2005. szeptember. 21. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 21. 16:51 Hét nap

ISKOLAKERÜLÉSÉRT BÖRTÖN

Két évre felfüggesztett egyévi börtönre ítélte a Miskolc Városi Bíróság azt a két gyerekét egyedül nevelő anyát, aki...

Két évre felfüggesztett egyévi börtönre ítélte a Miskolc Városi Bíróság azt a két gyerekét egyedül nevelő anyát, aki az önkormányzat többszöri felszólítása ellenére sem járatta középiskolába a fiát, pedig az általános iskola elvégzése után egy szakképző iskolába íratta be őt. A 39 éves anyát évekig bombázta felszólító levelekkel a miskolci önkormányzat, de ő nem reagált ezekre. Magyarországon 16 éves korig tart az iskolakötelezettség. A polgármesteri hivataloknak az iskola jelzése alapján már tíz óra igazolatlan hiányzás után fel kell venniük a kapcsolatot a szülőkkel, 250 óra után pedig büntetőfeljelentést kell tenniük. Az anyát kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek a bíróság. Az asszony a bíróságon elismerte, tudott arról, hogy a gyerek nem jár be az órákra, ezt szóvá is tette, de nem ért el eredményt. Szakemberek szerint ha az anya járt volna szülői értekezletre, felvette volna a kapcsolatot a családgondozó intézettel vagy a gyerekvédelmi szolgálattal, az ügy valószínűleg el sem jutott volna a bíróságra. Az ítélet ellen sem a vádlott, sem az ügyészség nem fellebbezett, ezért az jogerős.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.