"Olyan ez az egész, mintha egy neokonzervatív washingtoni kutatóintézetben írták volna a forgatókönyvét" - fakadt ki a minap szokásos késő esti álhíradójában Jon Stewart, a népszerű baloldali-liberális komikus annak kapcsán, hogy alig két hónappal George W. Bush amerikai elnöknek "a szabadság eljövetelét" megjövendölő beiktatási beszéde után demokratizálódási hullám söpör végig a közel-keleti térségen.

"A politika, amely ezeket az eseményeket végső soron mozgatja, valóban tudatos, de azt senki nem tervezte meg előre, hogy mikor, hol és mi történjen, ezek spontán folyamatok" - vette részben magára az inget a HVG kérdésére James Phillips, a konzervatív fellegvár Heritage Alapítvány kutatója. Szerinte a Közel-Keleten most a korábbi amerikai politika miatt is elmaradt demokratikus fejlődést kezdik bepótolni. Abban ugyanis - szól a neokonzervatív elemzés -, hogy annak idején a kelet-európai demokráciahullám, illetve a Szovjetunió felbomlása teljesen érintetlenül hagyta a Közel-Keletet, ludas volt az idősebb Bush is, aki ragaszkodott a térségben Amerika hagyományos szövetségeseihez, és nem igazán érdekelte a népakarat. Amikor például a kuvaiti háború idején az amerikai kormányzat a rendszer megdöntésére biztatta az irakiakat - állítja most Phillips -, valójában nem népfelkelésre számított, hanem arra, hogy helyi szokás szerint a hadsereg majd puccsot követ el Szaddám Huszein ellen. Ugyancsak lényegében jóváhagyta az akkori konzervatív amerikai kormány Libanon szíriai megszállását - teszi hozzá a kutató. "Mindez kiábrándította Amerikából a térség demokratikus gondolkodású, szabadságvágyó embereit, mozgalmait." Ennek az amerikai politikának volt a következménye, hogy a térségben kívülről nézve stabil politikai rendszerek működtek, mint Szaúd-Arábia vagy Egyiptom, amelyek ugyanakkor táptalajul szolgáltak szélsőséges iszlámista mozgalmak kialakulásához és virágzásához - hangzik az amerikai konzervativizmus újkonzervatív kritikája.

Szeptember 11-e ugyanis alapvetően megváltoztatta az amerikai konzervatív gondolkodást. "Bush elnök úgy gondolta, vállalni kell a forradalmi változások kockázatát, mert bármennyire kellemetlen is az átalakulás folyamata, végső soron jobb megtérüléssel kecsegtet, mint a diktatúrák további támogatása-eltűrése" - fogalmazza meg a világszabadságot szorgalmazó Bush-doktrína feltételezhető mozgatórugóját a Heritage kutatója.

William Kristol neokonzervatív főideológus pedig az amerikai elnök iránti elfogultsággal aligha vádolható Der Spiegel német hetilapra hivatkozik, amely immár "lehetségesnek tartja", hogy Bushnak volt igaza, amikor Irak lerohanása mellett döntött, s az amerikai elnök - a német sajtó által fanyalogva kommentált - legutóbbi, világszabadság-propagáló mainzi vizitjét Ronald Reagan 1987-es nyugat-berlini látogatásához hasonlítja. "Rombolja le ezt a falat!" - szólította föl akkor Reagan Mihail Gorbacsov szovjet pártvezért, s másnap a nyugatnémet lapok lesajnálva állapították meg, hogy az "álmodozó" amerikai elnöknek fogalma sincs a "reálpolitikáról".

A diadalittas amerikai konzervatív elemzők szerint az utóbbi hónapok közel-keleti eseményeinek fényében idejétmúlttá vált az immár főként a nyugat-európai politikusokra jellemző aggódás "a régió stabilitásáért". "Nagyobb veszély a diktatúrák hosszú agóniája" - véli az ugyancsak konzervatív American Enterprise Institute elemzője, Reuel Gerecht. Az iraki háborút lelkesen támogató Joseph Liberman demokrata szenátor John McCain republikánus törvényhozóval együtt most mindenesetre benyújtott egy törvényjavaslatot, amely egyebek mellett 250 millió dollárral támogatná a demokratikus kibontakozást a Közel-Keleten.

RÉTI PÁL / WASHINGTON