DAN BROWN NEM PLAGIZÁLT
Felmentette a plágium vádja alól a londoni felsőbíróság Dan Brownt, A Da Vinci-kód című sikerkönyv szerzőjét.
Felmentette a plágium vádja alól a londoni felsőbíróság Dan Brownt, A Da Vinci-kód című sikerkönyv szerzőjét. Az amerikai írót - pontosabban művének kiadóját, a Random House-t - két brit történész, Michael Baigent és Richard Leigh citálta bíróság elé, mondván: bestsellerének egyik alapötlete az ő 1982-ben megjelent, A szent vér és a szent Grál című kötetükből származik. Kétségtelen, hogy mindkét könyvben szerepel az a lehetőség, hogy Mária Magdolna gyermeket szült Jézusnak, majd a mai Franciaország területén telepedett le, és leszármazottai máig is élnek. A bírát azonban ez nem győzte meg arról, hogy A Da Vinci-kód, amelyből három évvel ezelőtti megjelenése óta eddig több mint 40 millió példányt adtak el, plagizált alkotás. Így elutasította a vádat, és perköltségként több mint 1 millió font megfizetésére kötelezte a felpereseket, akik annyit mindenképpen nyertek a csaknem egy hónapig tartó tárgyalással, hogy a nagy publicitásnak köszönhetően az ő könyvük iránt is megnőtt a kereslet. Közben Dan Brown ellen egy másik plágiumügy is kibontakozóban van: a szentpétervári Ermitázs egyik művészettörténésze ugyancsak egy ötlet ellopásával gyanúsítja, és bocsánatkérést vár tőle, de kész bírósághoz is fordulni.