Felmentett Jackson
Négy hónapig tartó tárgyalás után az esküdtszék minden vád alól felmentette a kaliforniai Santa Mariában a 46 éves...
Négy hónapig tartó tárgyalás után az esküdtszék minden vád alól felmentette a kaliforniai Santa Mariában a 46 éves Michael Jacksont, akit bűnössé nyilvánítása esetén akár húszévi börtön is fenyegetett volna. Az ügyészeknek nem sikerült minden kétséget kizáróan bebizonyítaniuk, hogy a magát a Pop Királyának nevező énekes alkohollal kínálta és szexuálisan molesztálta volna azt a 15 éves fiút, aki egy 2003 februárjában bemutatott brit dokumentumfilm alapján nemcsak ott lakott Jackson farmján, de időnként az ágyában is aludt. Jacksont nem először próbálták pedofíliával elcsípni, ám egy fiú 1994-ben 23 millió dolláros egyezség fejében visszavonta vallomását, néhány évvel később pedig egy másik eset zárult 2 milliós megegyezéssel. Az énekes legnagyobb sikerét 1982-es, Thriller című szólólemezével aratta, amelyből az USA-ban 26, a világ többi részén pedig 40 millió példány kelt el. Botrányai a pályafutását is beárnyékolták, legutóbbi két albuma mérsékelt fogadtatásra talált. A költekezést azonban nem fogta vissza, így mintegy 270 millió dolláros tartozása gyűlt össze.