2005. március. 30. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. március. 30. 17:55 Hét nap

A BETEG PÁPA HÚSVÉTJA

Pápaságának 27. évében II.

Pápaságának 27. évében II. János Pál először nem tudta elmondani Róma városának és a világnak szóló szokásos húsvéti urbi et orbi áldását. Jóllehet vasárnap délben lakosztálya ablakából többször is megkísérelte felolvasni üzenetét, azt végül Angelo Sodano bíboros, vatikáni "miniszterelnök" tette meg helyette. Ugyanígy pápasága alatt először nem imádkozott hétfő délben a húsvéti szertartások lezárásaként. Az is rendhagyó, hogy a pápa nem vett részt a nagypénteki Via Crucison, a kereszt útja szertartáson, csak televízión követte - Camillo Ruini bíboros, a pápa római helynöke, az olasz püspöki kar elnöke vitte helyette a keresztet. Joseph Ratzinger, a Hittani Kongregáció prefektusa - miután egy interjúban kijelentette, hogy a pápa képes az egyház irányítására - a nagypénteki virrasztáskor vallási megújulást sürgetett. A Corriere della Sera olasz napilap szerint II. János Pált napokon belül vissza kellene szállítani a Gemelli klinikára, hogy további vizsgálatoknak és kezelésnek vessék alá, mert a pápa "állapota kevésbé biztató, mint azt a Vatikán állítja".

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.