HAZATÉR AZ AKSZÚMI OBELISZK
Olaszország kedden visszaadta Etiópiának az 1700 éves akszúmi obeliszk első darabját.
Olaszország kedden visszaadta Etiópiának az 1700 éves akszúmi obeliszk első darabját. Az Addisz-Abebától 850 kilométerre északra lévő Akszúmban ezrek ünnepelték, amint az Antonov 124-es teherszállító repülőgép megérkezett a műemlék 60 tonnás középső részével. Az összesen 180 tonna súlyú, gránitból épült emlékmű három darabban érkezik haza, a másik kettőt a következő tíz napban szállítják. Az olasz gyarmatosítók Benito Mussolini parancsára 1937-ben hurcolták el a kelet-afrikai ország egyik legbecsesebb műkincsét, amelyet Rómában állítottak fel. Olaszország már 1947-ben megígérte, hogy visszaszolgáltatja a 24 méter magas obeliszket, amit aztán logisztikai és politikai problémákra hivatkozva máig késleltettek. Etiópia két éve már a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyegetőzött, mígnem Olaszország a saját költségére rászánta magát az akcióra. Az ókorban ötszáz elefánt és több ezer ember kellett az oszlop felállításához, ami ma is három hónapig tart. Akszúm város a hatalmas észak-etiópiai királyság központja volt, a legenda szerint itt uralkodott az időszámítás kezdete előtt ezer évvel Sába királynője is.