Kizárólag a törpe pártok, az 1 százalék alatt rekedtek támogatóinak szavazatai döglött voksok a magyar közjogi rendszerben. Azok az igenek ugyanis, amelyeket az első forduló alapján számított összes szavazat több mint 1 százalékát megszerző párt jelöltjére vagy listájára adnak le, ha mandátumot nem is, pénzt azért hoznak. Április 9-én persze nem érdekli majd a választókat ez a pénzügyi "mellékhasznosulás", de tény, az így szerzett állami százmilliók az elmúlt négy évben a túlélést jelentették például a MIÉP vagy a Centrum számára.

A küzdelem a képviselői helyekért, pontosabban - mint a két forduló közti visszalépések is jelzik majd - a kormányalakítást megalapozó parlamenti többségért folyik. Ebben az összefüggésben pedig az a fő kérdés: milyen árfolyamon váltható át mandátumra a szavazólapra írt x? Egy biztos, a két nagy párt szimpatizánsainak nem kell sokat tanakodniuk a szavazófülke magányában, mind a két voksuk - egy egyéni kerületi, egy területi listás - célba ér. Az MDF megmaradt híveinek is egyszerű a képlet. A közvélemény-kutatásokban a párt többnyire veri a lécet, követői így aligha mérlegelnek majd: voksaikat Dávid Ibolyáékra adják, hogy a politikai színtéren maradásért küzdő párt elérje az 5 százalékos listás bejutási határt (azok a régi MDF-esek, akik számára a hatalomváltás a legfontosabb, már rég a Fidesz zászlaja alatt sorakoznak). Több fejtörést okoz táborának az SZDSZ, hiszen a párt a felmérések szerint hol a parlamenti küszöb egyik, hol a másik oldalán tanyázik, így mindig a pillanatnyi helyzetéhez kellene igazítani a voksolási stratégiát.

A legnagyobb gondban azok vannak, akik csak abban biztosak, a baloldali koalíció megtartását vagy éppen az ellenkezőjét, a kormányváltást akarják. Az alaphelyzet világos: a két voksból az egyéni kerületi az értékesebb, azt lehet jobb kondíciókkal mandátumra váltani. Négy éve például Tóth Gyula (MSZP) Dombóváron már 10 566 szavazattal képviselői székhez jutott, míg e megyében 26 898 voks kellett egy területi listás mandátumhoz, az országos listás helyeket pedig közel 40 ezer x-ért "osztották". Ez az értékszabály azonban a mai politikai erőviszonyok között csak az MSZP-re és Fideszre igaz, kizárólag az ő jelöltjeiknek (vagy az általuk támogatottaknak) van ugyanis esélyük "saját jogon" bejutni a képviselőházba. Azok tehát, akik a két kis parlamenti erő egyéni jelöltjére ikszelnek, nyilvánvalóan tudják, abból csak a vigaszágon - országos listán keresztül, tehát töredékszavazatként, rossz átváltási kulccsal - lehet országgyűlési hely.

A parlamenten kívülről próbálkozó pártok támogatói ebben sem reménykedhetnek. Hiába van közülük hatnak is országos listája - ami egyébként nem nagy szám, némi előtervezéssel 10,5 ezer ajánlószelvényből kihozható -, pusztán a MIÉP-Jobbik tudott mindenhol területi lajstromot állítani. A közvélemény-kutatások szerint azonban Csurka Istvánék is kénytelenek lesznek újabb kudarcot elkönyvelni, legfeljebb az állami támogatásból származó milliókkal jutalmazza őket az ország. A Kupa Mihály irányította Centrumnak vagy éppen a Bartók Tivadar-féle Kereszténydemokratapártnak már bőven 10 százalék fölé kellene jutnia a jelöltállításkor bevett megyékben, hogy ne csak a költségvetési forintokban legyenek kénytelenek reménykedni.

A kormánypárti oldalon bizonyára sokan számolnak majd úgy, a listás voksot az SZDSZ-re célszerű adni, s ezzel betuszkolni Kovács Pistiéket az Országgyűlésbe, az egyéni szavazatot pedig az MSZP jelöltje kapja, mert csak neki van sansza legyőzni a fideszes vetélytársat. Ez oda vezethet, hogy a liberális pártnak lesz frakciója, de - lévén kevés a töredékszavazata - kicsi, ami persze nem zárja ki, hogy éppen úgy rajtuk múljon a kormányalakítás, mint 2002-ben. Az SZDSZ-hű változatban mindkét első fordulós voks a szabaddemokratáké, csak az esetleges második körben száll az egyéni a szocialista aspiránsra (vagy marad a liberálisé, ha annak javára visszalép az MSZP-s). Ennek a variánsnak előnye az SZDSZ számára a több töredékszavazat (s vele a több országos listás mandátum, feltéve persze, hogy átjutnak az 5 százalékon), hátránya viszont, hogy számos egyéni kerületben a megosztottság következtében a koalíciós pártok az esetleg elegendő össztámogatottságuk ellenére sem tudnak már április 9-én nyerni.

Márpedig az első fordulós győzelmek számának nemcsak a lélektani jelentősége nagy. A választási rendszer törekszik ugyan a kiegyensúlyozottságra - ezért lett az egyéni kerület első fordulója francia mintára abszolút többséges, s vezették be a svédeket másolva a töredékszavazatokat értékelő országos listát, illetve a németek után a kétcédulás megoldást -, de mint a 2002-es átváltási tarifákból is látható, a szisztéma felértékeli a helyi diadalokat. A 176 egyénivel szemben ugyanis csak 152 hely kel el a listás eredmény alapján. Pontosabban még ennyi sem. Miután nem lehet a mandátumokat megosztani, ilyenkor is keletkeznek töredékszavazatok, az emiatt gazdátlanul maradt képviselői helyek pedig azokkal együtt "felmennek" az országos listára. Négy éve 12 ilyen felkerült mandátum keletkezett, vagyis végül 70 országos listás törvényhozó vehette át megbízólevelét, s csak 140-en kaptak útlevelet a Kossuth térre területi listáról. Még nagyobb volt a különbség 1990-ben, akkor 32 mandátum minősült így át.

A választási szabályok 1989-es kidolgozásakor igyekeztek biztos kormánytöbbséget produkáló, de az arányosságot is figyelembe vevő rendszert alkotni. Az előbbit az egyéni kerületi túlsúly, az utóbbit a területi lista szolgálja, míg a parlamenti küszöböt átlépő pártok töredékszavazatainak beváltására kitalált országos mandátumok mindkettőt. Épp ezért fontos minden vokskalkulációnál annak előzetes "belövése", hogy vajon átjut-e az 5 százalékos határon a támogatni szándékozott párt, illetve a két nagy között kinek a javára és mekkora lesz a különbség. Ehhez viszont kevés támpontot adnak az MSZP és a Fidesz-KDNP holtversenyét, a kicsik küszöbátlépési nehézségeit jelző közvélemény-kutatások. Arról nem beszélve, hogy a kampánycsend előtti utolsó napok eseményei - legyen szó a hirtelenjében alvezérré Orbán Viktor mellé emelt Mikola István verbális ámokfutásához hasonló vagy éppen az egymást érő adatgyűjtési-mozgósítási botrányokat idéző esetekről - felboríthatják a leggondosabb számításokat is.

JUHÁSZ GÁBOR