Elmaradt a katarzis Irakban a Szaddám Huszein volt elnök ellen emberiesség elleni bűntettben vasárnap hozott halálos ítélet dacára. Pedig a múlttal való szembenézés és az igazságszolgáltatás éppenséggel egy nyugodtabb korszak kezdetét is hozhatta volna az utóbbi évtizedekben sokat szenvedett iraki nép számára. A Huszein elleni törvényszéki eljárás és az első perben hozott elsőfokú ítélet azonban csak az ország megosztottságára világított rá. A kijárási tilalom ellenére az ítélet kihirdetése hallatán a Huszein-éra alatt üldözött többségi síiták több helyen is örömujjongásban vonultak az utcákra, a szunniták viszont egykori vezérük mellett protestáltak, míg sokan a lassan nyílt polgárháborús helyzet miatt némán szemlélték a procedúrát.

Ráadásul az ítélet korántsem jelenti a jogi eljárás végét (lásd Jogerőpróba című keretes írásunkat), és a büntetés végrehajtását számos politikai megfontolás is befolyásolhatja. Miközben a 148 síita kivégeztetésében a bűnösséget megállapító első eljárás fellebbviteli szakasza már automatikusan el is kezdődött, kedden megindult a második per a kurdok elleni - 180 ezer ember életét kioltó - népirtás vádjával. Megfigyelők szerint nehezen képzelhető el, hogy a végrehajtással ne várnák meg e második tárgyalásnak a végét, hogy a kurdok is úgy érezhessék, az ő sérelmeik szintén jogorvoslatot nyertek.

Ugyancsak a megfontolások között szerepelhet, hogy Huszein kivégzése még erőszakosabb reakciókat válthat ki a szunnita ellenállók részéről. Sőt az is lehet, hogy a volt diktátor életét a hatalom felajánlhatja a gerillákkal való esetleges alkudozások során. Mindezt azonban nehezen tudnák megemészteni a síiták és a kurdok, és a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem biztos, számít-e még egyáltalán az amerikaiak vezette 2003. márciusi invázió révén hatalmától megfosztott és még decemberében egy tanyán elfogott Huszein élete a szunnita gerillák számára. Így hát politikai hozadék szempontjából megjósolhatatlan, hogy Huszeint valóban kivégzik-e, netán ítéletét életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítik, vagy addig húzzák az eljárást, míg a börtönben magától meg nem hal.

Az ítélet mindenesetre megerősítette azt a történelmi fordulatot, amely Irak lerohanásával kezdődött. Az idei januári választásokon törvényesen hatalomra jutott síiták úgy érezhetik, hogy több évszázados megaláztatás után megszerzett hatalmuk még biztosabb Irakban, és politikai jövőjük reménytelibb az egész térségben, ahol többnyire a szunniták elnyomása alatt élnek. "Az ítélet tudatta a világgal, hogy minden zsarnok bevégzi, és azt üzente a közel-keleti arab önkényuralmaknak, ne kövessék Huszein bűneit" - fogalmazott Abu Szadzsad bagdadi síita történelemprofesszor. A szunniták azonban aligha fogadják ezt el, számukra a volt elnök halálbüntetése csak egy újabb szög közösségük koporsóján. Úgy érzik, a győztesek bíróságát pusztán a bosszú vezérelte, és még inkább aggódnak amiatt, hogy a síiták vezette Irakban számukra nincs kilátás.

Az első világháború után a nyugati hatalmak által - az egykori Ottomán Birodalom északi kurd, középső szunnita és déli síita vilajetjeiből - mesterségesen létrehozott Irakban 2003-ig a szunnita kisebbség uralkodott, ezen belül pedig a monarchia megdöntése után az 1968-as puccsal Huszein Baath Pártja szerezte meg a hatalmat. Az elnöki posztot formálisan 1979-ben átvett Huszein vasököllel tartott egyfajta rendet, túlélte az 1980-1988-as háborút Iránnal, a Kuvait 1990-es lerohanását követő első Öböl-háborút, továbbá megannyi puccs- és merényletkísérletet. Bosszúinak, brutális hatalomgyakorlásának következményei közé tartoznak a tömegsírok által is jelzett mészárlások, síita vallási vezetők legyilkolása, kurdok elleni etnikai tisztogatás.

Úgy fest, a síiták és a szunniták ellentétei kibékíthetetlenek, ezért eleve nem tűnhetett könnyű feladatnak éppen Irakkal kezdeni a demokrácia közel-keleti meghonosításának Bush-kormányzat által meghirdetett politikáját. Ráadásul a stratégiát aláásta, hogy Washington az Egyesült Államokat ért 2001-es merényletek, majd az afganisztáni háború után Irakot a terror elleni globális harc fő frontjának nevezte. Aztán kiderült, Huszeinnek nem volt tömegpusztító fegyvere, sőt még az arra irányuló programra sem találtak utóbb egyértelmű bizonyítékokat. Az is világossá vált, a volt diktátornak semmilyen kapcsolata nem volt az Oszama bin Laden által létrehozott al-Káidával. A terrorhálózat ugyanakkor a megszállás eddigi három és fél éve alatt remek terepet talált dzsihádista céljaihoz.

Az etnikai és vallási gyűlöletből fakadó leszámolások, nyílt színi gyilkosságok, valamint a büntetlen gengszterizmus és a brutális terror mára oda vezetett, hogy iraki és amerikai politikusok a totális polgárháború és a további anarchia megakadályozása végett már az ország felosztását javasolják. Hetente több mint ezer iraki veszti életét, és a legvisszafogottabb becslések szerint is több mint 50 ezer polgárt öltek meg 2003 márciusa óta. Az iraki Vörös Félhold szerint másfél millió ember volt kénytelen elhagyni az otthonát, és máshova költözni Irakon belül, további 1 millió ember - főként az értelmiség - távozott az országból. Az október egyúttal az öt legvéresebb hónap egyikévé vált az invázió kezdete óta az amerikai hadsereg számára, amely keddig 2835 katonáját vesztette el az arab országban.

Leginkább a vegyes lakosságú Bagdad vált mészárszékké, amit az utóbbi hónapokban folytatott legújabb amerikai-iraki hadművelet sem tudott megakadályozni. Sőt a főváros tucatnyi, különféle milíciák - főként a síita Mehdi Hadserege - által uralt részre szakadt. A jól felfegyverzett szunnita törzsek ugyanakkor a fővárost a vidékkel összekötő utakat veszik ellenőrzésük alá, nemcsak nyugat és észak, hanem dél és kelet felé is, szinte körülzárva a várost. Az elszigetelt kerületekben súlyos élelmiszerhiány alakult ki, az üzletek alig pár órát tartanak nyitva. Baljós fejlemény, hogy az amúgy általában vegyes síita-szunnita törzsek is kettészakadnak, jószerével az életével játszik az, aki a másik szekta által uralt területre téved.

A 150 ezres amerikai erők tehetetlenségét csak alátámasztja az a tény, hogy a Bagdadtól északra lévő Balad körüli síita-szunnita harcok már egy hónapja tartanak az egyik legnagyobb amerikai katonai bázis szomszédságában. Az irakiak saját kormányuk hadseregében és rendőrségében sem bíznak, a kormányt alkotó pártoknak pedig eszük ágában sincs saját milíciáikat demilitarizálni. Ráadásul Núri al-Maliki kormányfő úgynevezett nemzeti egységkormánya a saját fegyveres szervezettel is rendelkező síita vallásos pártoktól és a Mehdi Hadseregét vezető Moktada al-Szadr hitszónok parlamenti frakciójától függ. A kormányfő kiszolgáltatottságára jellemző, hogy sürgetésére az amerikai katonák kénytelenek voltak felszámolni a Szadr hátországának számító bagdadi síita negyedekben felállított ellenőrzési pontokat, sőt Maliki kérésére az amerikaiak a Mehdi Hadserege egyik halálosztagának elfogott vezetőjét is elengedték.

A megszállóktól való függetlensége bizonyításául Maliki az utóbbi napokban többször is nyíltan elutasította azt az amerikai felszólítást, hogy készítsen menetrendet a legsürgetőbb feladatok - így a milíciák lefegyverzésének, az olajjövedelmek jövőbeni elosztásának és az egykori Baath Párt tagjai elleni korlátozások enyhítésének - megoldására. A síiták vezette kormány és Washington között egyre nyilvánvalóbbak a súrlódások, a nyáron elméletileg négy évre hivatalba lépett Malikiról mind többen tartják úgy, inkább a síita érdekek kiszolgálója, semmint nemzeti békéltető. Az amerikaiak az utóbbi hetekben készített jelentéseik szerint csalódtak a kormányzás hatékonnyá tételében is. A Maliki elődje, Ibrahim al-Dzsafari átmeneti kormányfő alatt elvesztegetett egy év után, úgy tűnik, a minisztériumokat is a milíciavezérek emberei ellenőrzik, ami - amerikai tisztviselők szerint - lényegében egyet jelent a szabad rablással.

Az amerikaiak 2003 óta 38 milliárd dollárt költöttek az iraki fegyveres erők újjászervezésére és az infrastruktúra újjáépítésére, a hadsereg iraki költsége pedig megközelíti a 400 milliárd dollárt. A 137 ezer eddig toborzott iraki katona fele - amerikai vélekedés szerint - ugyanakkor használhatatlan, a legutóbbi bagdadi hadművelethez ígért hat zászlóalj helyett csak kettőt tudtak kiállítani. Irak nemzeti összterméke (GDP) tavaly csupán a külföldi segélyek révén haladta meg a háború előtti szintet, a kőolajtermelés azonban nem érte el a 2002-es valamivel több mint napi 2 millió hordót.

Az amerikai alvállalkozók iraki tevékenysége - a The Washington Post szerint - átláthatatlan, az összegek jó részét biztonsági célokra költötték, a további források pedig elapadtak. Bagdadban ma sincs napi több mint hat órán át áram, a lakosság jelentős része nem jut tiszta vízhez. Az energia-, víz- és szennyvízhálózat helyreállítására szerződött amerikai óriáscég, a rekonstrukció zászlóshajója, a Bechtel - 2,3 milliárd dollár elköltése és 52 munkavállalója halála után - bejelentette: távozik Irakból. Ez többek véleménye szerint azt jelenti, hogy az amerikaiak lényegében feladták az újjáépítést is.

KERESZTES IMRE