TAGADJÁK A MÓRI RABLÁST
Egy kivétellel valamennyi, a terhükre rótt erőszakos, vagyon elleni bűncselekmény elkövetését elismerte Kaiser Ede és...
Egy kivétellel valamennyi, a terhükre rótt erőszakos, vagyon elleni bűncselekmény elkövetését elismerte Kaiser Ede és Hajdú László, azt azonban tagadták, hogy közük lenne a nyolc halálos áldozattal járó, 2002. május 9-ei móri bankrabláshoz. A Fővárosi Bíróságon hétfőn kezdték meg a tárgyalást a magyar kriminalisztika történetének legvéresebb bankrablása ügyében. A vádirat szerint Kaiser Ede a móri bankfiók ajtajából figyelt, és elküldte a bankrablás ideje alatt érkező ügyfeleket, míg az eljárás során ismeretlenül maradt társa kivégezte a bankban tartózkodókat, Hajdú László pedig a fegyverek beszerzésében, majd eltüntetésében segédkezett. Ezért Kaisert tettesként vádolják több ember nyereségvágyból elkövetett megölésével, míg Hajdút bűnsegédlettel. Az ügyészség 43 oldalas vádiratban összesen 11 különböző bűncselekmény elkövetését rótta Kaiser, Hajdú és hét társuk terhére. Eddigi hallgatását megtörve Kaiser hajlandó volt válaszolni a bíró kérdéseire, de csak a móri rablásról. Kijelentette, a rablás idején Csepelen az autójában érte Hajdú telefonhívása, így tudta meg, mi történt. Tagadta, hogy sokáig készült volna a móri rablásra, állítása szerint csak kocsiból látta az Erste Bank fiókját, amikor egy móri lány volt a barátnője. Elmondása szerint utoljára 2000 végén járt a kisvárosban. Hajdú László szintén írásban tett vallomást, ám egyetlen kérdésre sem válaszolt.