2004. július. 17. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:40 Hét nap

BRIT TAKARÉKOSSÁG

A hatékony kormányzásra és főként az egészségügy, az oktatás helyzetének javítására nagyszabású takarékossági...

A hatékony kormányzásra és főként az egészségügy, az oktatás helyzetének javítására nagyszabású takarékossági programot jelentett be hétfőn Gordon Brown brit pénzügyminiszter. A szakszervezetek ellenállását kiváltó elképzelés szerint a jelenleg 520 ezres közalkalmazotti szférában 2008-ig 20 százalékos - elsősorban a minisztériumokat érintő - létszámleépítést hajtanak végre. Brown 22 milliárd font megtakarításra számít azzal, hogy Angliában 84 ezer, Skóciában, Walesben és Észak-Írországban összesen 20 ezer közalkalmazottól válnak meg. Az elbocsátásokon felül további 20 ezer közalkalmazottat helyeznének át Londonból vidékre. A létszámleépítésből és az állami tulajdon értékesítéséből három év alatt befolyó közel 30 milliárd font nagy részét a munkáspárti kormány az egészségügyre és az oktatásra fordítaná: az előbbire évente 7,1 százalékkal, az utóbbira pedig évente 5,2 százalékkal költene többet. Emellett kiemelt területnek számít a nemzetbiztonság, a közlekedés és a szociálislakás-program.