2005. június. 15. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. június. 15. 17:48 Fókuszban

A feledés homálya

A közvélemény lezárná az államfőválasztással kapcsolatos vitát, ugyanakkor szerintük az MSZP kongresszusa főleg ezzel...

A közvélemény lezárná az államfőválasztással kapcsolatos vitát, ugyanakkor szerintük az MSZP kongresszusa főleg ezzel foglalkozott - egyebek között ez derül ki abból a felmérésből, amelyet június 12-én és 13-án a HVG megbízásából készített a Medián, a felnőtt népességet reprezentáló 600 fős minta telefonos megkérdezésével.

A Fidesz-MPSZ és az MSZP hétvégi kongresszusáról is nagyjából a lakosság 70 százaléka hallott, ám az előbbit nagyobb figyelemmel követte a közvélemény: az emberek 24 százaléka szerint az ország jövője szempontjából a nagyobbik ellenzéki párt kongresszusa volt a fontosabb, míg a szocialistákéról csak 15 százalék mondta ezt. További 38 százalék szerint a két rendezvénynek nagyjából egyforma jelentősége volt - tegyük hozzá, a többség szerint nem túl nagy, hiszen összesen az emberek 15 százaléka említette fejből a Fidesz-MPSZ és 8 százaléka az MSZP kongresszusát a hétvége legfontosabb hazai eseményeként.

A fideszes rendezvény viszonylag nagyobb súlya persze részben egyszerűen annak tulajdonítható, hogy a szavazók jókora többsége inkább a kedvenc pártjában történtekre figyel oda - és a nagyobbik ellenzéki párt támogatottsága továbbra is jócskán nagyobb a szocialistákénál. Másfelől az emberek többsége végre pontot tenne a köztársaságielnök-választással kapcsolatos viták végére, ugyanakkor az MSZP kongresszusa a közvélemény értékelése szerint főleg ezzel foglalkozott. Már az államfőválasztás után két nappal is úgy érezte az emberek 57 százaléka, hogy a pártok túl sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel, szűk egy héttel az esemény után pedig már 69 százalékuk volt ezen a véleményen. A minőséget illetően még lesújtóbb a vélemény a pártokról: 79 százalék szerint méltatlanul viselkedtek a köztársaságielnök-választás során, és tekintettel arra, hogy a parlamenti szavazás után közvetlenül még "csak" 57 százalék gondolta így, ebbe vélhetően beleértendők az azóta tett nyilatkozatok is. A legtöbben a választás fideszes "hadvezérének", Áder Jánosnak a viselkedését kifogásolták, Orbán Viktor fellépését szemlélték viszont a legtöbben szimpátiával.

Bár azt csak kevesen tudják, hogy az MSZP hét végi kongresszusa személyi kérdésekkel is foglalkozott, a lakosság kétharmada és a szocialista szavazók 80 százaléka is úgy érzi, jelenleg Gyurcsány Ferencnek van a legnagyobb befolyása arra, hogy mi történik az MSZP-ben. Ezért aztán nem lehet meglepő, hogy a relatív többség (38 százalék) az ő nyakába varrja a köztársaságielnök-választás során elszenvedett MSZP-s vereséget, míg Hiller Istvánt vagy Szili Katalint ennél jóval kevesebben tartják az első számú felelősnek (16, illetve 7 százalék). Bár továbbra is sokan gondolják, hogy a két kormánypárt között az államfőválasztás miatt kialakult feszültség nem múlik el nyomtalanul, az előrehozott választást a többség továbbra sem tartja valószínűnek. Ezt egyébként a Fidesz szavazóinak is csak a kisebb hányada szeretné, a többség szerint az lenne a jó, ha a koalíció egyben maradna a választásokig. Így gondolja egyébként az MSZP szavazóinak a bő kétharmada is, kisebbségi kormányzásra csak 18 százalékuk biztatná a pártot.

KARÁCSONY GERGELY

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.