június. 21. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. június. 21. 17:49 Hét nap

A REJTÉLYES PUTYIN

"A 2008-as elnökválasztás közeledtével ismertté válik, kit szeretnék utódomnak.

"A 2008-as elnökválasztás közeledtével ismertté válik, kit szeretnék utódomnak. Az is megeshet, hogy ez a személy kevéssé ismert ember lesz. A végső szót persze az oroszországi választók mondják ki" - közölte a múlt héten Vlagyimir Putyin orosz államfő. Bejelentésével nagy hullámokat kavart, hiszen eddig úgy látszott, azt szeretné, ha Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes vagy Szergej Ivanov védelmi miniszter foglalná majd el a megüresedő államfői széket. Putyin egyébként ismét megerősítette, nem akarja megváltoztatni az alkotmányt, így nem áll szándékában harmadszor is indulni az elnökválasztáson. "Nem követelhetem másoktól a törvények betartását, ha magam megsértem azokat" - magyarázta döntését a már hetedik éve hivatalában lévő államfő. Putyin az utóbbi hónapokban több rejtélyes kijelentést tett a jövőjével kapcsolatban, s jelenleg csak annyi látszik biztosnak, hogy nem akar ugyan visszavonulni, ám nem kíván sem miniszterelnökké, sem Gazprom-vezérré válni. A közvélemény-kutatások szerint egyébként az orosz polgárok túlnyomó többsége támogatná, hogy Putyin - akár az alkotmány megváltoztatása révén is - hivatalban maradjon a 2008-as elnökválasztás után.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.