KUVAITI NŐK JOGAI
Mostantól szavazhatnak és jelöltethetik magukat a választásokon a kuvaiti nők - hozta meg a törvényt hétfőn...
Mostantól szavazhatnak és jelöltethetik magukat a választásokon a kuvaiti nők - hozta meg a törvényt hétfőn, kilencórás maratoni ülés után a kuvaiti parlament. A csak férfiakból álló törvényhozásban 35 igen, 23 nem és egy tartózkodás mellett született meg a történelmi jelentőségű döntés, amellyel szemben keményen harcoltak az iszlámista és a törzsi képviselők. Dzsaber al-Szabah emír 1999-ben már hozott ilyen értelmű rendeletet, de akkor a női egyenjogúság ellenzői leszavazták a javaslatot a parlamentben. Most azzal sikerült megtörni az iszlámisták ellenállását, hogy előírták: a nőknek be kell tartaniuk a sáriát, vagyis a muszlim törvénykezést, amikor szavaznak, illetve hivatalt töltenek be. Aktivista nők szerint ez azt is jelentheti, hogy a férfiak és a nők elkülönítetten voksolnak majd. A jogaikért évek óta küzdő kuvaiti nők először valószínűleg a 2007-ben esedékes parlamenti választáson mérethetik meg magukat, az idei június 2-ai helyi választásra való felkészülésre kevés idő maradt. Eredetileg csak a helyi választáson való részvételt engedélyezték volna, de a kormány váratlanul a teljes női egyenjogúságra vonatkozó törvénytervezetet nyújtotta be. A kuvaiti kormány még Szabah el-Szabah miniszterelnök júniusi washingtoni látogatása előtt el akarta fogadtatni a jogszabályt.