"Ha nem sikerül számottevően csökkenteni a munkanélküliséget, nem érdemeljük meg, hogy újraválasszanak bennünket" - alighanem élete legsúlyosabb következményekkel járó kijelentését tette ezzel Gerhard Schröder, a német szociáldemokrata párt (SPD) újdonsült kancellárja még 1998-ban, első választási győzelme alkalmából. Politikusnak nem dörgölték még annyiszor orra alá szavait, mint Schrödernek ezt a bizonyos mondatot. Ami akkor is igaz, ha a kancellár nem alaptalanul azzal védekezik, hogy a munkanélküliek döntő többségét a Kohl-kormánytól örökölték, másrészt a szám azért ugrott az idei év elején a riasztó 5 millió közelébe, mert akkortól kezdve a szociális segélyben részesülő, de munkaképes embereket is a munkaügyi hivatalok tartják nyilván, statisztikáról van szó mindössze.

Pedig nagyon akarta a sikert. Idestova negyedszázada jegyezték föl a történetet, miszerint az SPD ifjúsági szervezete, a Juso elnökeként egy átmulatott éjszakáról hazafelé tartva megállt a bonni kancellária kerítése előtt, s a vasrudakat rázva azt kiabálta: "Oda akarok bejutni!" Ugyanígy akarta a nevéhez fűződő gazdasági reformprogram, az Agenda 2010 sikerét, s amikor annak szociális megszorításokat tartalmazó elemeit egyre nagyobb elutasítás fogadta, nem visszakozott, hanem egész politikai jövőjét az előrehozott választásokra tette fel.

Bár senki nem látta, hogy az időközben már Berlinben lévő kancellária kerítését most belülről rázná, mondván, ki akarok jutni innen, láthatóan belenyugodott abba, hogy a dolgok mai állása szerint még néhány nap vagy hét, és nem ő lesz Németország kancellárja. Ez a megnyugvás is segíthette abban, hogy azóta sem alkuszik, továbbra is állítja, az ő politikája az egyetlen lehetséges út, amelyen át úgy lehet beindítani a német gazdaságot, hogy közben ne sérüljenek a társadalmi szolidaritás alapelvei. Mondja ezt hol a Bundestag vitanapján, lazán, bal kezét zsebre dugva, félkönyékkel a szónoki pultra támaszkodva egy órán keresztül számokat sorolva, anélkül hogy papírjaiba pillantana, s harsogja ingujjra vetkőzve a berekedés határán számtalan választási nagygyűlésen.

Hét éve kormányfője Európa legnagyobb gazdasági és politikai hatalmának (ő maga úgy értékelte a minap külpolitikai tevékenységét, hogy sikerült Németországot középhatalomként elfogadtatni a világban), de nem szállt el a saját nagyságától. Nem költözött rezidenciába, társadalmi felemelkedése abban nyilvánult meg, hogy hannoveri, harmadik emeleti bérlakásukból egy ugyancsak hannoveri sorházba költöztek, hétközben pedig a berlini kancellária legfelső szintjén lévő, kétszobás apartmanban alszik.